Kisközség–’56-os hősökkel

A szlovák határ felé kanyargó Ungvár–Kisszelmenc útvonalon haladva, tíz kilométer megtétele után beérkezünk az Ung-vidéki aprófalvak egyikébe, a mindössze 540 lakost számláló, csaknem színmagyar Gálocsba, ahol az 1956-os forradalom után lelkes fiatalok kicsiny csoportja próbálkozott meg a lehetetlennel, három kis Dávidként szállva szembe a szovjet Góliáttal.

Földvár, csaták, templomok

A szájhagyomány szerint az Árpád-korban földvár emelkedett a település határában, melynek területe később feltöltődött, s kisebb magaslat alakult ki a helyén. Ám a Barátság kőolajvezeték lefektetésekor épp a halmon keresztül jelölték ki a csővezeték nyomvonalát, az építkezés során elegyengették a terepet, s teljesen megsemmisítették a dombot. A munkálatok közben viszont a Magyar Királyság korai időszakából származó ékszerek (gyűrűk, karperecek) kerültek elő a földből, melyek talán megerősíthetik a földvár legendáját.

A faluról legkorábban a XIII. század második felében kelt oklevelek egyikében olvashatunk mint a Felvidék keleti részén hatalmas földterületekkel rendelkező ősi Aba nemzetség birtokáról. Ám miután az Árpád-ház 1301-ben férfiágon kihalt, Aba Amadé is a Magyarországot részekre szabdaló kiskirályok egyike lett, s halála után fiai szembekerültek az 1308-ban királlyá koronázott új uralkodóval, az oligarchák hatalmát megsemmisíteni akaró I. Károly Róberttel, aki haddal vonult az Abák ellen. Gálocs környékén is véres csatákra került sor, melyekben a királyi csapatok diadalmaskodtak. Az oligarchák napja leáldozott, I. Károly Róbert pedig Ungvárt és a várost körülvevő vidéket Gáloccsal együtt megbízható hívének, Drugeth Györgynek adományozta. Még 1691-ben is csupán 11 jobbágycsalád lakta a falucskát, ám 1909-ben már több mint félezer ember népesítette be azt. A XX. század elején – a korábbi fatemplom helyén – felszentelték a bodrogkeresztúri mészkőből emelt, egyedülálló szépségű református szentegyházat, s ugyancsak a múlt század első felében került tető alá az eredetileg görög katolikusnak épült, jelenleg viszont a görög és a római katolikusok által közösen használt katolikus templom.

1944 őszén kemény harcokat vívtak e tájon a honvédek az előrenyomuló Vörös Hadsereg ellenében, s a gálocsi temetőben is több mint egy tucatnyi magyar katona alussza örök álmát. A község fiai közül kilencen estek el a világégés ütközeteiben, ám a Gulagra senkit sem hurcoltak el.

„Forradalmat akartunk kirobbantani”

– Az 1956-os magyar forradalom igencsak megérintette a községbeli fiatalok szívét, s a szabadságharcot követő évben az immár a temetőben nyugvó néhai Pasztellák Istvánnal és Perduk Tiborral együtt ellenálló csoportot alakítottunk, melynek Pasztellák István lett a vezetője – emlékezik vissza a csoport legfiatalabb tagja, Molnár László, aki mindössze 13 évesen kapcsolódott be a szervezkedésbe. – Összeszedtük a világháború harcai során a határban eldobált fegyvereket, én pedig elvállaltam a raktárosi szerepet, s a csűrünkben rejtettem el a harci eszközöket. Kamaszfejjel gondolkodva sereget szerettünk volna toborozni, s forradalmat akartunk kirobbantani, mely reményeink szerint kiterjedt volna Kárpátalja egész magyarlakta részére. Az ’56-os szabadságharc kitörésének második évfordulója előtt, 1958. október 22-e éjszakáján pedig kiáltványokat ragasztottunk ki a faluban, melyekben megemlékeztünk a magyarországi forradalomról, s lelket próbáltunk önteni a vereség miatt kedveszegetté vált helybeli lakosokba. Írógépünk azonban nem volt, így Pasztellák István kézzel írta meg a röpiratokat. A KGB, persze, azonnal nyomozni kezdett az ügyben, s ha igaz, írásszakértői vélemény alapján tartóztatták le Pasztellákot, majd az egész szervezkedésünket felgöngyölítették – folytatja Molnár László. – A szovjethatalom nagyszabású kirakatpert akart kreálni az ügyből azáltal, hogy belekeverték Gecse Endre volt gálocsi református lelkészt, aki nem sokkal a csoportunk megalakulása előtt települt át Husztra, s az ottani protestáns egyházközség lelkipásztora lett. Rá akarták bizonyítani, hogy ő volt a vezetőnk, illetve, hogy kémtevékenységet folytatott az USA számára, s még Hitler Mein Kampf (Harcom) című könyvét is becsempészték a lakásába, hogy legyen ellene „terhelő bizonyíték”. Arra igyekeztek kényszeríteni bennünket, hogy vallomást tegyünk ellene, de mi nem voltunk hajlandóak erre a gazságra. Minket ugyan legalább nem ütlegeltek a kihallgatások közben, viszont szegény tiszteletest olyan durván bántalmazták a vallatás során, hogy belehalt. A két társamat végül – zárt tárgyaláson – börtönbüntetésre ítélték, de rövidesen amnesztiában részesültek. Engem mint kiskorút nem ítéltek el, de eleinte hetente, majd később ritkábban bevittek a községházára, ahol egy KGB-s nyomozó kihallgatott, egy év elteltével pedig ezek a „beszélgetések” is elmaradtak. Az volt a szerencsénk, hogy már nem Sztálin állt a Szovjetunió élén, mert ha az ő pártfőtitkársága idején alakítottunk volna ellenálló csoportot, akkor vagy egy szibériai kényszermunkatáborban, vagy a kivégzőosztag előtt találtuk volna magunkat.

Kopjafa, emlékművek, faluszépítés

– A KMKSZ Gálocsi Alapszervezete 1989 tavaszán alakult meg, s jelenleg 180 tagot tömörít sorai között – tájékoztat Bocán Péter alapszervezeti elnök. – 1990-ben a református templom kertjében emlékművet emeltünk a II. világháborúban elesett helybeli honvédek tiszteletére, két év múlva a szentegyházban, a szószék fölött lelepleztük az egyházáért és nemzetéért életét adó lelkipásztor, Gecse Endre mártíromságát hirdető márványtáblát. A Gálocsról Magyarországra áttelepült, Budapesten élő Kiss Gyula szponzorálása mellett, Csuka Béla kisgejőci sírkőfaragó mester elkészítette az 1944 őszén a falu körüli harcokban életüket vesztett magyar katonák emlékművét, melynek felállításából az alapszervezet is kivette a részét. A mi szervezésünkben került elhelyezésre a katolikus templom falán a községünkben született hajdani ungvári görög katolikus segédlelkész, Kótyuk Ferenc emlékezetét őrző márványtábla. A hajdani pap ugyanis – vallásához és magyarságához ragaszkodva – nem volt hajlandó áttérni a pravoszláv hitre, inkább vállalta, hogy elhurcolják a Gulagra, ám túlélte a megpróbáltatásokat, hazajött, s hamvai a községi temetőben pihennek. Az emlékjel elkészítéséhez ugyancsak Kiss Gyula biztosította a szükséges összeget. Az 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján kopjafaállítással róttuk le kegyeletünket a forradalmárok emléke előtt. Az elmúlt esztendőben pedig – a KMKSZ falunévtábla-állítási programjának keretében – felavattuk az új, kétnyelvű falunévtáblát.

Támogatjuk a helybeli, magyar tannyelvű elemi iskolát és az ugyancsak anyanyelvű óvodát. Az 1990-es években pályázati pénzekből részlegesen felújítottuk a két intézmény közös otthonának a tetőzetét. Eddig minden évben részt vettünk a tanintézet tatarozásában, s az idén első alkalommal karácsonyi édességcsomagokat ajándékoztunk az óvodásoknak. A településrendezésből is kivesszük a részünket. Elkészíttettük a katolikus templom új kerítését, esztendőnként két alkalommal kitakarítjuk a községi temetőt, s pályázati, alapítványi támogatással szeretnénk felépíteni a művelődési házat, jelenleg ugyanis „klubja” sincs a falunak. A magyar kultúra napján pedig rendszeresen csoportot szervezünk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) előadásainak a megtekintésére.

Kicsiny falu – kis létszámú egyházközségek

– 1949 előtt a gálocsi katolikusok döntő többsége a görög katolikus vallást követte, s csak kevés római katolikus hívő élt a településen – mutatja be az egyházközséget a Gálocsra is kijáró palágy­ko­moróci pa­rochus, Szko­ro­pádszky Péter. – Az egyházunk betiltását követő 40 év során viszont jelentős változásokra került sor, ma már inkább csak az idősebb generáció tagjai vallják magukat a mi felekezetünkhöz tartozóknak. A középkorosztály tagjai jórészt a római katolikus vallást választották, gyermekeik is ebben a hitben nevelkedtek, s bár a rendszerváltás időszakában itt is újjáalakult a görög katolikus gyülekezet, kevesebben vannak, mint a római katolikusok. A gyülekezet mindig is Palágykomoróc leányegyháza volt, s jelenleg mintegy 80-100 lelket számlál. A görög és a római katolikus hitközség felváltva használja a templomot, s az évenkénti templombúcsút is felváltva rendezi meg a két felekezet. Minden hónap 2. és 4. vasárnapján, illetve hetente, szerdán szent liturgiát tartok a templomban. A helybeli Lakatos László farmergazda által adományozott összegek felhasználásával, a Mikulás-nap alkalmából édességcsomagokkal lepjük meg a gyermekeket, valamint az időseket. A gyülekezethez tartozó 7–8. osztályos gyermekek pedig rendszeresen részt vesznek a Beregszászi Görög Katolikus Esperesi Kerület által megrendezett hittanos táborozásokon, Antalócon.

– Mintegy 100–120 hívő alkotja a kisszelmenci egyházközség fíliájaként működő római katolikus gyülekezetet – tájékoztat Béres István, a nyolc környékbeli egyházközségben, köztük Kisszelmencen és Gálocson is szolgáló sislóci plébániai kormányzó. – Minden második vasárnap, illetve péntekenként misézek a templomban, míg a hittanórákat egy palágykomoróci és egy helybeli vallástanár vezeti. Az idei tanévben 25 gyermek vesz részt a foglalkozásokon, melyekre a templomban, valamint a helyben lakó hitoktató otthonában kerül sor. Évente 3-4 táborozást szervezünk a hittanos gyermekek számára, akik betlehemes csoportot alakítottak, s karácsonykor bejárják a falut. Jelentős nagyságú cigánytábor is található a településen (130 roma él a községben – L. M.), így építettünk ott egy közösségi házat, melyben egy Palágykomorócról beutazó hitoktató foglalkozik a cigány gyermekekkel. Az egyházmegyei Szent Márton Karitász, valamint a Dorcas Segélyszervezet támogatásával Mikulás-napkor, és karácsonykor megajándékozzuk a gyülekezet gyermekeit.

– A múlt század elején felépült református templomot annak idején 100-150 férőhelyesre tervezték, s akkor nyilván még ennyi hívő alkotta a gyülekezetet, jelenleg viszont csak 70 hittestvérünk él a faluban. A Gálocsi Református Egyházközség Kárpátalja egyik legkisebb református hitközsége – fejti ki a helybeli gyülekezetet is vezető Kovács Attila palágykomoróci lelkipásztor. – 1993-ban visszakaptuk a régi parókiánkat, melyben addig kultúrház és könyvtár működött, majd nagyrészt önerőből felújítottuk a tetőt és az épület külsejét, ám a szükséges anyagiak hiányában még nem tudtunk sort keríteni a belső nagyjavításra. Mindössze kétszer nyertünk pályázati pénzeket az eddigi munkálatok elvégzéséhez, előbb az Illyés Közalapítványtól, majd a Szülőföld Alaptól, s bár az utóbbihoz több pályázatot is benyújtottunk, ezeket, egy kivételével – kerethiányra hivatkozva – visszautasították.

– Hetente háromszor utazom ki a faluba – folytatja a tiszteletes úr –, vasárnap és kedden megtartom az istentiszteletet, szerdán a bibliaórát és a hittanfoglalkozást (az utóbbi kettőt a parókia épületében). Egyházkerületünk diakóniai osztályának a segítségével karácsony előtt ajándékcsomagokat osztunk szét az idős egyháztagok között, a Dorcas Segélyszervezet támogatásával pedig ruhaneműt, élelmiszert adományozunk a rászorulóknak, s részt veszünk az egyházkerület segélyezési akcióiban.

Óvoda – 21 gyermekkel

– A kétszintes gálocsi óvoda 1977-ben épült, s mivel az egykori kolhoz autóbuszt biztosított a pallói és a bátfai kisgyermekek beutaztatására, eredetileg mind a földszinten, mind az emeleten óvoda működött. Ám a kolhoz megszűnése óta az említett autóbusz nem jár, közvetlen autóbuszjárat pedig sem Pallóval, sem Bátfával nem köti össze a községünket, így már csupán néhány ottani szülő hozza ide személygépkocsijával a gyermekét, s jóformán csak helybeli apróságokkal, jelenleg 21-gyel foglalkozunk. Az emeletre pedig beköltözött a Gálocsi Elemi Iskola, ahol jelenleg 22 kisdiák tanul, valamint a községi könyvtár – magyarázza Penyák Éva, az óvoda vezetőnője, aki egy óvónővel, egy zenepedagógussal és egy dadával együtt neveli a napközben gondjaikra bízott gyermekeket. – Néhány éve az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal átépíttette a tetőzetet: a korábbi lapos helyett sátortetőt kaptunk. Itteni munkánk mellett hetente egyszer-kétszer a cigánytáborban álló közösségi házat is felkeressük, hogy a roma gyermekekkel is foglalkozzunk, de jelenleg csak nyolcan járnak ezekre az alkalmakra.

2007-ben a gálocsi születésű Literáti Zoltánnak, a Budai Református Egyházközség egyik lelkészének a kezdeményezésére a nevezett gyülekezet finanszírozásában kutat fúrtak a telkükön, az iskolába és az óvodába is bevezették a vizet, kiépítették a csatornarendszert, és vízöblítéses WC-ket alakítottak ki az épület mindkét szintjén. A munkálatokat egy ungvári cég végezte el, de a magyarországi egyházközségtől is jöttek önkéntesek, akik segítettek a munkában. Tavalyelőtt helybeli fiatalok – térítésmentesen – játszótéri elemeket készítettek s állítottak fel az udvarukon. A KMPSZ többször is játékokat, meséskönyveket, tanszereket ajándékozott az óvodának, míg a Dorcas Segélyszervezet elektromos tűzhelyet és új bútorokat adományozott az intézménynek a játék-, illetve a tanszerek mellett.

A farmergazdaságoktól az ungvári vállalatokig

– A lakosok többsége a földjéből vagy a nyugdíjából tartja fenn magát – mutatja be Molnár László a megélhetési helyzetet. – Az 1990-es évek elején egy hektárig bővítették ki a háztáji gazdaságokat, s ugyanabban az időben hat farmergazdaság is alakult, melyek egyaránt öt-öt hektáron vágtak bele a gazdálkodásba, de már csak négy maradt. A kolhoz felbomlásakor 3,9 hektáros parcellákat mértek ki a volt tagoknak, akik 90 százaléka az egykori mezőgazdasági nagyüzem bázisán megalakult Fecske Kft.-nek adta bérbe a földjeit, mely a parcellák használata fejében nyolc mázsa terményt ad a gazdáknak, s csak azok a kistermelők művelik meg maguk a szántójukat, akik saját erőgépekkel rendelkeznek. Fóliaházas zöldségtermesztéssel senki sem foglalkozik, inkább sertéseket, kisebb mértékben malacokat, jobbára viszont hízókat adnak el a hegyvidékről érkező felvásárlóknak. A gazdák többsége 2-3 jószágot bocsát áruba, de olyan falusi lakos is akad, aki 10, 20, sőt 30 disznót értékesít évente. A tehéntartók az ungvári piacokra szállítják a tejfeleslegüket, kevesen dolgoznak viszont a megyeközpontban működő vállalatoknál, egy magánvállalkozó pedig két üzletet, egy kávézót és egy pizzériát üzemeltet, s helyiséget ad bérbe lakodalmak, születésnapi rendezvények megtartására.

Lajos Mihály

Kárpátalja