Két hónapon belül négyszáznyolcvan kárpátaljai fiatalt soroznak be katonának

Jurij Velicskanics alezredesnek, a megyei hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnokának a jelentése alapján több mint 5500 sorköteles, 18 és 27 év közötti fiatal férfi jelent meg eddig a járási (városi) hadkiegészítő parancsnokságokon, vagyis a sorköteles fiataloknak csak az egyharmada – írja a mukachevo.net.

Velicskanics elmondta, hogy nemrég olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint 16 ezer fiatalt soroznak be katonának. Valójában az említett szám a sorozóbizottsági vizsgálatra behívandó fiatalok számát jelenti. A sorozó- és orvosi bizottság vizsgálatai alapján állapítják meg a sorkatonai szolgálatra alkalmas személyek számát.

Az alezredes emlékeztetett arra, hogy az ukrán elnök rendelete értelmében a fiúkat továbbra is 18 évesen regisztrálják a hadkiegészítő parancsnokságon, viszont csak a 20 éves kort elért férfiakat hívják be sorkatonai szolgálatra. A 18 és 19 éves fiatalok halasztást kapnak, amennyiben azonban élni akarnak alkotmányos jogukkal, megfelelő kérelem benyújtásával jelentkezhetnek sorkatonai szolgálatra a helyi parancsnokságok vezetőségénél.

A sorköteles személyek a sorozás kezdetétől számított 10 napon belül, személyazonosságukat igazoló okmányuk birtokában kötelesek megjelenni a helyi parancsnokságon. A tavasszal és ősszel besorozandó katonákat nem küldhetik a terrorellenes műveletek területére.

A katonai nyilvántartás szabályainak megsértéséért a katonaköteleseket 5-7 adózatlan létminimum összegű pénzbírsággal büntethetik. Azok a katonakötelesek, akik egy éven belül ismételten szabálysértést követnek el, 10-15 adózatlan létminimum összegű pénzbírságra számíthatnak.
Idén áprilisban és májusban összesen 480 férfit soroznak be Kárpátalján, közülük 239-en az Ukrán Fegyveres Erőknél, 214-en a Nemzeti Gárdánál, 27-en pedig a speciális szállítási szolgálatnál teljesítenek majd szolgálatot.

Kárpátalja.ma