Bombariadó a Krivij Rih–Kőrösmező és a Budapest–Kijev vonatjárton
Több mint egy órán át várakoztak a szabad ég alatt a Krivij Rih–Kőrösmező járat utasai, miután a hatóságok névtelen bejelentést kaptak egy esetleges robbanószerkezet elhelyezéséről a vonaton október 12-én.
Az eset a Dnyipropetrovszk megyében található Pjatihatki állomás közelében történt. A bejelentés után a rendőrség és a vasúti személyzet azonnal megkezdte az utasok evakuálását, akiket biztonságos távolságba vezettek a szerelvénytől.
A helyszínen rendőrök, tűzszerészek és mentőszolgálatok dolgoztak. A vagonok és a pálya alapos átvizsgálása után nem találtak robbanóanyagot vagy más veszélyes tárgyat, így a vonat forgalma újraindulhatott.
Aznap este újabb névtelen bejelentés érkezett – ezúttal a Budapest–Kijev nemzetközi járat esetleges „aláaknázásáról”. A biztonsági szolgálatok ebben az esetben is ideiglenesen evakuálták az utasokat, majd az ellenőrzés után engedélyezték a vonat továbbhaladását.
A hatóságok vizsgálják a hamis bombariadókat bejelentő személy(ek) kilétét.
