Kijev: heves harcok dúlnak Harkiv és Szumi megyékben

Meglehetősen heves harcok dúlnak Ukrajna és Oroszország fegyveres erői között az ország keleti részén Harkiv, északkeleten Szumi megyében, valamint az ország déli részén – közölte Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója pénteki online sajtótájékoztatóján.

    A tisztségviselő kitért arra, hogy az ukrán védelmi minisztériumtól délután kapott tájékoztatás szerint pénteken több mint ezer orosz katona vesztette életét a harcokban.


    “Ez nagy szám. És ha a harci cselekmények ilyen ütemben folytatódnak az egész országban, akkor az Oroszországi Föderáció veszteségei csak növekedni fognak” – hangoztatta.
    Podoljak hozzátette egyúttal, hogy az ilyen információk “nagyon fontosak a ma az államukért küzdő ukrán katonák pszichológiai állapota szempontjából”.  
    Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről.
    Az ukrán vezetés csütörtök este hadiállapotot vezetett be.

Forrás: MTI