Kicsiny falu – több közintézménnyel

Ungvártól délnyugatra három, teljesen egybeépült kistelepülés, Ungtarnóc, Botfalva és Sislóc sorakozik a szlovák határnak tartó út mentén. Az utóbbi községet – a 2001-es népszámlálás adatai szerint – 339 személy, köztük 203 magyar lakja.

Eleinte egyházi birtok volt

A településről elsőként 1323-ban tesznek említést, s az első időkben a jelenleg Szlovákiához tartozó Lelesz község egykori római katolikus prépostságának a tulajdona volt. Később a Kálmássy família, majd a Dobó István révén a magyar történelembe bevonuló Dobók is birtokrészekkel rendelkeztek itt. (Mint tudjuk, Dobó István Eger várkapitányaként, 1552-ben a sokszoros túlerőben lévő török ostromlók ellenében is hősiesen megvédte a rábízott erősséget.) Még 1723-ban is mindössze kilenc jobbágyporta alkotta a falut, 1820-ban azonban már 28 ház sorakozott Sislócon, ahová a XVIII. század elején sok magyar ajkú görög katolikus hívő települt be. Az Istenszülő Szűz Mária Istenanyasága titulust viselő, eklektikus stílusban épült templomukat azonban 1949-ben, a görög katolikus egyház felszámolásakor bezárták, a harangtornyot lebontották, a szent hajlék berendezési tárgyait elégették, s iskolai tornatermet alakítottak ki az épületben. A II. világháborúban három helybeli honvéd esett el, s ugyanennyi férfit hurcoltak el a Gulagra a „felszabadítók”. A deportáltak egyike életét vesztette, s már a két túlélő hamvai is a temetőben porladnak.

„A helybeliek még haragudtak is ránk, hogy elvesszük tőlük a munkát”

A falu legidősebb férfilakosa az 1928-ban született Szmutkó István.

– Édesapám Nagykaposról nősült be a községbe, s míg télen cipészként dolgozott, nyáron kőművesként vállalt munkát Nagykaposon, Ungváron, valamint a környező községekben. 1929-ben azonban elhunyt, amikor a bátyám még alig töltötte be a második életévét, míg én még csak 11 hónapos voltam. Édesanyánk nem ment többé férjhez, s nagyon nehezen, a falubelijeinél vállalt házimunkákból nevelt fel bennünket – emlékszik vissza elérzékenyülve az idős férfi. – 1948. április 18-án azután – megannyi sorstársammal együtt – én is elindultam a „Donbászra”. Ungvárról Gorlovkára utaztunk, s azonnal levittek minket az egyik, 800 méter mélyen fekvő tárnába, ahol szenet lapátoltunk a csillékbe, a helybeliek meg még haragudtak is ránk, hogy elvesszük tőlük a munkát. Mintha ugyan jókedvünkből mentünk volna oda… A koszt borzalmas volt, többnyire csapnivaló ízű főtt halat kaptunk étel gyanánt, s még egy hónapot sem töltöttünk a bányában, amikor több magyar fiúval együtt én is megszöktem.

Három napig a mezőkön gyalogoltunk, hogy el ne fogjanak minket a járőröző milicisták, majd egy vasútállomáson szétszóródtunk, hogy elvegyüljünk a felszállók tömegében, így egyedül maradtam. Vonatról vonatra szállva igyekeztem hazafelé. Megesett, hogy éjjelente az állomások peronjainak a padjain aludtam, s egyszer fel is vert álmomból az igazoltató milicista. Azzal a „mesével” álltam elő, hogy egészségügyi okokból hazaküldtek a bányából, de huligánokkal futottam össze, akik az orvosi igazolást is elvették tőlem. A hatósági közeg azért megmotozott, elszedte tőlem az otthonról hozott, eldugott kis pénzem meg a borotvafelszerelésemet, ráadásul adott egy nyaklevest, de legalább elengedett. Semmi pénzem nem maradt, személyvonatok peronjain utaztam. Egy jószívű utas észrevette, milyen éhes vagyok, s adott egy vekni kenyeret, az állomásokon pedig – kinyitva a gőzmozdonyok víztartályának a külső csapját – ittam egy kis vizet. Munkácson azonban a vasúti milicisták elfogtak, több szökevénnyel együtt bezártak egy cellába, ahol még priccsek sem voltak, így a betonpadlón aludtunk. Három nap alatt egyszer kaptunk egy tányér uborkalevest, mely annyira ehetetlen volt, hogy képtelen voltam elfogyasztani. Azután átkísértek minket Ungvárra, hogy elítéljenek. Újból előálltam az egészségügyi problémám „meséjével”, s a sislóci doktor – persze, nem ingyen – néhány ungvári szakorvossal elkészíttetett egy igazolást, mely szerint alkalmatlan vagyok a bányamunkára. Így megszabadultam a „Donbásztól” meg a börtöntől, s a helyi kolhozban álltam munkába. A rendszerváltás idején pedig kezdeményeztem, hogy mi, helybeli római katolikusok építsük fel a templomunkat, s én szerveztem meg a hívekből álló munkáscsapatokat, melyek 1992 és 1994 között tető alá hozták az Isten házát.

Egy frissen megalakult egyházközség

– A Sislóci Római Katolikus Egyházközség mintegy 80 hívőből áll – mutatja be gyülekezetét a Kisszelmencen és Gálocson is szolgáló, továbbá a pallói és a palágykomoróci görög katolikus templomban is római katolikus szentmiséket tartó Béres István sislóci plébániai kormányzó. – Korábban nem volt templomunk, a hívek Ungváron vagy Homokon vettek részt a szentmiséken. A szentegyházunk felépítésében sokat köszönhetünk Csáti József volt munkácsi plébánosnak, magyarországi támogatóinknak és a sislóci egyháztagoknak. Plébániával sem rendelkeztünk, az új plébánia adományoknak köszönhetően került tető alá 1999 és 2001 között. Három hitoktató közül kettő helyben, egy pedig Pallóban tart hittanórákat. Amellett esztendőnként egy-két kirándulást is szervezünk a gyermekek számára, tavaly pedig a técsői járási Kerekhegyen lebonyolított hittantáborba vittük el őket. Míg az egyházközség felnőtt tagjaival elzarándokolunk az Ung-vidéki templombúcsúkra, s ha lelkigyakorlatra kerül sor Ungváron, oda is ellátogatunk. Természetesen mi is szervezünk templombúcsút a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtlen Szíve titulusú egyházközségünkben, melyre még a járásközpontból is szoktak jönni zarándokok. Sajnos, a temetések száma mindig nagyobb, mint a születéseké, tavaly például két temetésre és egy keresztelésre került sor. A magyar–ukrán vegyes házasságok száma viszont kevés. Két hívünk karitatív munkával foglalkozik, a Dorcas Segélyszervezet segítségével, évente néhány alkalommal élelmiszert juttatnak el a szegényeknek, s ruhaneművel is támogatják őket. Jelenleg pénzadományokat gyűjtünk egy agyműtéten átesett ráti kislány utókezelésére, évente egyszer pedig – a Munkácsi Római Katolikus Püspökség útján – pénzadománnyal támogatjuk a Munkácsi Szent István Líceumot.

„A gyülekezet fele-fele arányban magyarokból és ukránokból áll”

Az újjáalakult görög katolikus egyházközség 1992-ben visszakapta templomát, elkészíttette az új padokat, az ikonosztázt, az oltárt, a nyílászárókat, a gázfűtést is bevezette, s 2009-re fejeződtek be a munkálatok. Az 1990-es évek elején a tornyot is újjáépítették, melybe visszaemelték a hívek által megőrzött két harangot. Az ugyancsak 1992-ben visszakapott egykori egyházi iskolát pedig 2008-ra újították fel, s gyülekezeti házat alakítottak ki benne. 2012-ben a templom falán elhelyezték Csurgovych György emléktábláját, aki teológiai tanárként is tevékenykedett az Ungvári Görög Katolikus Papi Szemináriumban, amellett sislóci parochusként is szolgált, hithűségéért azonban 1950-ben 25 évre elítélték, ám 1956-ban amnesztiában részesült.

– Kilencven lélek alkotja az egyházközséget, s a gyülekezet fele-fele arányban magyarokból és ukránokból áll – tájékoztat Ábrány Krisztián jelenlegi parochus. – Vasárnap reggel az ukrán híveknek ószláv, délelőtt a magyaroknak magyar nyelvű szent liturgiát tartok, a vecsernyére ószláv és magyar nyelven kerül sor, hétköznapokon is vagy magyar, vagy ószláv nyelven vezetem le a szent liturgiát. A hittant is külön, anyanyelvükön tartom meg a két nemzetiség tagjaiból kikerülő gyermekeknek, a helybeli középiskolában, illetve a templomban. Tavaly egyaránt három magyar, illetve ukrán újszülöttet kereszteltem meg, kilenc magyar és négy ukrán egyháztagot temettem el. Kirándulásokra, focitornákra, egyházi szavalóversenyekre visszük a gyermekeket, hittantáborokba irányítjuk őket, akárcsak a fiatalokat. Pénzadományt is gyűjtünk a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Egyházi Líceum számára, tavasszal és ősszel pedig élelmiszerekkel támogatjuk a tanintézményt.

Középiskola – informatikai szakirányú oktatással

A magyar és ukrán párhuzamos osztályokkal működő Sislóci Dobó István Középiskolában (ahol a környező aprófalvak megannyi nebulója is tanul) az elmúlt tanévben 266 gyermeket oktatott a tanintézet 52 tanára. Korábban a magyar diákok száma mindig meghaladta az ukránokét, az utóbbi három évben azonban fele-fele arányban tanulnak itt a két nemzetiség gyermekei. Az oktatási intézményben informatikai szakirányú oktatás folyik, számítástechnikai szaktantermükben 22 modern komputerrel foglalkoznak az iskolások. Emellett fizikai, kémiai, magyar nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom szaktanteremmel is rendelkeznek, melyeket jórészt magyarországi pályázatokon nyert összegek felhasználásával szereltek fel. A fizikai és a kémiai szaktanterem berendezéseit a KMPSZ segítségével szerezték be, pályázati úton, a magyar szépirodalmi kiadványok és anyanyelvű szemléltetők mellett pedig kémiai munkafüzeteket és fizikai feladatgyűjteményeket is kaptak a pedagógusszövetségtől, míg Magyarország Ungvári Főkonzulátusa könyvcsomaggal lepte meg őket.

Fiú és lány futballcsapattal is rendelkeznek, a fiúk az elmúlt tanévben a 3. helyen fejezték be a járási bajnokságot, de volt rá példa, hogy megnyerték a tornát, a lányok pedig minden évben az első három között zárják a versenyt. A fiú kézilabdacsapatuk a 2011–2012-es tanévben megnyerte a járási bajnokságot, míg a lányok harmadik helyezettek lettek. Tanulóik a járási tantárgyi megmérettetéseken az elmúlt tanévben tíz első helyezést értek el informatikából, matematikából, fizikából, ukrán nyelvből és irodalomból, s az utóbbi kilenc esztendőben mindig az iskola diákjai nyerik meg a járási számítástechnikai vetélkedőt. Az elmúlt tanévben a 3. helyezést érték el az ungvári járási középiskolák közül a tantárgyi és a sporteredmények terén. S minden évben dobogós helyezést érnek el a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei fordulójában.

„A helybeli magyarok fele már nyugdíjas”

– Jelenleg 92 tagot számlál az 1989-ben megalakult KMKSZ-alapszervezet – magyarázza Medve Andrea jelenlegi alapszervezeti elnök. – Rendszeresen részt veszünk a KMKSZ március 15-i ungvári ünnepségén, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház költészet napi ungvári fellépésén, a tiszaújlaki Turul-ünnepségen, ez év január 15-én – a KMKSZ falunévtábla-állítási programja keretében – nálunk is felavatták az új, kétnyelvű falunévtáblákat, a közelmúltban Sislócon is fellépett a tiszapéterfalvai Kokas Banda, nyáron pedig tervezünk egy honismereti kirándulást a Kárpátokba. Nagy problémánk, hogy 1945 után lassan megindult, az utóbbi 10-15 évben pedig felgyorsult az ukránok betelepülése, miközben még mindig jelentős számban vándorolnak el a magyar fiatalok, kisebbrészt Ungvárra, jobbára pedig az anyaországba, így a helybeli magyarok fele már nyugdíjas.

„A fiatalok többsége Ungváron keresi meg a kenyerét”

– A fiatalok többsége Ungváron keresi meg a kenyerét a különböző kisvállalkozásoknál, illetve a Jabil és a Jadzaki cégeknél – tér át beszélgetőtársam a megélhetési helyzetre. – A kolhoz felbomlásakor a volt tagok 1,8 hektáros parcellákat kaptak, de ezek nagyrészt botfalvai vagy ungtarnóci földek (a falvak földjei korábban közös kolhozhoz tartoztak), Sislóc mindig is kicsiny határral rendelkezett. A gazdák 90 százaléka a Konik farmergazdaságnak adta bérbe a parcelláját, s 8-9 mázsa terményt kapnak bér gyanánt. A helybeliek túlnyomórészt csak a háztáji gazdaságukat művelik meg, maguk élik fel, illetve a jószággal etetik fel a megtermelt terményt, 4-5 éve negyedére esett vissza a falusi csorda nagysága, s kevesen és kis mennyiségben értékesítik a tejet, a zöldséget, a gyümölcsöt az ungvári piacokon.

Lajos Mihály
Kárpátalja