Kárpátalján tárgyalt Németh Zsolt

Elsősorban az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében kárpátaljai iskolák, óvodák és szociális intézmények felújítását és korszerűsítését célzó ukrán–magyar közös finanszírozású projekt végrehajtásának menetéről tájékozódott Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kétnapos kárpátaljai látogatása során.
Az államtitkár pénteken Ungváron találkozott Olekszandr Ledidával, a megye kormányzójával, valamint Ivan Balogával, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Brenzovics László, a megyei önkormányzat költségvetési bizottságának elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, Németh Zsolt elismeréssel szólt Magyarország és Kárpátalja együttműködéséről. Emlékeztetett egyebek mellett, hogy a magyar Külügyminisztérium és a Kárpátaljai Megyei Tanács egy éve írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek köszönhetően a Keleti Partnerség program keretében Magyarország és Ukrajna egy-egy millió dollárral járult hozzá kárpátaljai oktatási, egészségügyi és művelődési intézmények felújításához. Németh Zsolt a tanácskozást követően a Kárpátalja.Mának nyilatkozva elmondta, hogy a programban rögzített célok mintegy kétharmada teljesült az elmúlt egy esztendő során. Az államtitkár jelezte: Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, Budapest a Visegrádi négyek soros elnökeként is szeretné segíteni Kijevet az Európába vezető úton.
Brenzovics László a tárgyalásokról elmondta: a felek jelezték, hogy szándékukban áll folytatni az együttműködést a Keleti Partnerség program keretében, s a lehetőségekhez mérten igyekeznek tágítani a jövőben az együttműködés kereteit. A KMKSZ alelnöke kiemelte: Németh Zsolt jelezte tárgyalópartnereinek, hogy Magyarország üdvözli az ukrán nyelvtörvény elfogadását, s reméli, hogy a jogszabály a kárpátaljai magyarság nyelvi jogait is a kellő, a törvény által megszabott mértékben érinteni fogja.
Az ukrán fél részéről Olekszandr Ledida, Kárpátalja megye kormányzója köszönetet mondott Magyarországnak a Keleti Partnerség program keretében nyújtott támogatásért és az együttműködésért. Az MTI jelentése szerint a kormányzó hangsúlyozta: az elmúlt év során nagyon sok mindent sikerült elérni Kárpátalján a magyar kormány segítségével.
A délutáni órákban Németh Zsolt kárpátaljai programja Beregszászban folytatódott, ahol az államtitkárt s az őt kárpátaljai útjára elkísérő Naszvadi Györgyöt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát, Misovicz Tibort, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát, Répás Zsuzsannát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, valamint Ljubka Katalint, a KIM nemzetpolitikáért felelős államtitkársága kapcsolattartási főosztályának osztályvezetőjét fogadta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke. A megbeszélésen szó volt a beregszászi magyar felsőoktatási intézményben eddig megvalósult felújítási munkálatokról, illetve a távlati fejlesztési tervekről. Orosz Ildikó a találkozó alkalmából a főiskola felújított tetőzetének egy-egy emléktárggyá átalakított régi cserepével ajándékozta meg a magyar kormány azon jelenlévő képviselőit, illetve a vidékünkön szolgálatot teljesítő magyar diplomatákat, akik az elmúlt években munkájukkal és adományaikkal hozzájárultak az épületrekonstrukcióhoz.
Németh Zsolt útja Beregszászból az esti órákban a közeli Nagyberegre vezetett, ahol ünnepélyes keretek között felavatták a Rákóczi-főiskola által az anyaországi támogatásnak köszönhetően kialakított tájházat.
Szombaton az államtitkár részt vesz Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által „A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei a nyelvtörvény tükrében” címmel megrendezendő konferencián, majd programja zárásaként Munkácson Lengyel Zoltán polgármesterrel leleplezi Raoul Wallenberg svéd diplomata emléktábláját.

Hét