Kárpátalja közlekedési elszigeteltsége, avagy hogyan juthatnak el a turisták vidékünkre?

El tudnak-e jutni Kárpátalja lakói nehézségek nélkül Ukrajna más tájaira, s ha igen, onnan vissza is tudnak-e térni? S mi van akkor, ha ezt váratlanul, azonnal kell megtenniük? Vajon könnyű-e eljutni a vendégeknek, a túrázni vágyóknak megyénkbe? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a turistaszezon kezdete előtt a mukachevo.net internetes portál, hiszen közismert, hogy a Munkács és Ungvár felé vezető közlekedési útvonalak telítettsége a téli síszezonban, a tavaszi szakuravirágzáskor és a májusi ünnepek idején éri el csúcspontját.
Tehát hamarosan megindul felénk a turistaáradat, akik – elvileg – pénzt fognak itt költeni, s ezáltal hozzájárulnak Kárpátalja gazdasági fejlődéséhez a vendéglátó-ipari hálózaton keresztül. És – természetesen – úgy megszeretik vidékünket, hogy újra el akarnak majd jönni hozzánk, magukkal hozva barátaikat is. Vajon ide tudnak-e a várva várt vendégek egyáltalán utazni, s ha igen, hogyan tudnak a megyén belül közlekedni, s vajon lesz-e kedvük később visszatérni hozzánk?
A felderítés a megyén belüli közlekedési helyzet feltérképezésével kezdődik, ezért első utunk a magánfuvarozók sokak által ismert ungvári megállóhelyére vezet az autóbusz-állomás közelében. Igazság szerint itt nincs igazi megállóhely kialakítva, egyszerűen az útszélen állnak a mikroautóbuszok, kitárt ajtókkal csalogatva az utazni vágyókat. A közelben álldogáló vagy üldögélő sofőrök időnként egy-egy kiáltással hívják fel az autóbusz-állomás felé tartók figyelmét az általuk kínált úti célokra: „Munkács!”, „Huszt!”.
A hivatalos autóbusz-állomás szolgáltatásait csak a környező falvak lakói veszik igénybe, mert lassú, „minden bokornál” megáll; helyközi járatból kevés van, s ezek ráadásul lassúak, ezért választják sokan a magánfuvarozókat.
A hivatalos fuvarozók régóta harcolnak a magánfuvarozókkal, miközben semmit nem tesznek a szolgáltatásaik javításáért, s gondjaik miatt a megyei tanács infrastruktúráért felelős osztályát vádolják, akik a magánfuvarozói engedélyeket kiadják. A mukachevo.net kísérletet tett arra, hogy kiderítse: hány autóbusza is van a közlekedési vállalatnak a megyén belüli és megyén kívüli utazások lebonyolítására. Ám az utazók informálására „szolgáló” plakátokon megadott telefonszámon ilyen adatot nem adnak meg, mondván, az erről szóló információt csak a vállalat vezetőségéhez benyújtott írásbeli kérésre adhatják ki. Egy másik, félig-meddig titkos telefonon a hangposta jelentkezett be, így aztán a vizsgálódásnak rövid úton vége is szakadt.
Az információszerzést a mukachevo.net ezért a magánfuvarozóknál folytatja, akik semmit sem titkosítanak.
Elmondásuk szerint utasaik között fele-fele arányban vannak helyiek és turisták. „A helyiek általában munkahelyükre vagy ügyintézés céljából utaznak, a turisták pedig előre megbeszélt helyekre mennek. Számukra a legnagyobb nehézséget a megyébe való eljutás jelenti. A vonatok le vannak robbanva, s az autósok sem segítenek, kevesen foglalkoznak Lemberg–Ungvár közötti személyszállítással. De tegyük fel, hogy valahogyan mégiscsak megérkezik a turista Kárpátaljára, s meg szeretné nézni szépséges megyénk nevezetességeit. Ilyenkor fordulnak hozzánk, mert állandó járatok a szanatóriumokba és a kedvelt kirándulóhelyekre nincsenek, mi pedig bármikor a rendelkezésükre állunk. Velünk kényelmesebb a közlekedés, s szükség esetén vissza is szállítjuk őket a szálláshelyükre, az áraink pedig nem túl magasak” – mondták el a várakozó sofőrök.
A másik nagy előnye a magánfuvarozóknak, hogy kisebb csoportok utaztatását is tudják vállalni, akiknek egy nagy autóbusz bérlése nem lenne kifizetődő. A magánfuvarozók legálisan dolgoznak, van megfelelő engedélyük, s gond nélkül vállalkoznak megyén kívüli utaztatásra is.
A felderítés következő megállója az autóbusz-állomás. Az út mentén alkalmi árusok kínálják különböző portékáikat, aztán bódék következnek nagyobb áruválasztékkal. Az állomás körül körülbelül húsz autóbusz várakozik. A felszállóhelyek kétharmada üres, néhány kéregető gyermek cselleng az utasok között. Munkanaphoz képest csendes és üres az állomás, egyáltalán nem hasonlít egy megyei központ közlekedési csomópontjára, pláne nem a turistaszezon kezdetén. A váróterem lényegében mini-bazár, van itt minden, újságtól kezdve emléktárgyakon át élelmiszerig. Plakátokon hívják fel a figyelmet arra, hogy interneten is lehet jegyet rendelni, ám tesztelve ezt a lehetőséget, hamar rájövünk, hogy ez kilátástalan próbálkozás, a megadott honlapon – http://bus.com.ua/ – szinte lehetetlen megtalálni bármit is.
Létezik ugyan néhány külföldi buszjárat, ám eléggé komikusan hat a pénztárak fölötti információs tablón egy oszlopban látni például Csap, Szolyva, Bakos és Palermo nevét. Mivel a már említett titkosítás miatt itt többet nem sikerült kideríteni, a mukachevo.net riportere a következő célpontot veszi útba. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy kétséges, hogy a buszállomáson uralkodó fejetlenség láttán lesz-e kedve egy turistának újfent ide jönni.
No de lássuk a vasútállomást! Az állomás előtti tér üres. A taxisok csak a vonatok érkezési időpontjaiban – melyeket kitűnően ismernek – jelennek meg. A téren egy Luhanszkból érkezett ifjú pár elmondja, hogy nagyon nehézkes volt az utazás, egy teljes napig tartott, mert nagyon sok, az utazást megrövidítő járatot töröltek.
A váróterem üres, noha az Odessza–Ungvár járat nyolc perc múlva érkezik. A városok közötti járatok menetrendje a központi váróteremben nincs kifüggesztve, az információs ablakoknál fizetős szolgáltatásként lehet tájékozódni a változásokról. A menetrend a pénztárak fölött látható, ám az ide vezető ajtók a tér felől zárva vannak – a hőmérséklet szinten tartása végett. A menetrend szerint egy nap alatt 13 vonat érkezik Ungvárra, vagyis úgy kétóránként egy. Gyors számolás után rájövünk, hogy egy nap alatt körülbelül 750 utas érkezhet vonattal Kárpátaljára, akiknek nagy része menet közben kiszáll, így Ungvárra durván az utasok egyötöde érkezik, ami, lássuk be, nem nagy szám. Pláne annak tudatában, hogy csak az Inturiszt-Zakarpattya szálloda 600 férőhelyes, s még 27 szálloda, 3 motel és 3 turistaszálló várja a vendégeket Ungváron. Vajon hogyan tudnak ide eljutni a turisták? A jegyeket az utazás előtt 45 nappal kell megrendelni a csúcsszezonra, ugyanakkor a Kijev–Ungvár közötti vonatjáratok számát nemrég csökkentették, igaz, néhány pótkocsit csatlakoztattak a meglévők szerelvényeihez. A húsvéti és májusi ünnepekre 15 pótlólagos vonatot indítanak Kijevből a nyugati megyék felé, ebből három egészen Ungvárig fog közlekedni.
S hogy mi a helyzet a repülővel? Először is nagyon drága, a jegy Kijevbe 1644 hrivnyába kerül, amelyet, lássuk be, csak az vesz meg, akinek élet-halál kérdése az utazás. Másodszor: az egyetlen kijevi járat repülője gyakran meghibásodik – s hát ehhez nincs sok hozzáfűznivalónk.

Legyünk őszinték, nézzünk szembe a tényekkel: Kárpátalját közlekedési elszigeteltség jellemzi. S ha tovább merészkedünk az őszinteségben – ami, úgy vélem, nem is esik nehezünkre –, azzal is szembesülünk, hogy nemcsak a turisták, de még mi, e gyönyörű vidék mindenre felkészült lakói sem mindig vesszük könnyen az akadályokat, melyeket a tömegközlekedés állít elénk. Foglalkozásomból adódóan heti rendszerességgel kell a távolsági buszok igen „liberális” közlekedési szokásaira hagyatkoznom, s mit mondhatnék: ezeket az utazásokat nem sorolom életem legszebb, legfelemelőbb élményei közé – a legfárasztóbbak közé viszont annál inkább. S bár Ungváron hétközben valóban panganak az ürességtől a buszok, mire Beregszászba érnek, addigra a meglévő néhány járat túlterhelt, s ha valaki nem volt elég „leleményes” ahhoz, hogy keresztülgázoljon a másik utazni vágyón, bizony hoppon marad, s várhat a következő járatra, mely jobb esetben is úgy egy óra elteltével jön – ha jön… S akkor még nem is beszéltünk az utak minőségéről. De említhetnénk még a felsőoktatásban tanuló diákokat, akik, ha csak tehetik, a vonatot választják, amely kicsit koszos, kicsit büdös, kevés is van a járatokból, de a szegény diák nem válogat: nincs mese, haza kell jutni. Így aki péntek délutánonként Ungvár felől Beregszász irányába szeretne eljutni, zsúfolásig telt vagonokkal találja szemben magát, ahol ülőhely aligha, de még állóhely sem mindig akad… Ha a fent említett turisták épp egy ilyen vonatot fognak ki, abban biztosak lehetnek, hogy örök „élménnyel” gazdagodnak!…

Hogy hogyan jutnak el a turisták több száz kilométernyi távolságból vidékünkre? Nem tudom. Hiszen azt sem tudom, hogyan jutok el én hamarosan ismét a mindössze néhány kilométerre lévő munkahelyemre…