Kadhafi földjeit keresik Ukrajnában

A Legfelsőbb Tanács agrárpolitikai és földkérdésekkel foglalkozó állandó bizottságában ellenőrzik, hogy bérel-e Moammer Kadhafi líbiai vezető mezőgazdasági rendeltetésű földeket Ukrajnában – közölte a Szabadság Rádióra hivatkozva a korrespondent.net internetes hírportál.

A hírek szerint jelenleg csak azok a dokumentumok hozzáférhetők, amelyek alátámasztják az előző kormányzatnak azt a szándékát, hogy teljesítsék Kadhafi kérését, és bérbe adjanak neki földet mezőgazdasági kultúrák, egyebek között búza termesztésére. Hogy megállapodás aláírásával zárultak-e ezek a tárgyalások, csak akkor állapítható meg egyértelműen, ha válasz érkezik a parlamenti bizottságnak ezzel kapcsolatos hivatalos megkeresésére.

Hrihorij Kaletnyik, a bizottság Régiók Pártja által delegált elnöke megerősítette, hogy a földbérlésre vonatkozó információk keringenek a „struktúrákban és az emberek között”. „Különböző számokat neveznek meg, olajkitermelésért cserébe. Hivatalos megkeresést nyújtottam be a Goszrejesztrhez (állami nyilvántartáshoz – A szerk.), hogy hivatalos választ adjanak nekem erre az információra, hogy miképpen van bejegyezve, ha valóban történt ilyesmi. Ha nem adnak választ egy hónapon belül, az szabálysértés lesz, akkor már másképpen fogunk eljárni, a Legfőbb Ügyészségen keresztül” – jelezte a képviselő.

Ivan Kirilenko, az ellenzéki BJUT-Batykivscsina parlamenti frakciójának vezetője, az agrárszektorért felelős egykori kormányfő-helyettes a segodnya.ua internetes hírportálnak nyilatkozva úgy vélte, nem létezik semmiféle információ arra vonatkozólag, hogy a Kadhafival termőföld bérléséről folytatott tárgyalások eredményesen, azaz szerződés aláírásával végződtek volna. A politikus elismerte, hogy a múltban sok éven át folytak megbeszélések arról, miként valósíthatnák meg mezőgazdasági termékek közös előállítását, azonban, mint mondta, nincs tudomása olyan okmányokról, amelyek arra vallanának, hogy ezek a tárgyalások sikerrel zárultak. Véleménye szerint, amennyiben létrejött volna egy efféle megállapodás, annak mindenképpen nyoma marad a hivatalos dokumentumokban.

Szakértők a sajtónak nyilatkozva ugyancsak kétségeiket fogalmazták meg azzal kapcsolatban, hogy nyom nélkül, majdhogynem titokban bérbe lehetne adni egy akkora földterületet, mint amekkora a líbiai vezetőt érdekelhette volna, hiszen mintegy 100 hektárról lehetett szó. Ekkora összefüggő földdarabot szinte nem is lehetséges egy tagban kibérelni, jegyzik meg. Sokkal valószínűbb megoldásnak tartják a hozzáértők, hogy valamely holding engedheti át Kadhafinak a birtokait, azonban ezek a vállalkozások is túlságosan „szem előtt” vannak ahhoz, hogy titokban bonyolítsanak le egy ekkora tranzakciót.

Mint ismeretes, az ENSZ, az Európai Unió és az Egyesült Államok szankciókat vezettek be a Kadhafi-rezsimmel szemben. Embargót hirdettek a fegyverek és hadianyagok líbiai szállítására, továbbá megtiltották Moammer Kadhafi és kormánya kilenc tagjának külföldi utazásait. Ezenkívül befagyasztották Kadhafi, a fia és négy rokona külföldi bankszámláit.

Kárpátalja