Kárpátalján március 1-jétől csak az ungvári főkonzulátuson lehet igényelni a magyar igazolványokat
Hozzátették: mindez azért következett be, mert az információs irodák – a magyar kormány figyelmeztetése ellenére – jogtalanul folytatták a kérelmek befogadását, továbbá az irodák visszatartottak akár több évvel ezelőtt kiállított magyar igazolványokat, amelyeket továbbítaniuk kellett volna a konzulátusra. (A kiállítástól számított egy éven belül az igazolványokat a kérelmezők átvehetik a főkonzulátuson. A több mint egy éve kiállított igazolványokat visszaküldik Budapestre, s további egy évig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala gondoskodik azok tárolásáról és kiadásáról).
Az államtitkárság kiemelte: a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy kérelmezőket ne érje hátrány. A konzulátus dolgozói a felmerülő kérdésekre a 00380312630080-as számon válaszolnak.
