Halálos baleset történt a Rahói járásban

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt július 9-én este a Rahói járási Barnabás településen. Erről a kárpátaljai mentőszolgálat számolt be a Facebookon.

A közlemény szerint egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze, melynek következtében a személygépkocsit vezető 62 éves nő a helyszínen életét vesztette. Az autóban utazó három másik személy – egy 32 éves nő és két kiskorú lány (12 és 14 évesek) – súlyos sérüléseket szenvedett.

A mentők a helyszínen elsősegélyt nyújtottak a sérülteknek, majd kórházba szállították őket.

A kisbusz sofőrje elutasította az orvosi vizsgálatot és az ellátást.

A baleset pontos körülményeit a hatóságok vizsgálják.

Kárpátalja.ma