Magyarország mentőautókat és tűzoltókocsit adományozott Kárpátaljának

December 10-én este a Beregsurány–Asztély magyar-ukrán közúti határátkelő ukrán vámhivatalánál négy menőautót és egy tűzoltókocsit adtak át Kárpátaljának. A járműveket, melyek humanitárius segélyként érkeztek megyénkbe, a Kárpátaljai Református Egyház kapta, adományozója pedig egy budapesti autógyártó, -javító és -kereskedelmi cég volt.

Mihajlo Kolotilo, az asztélyi határátkelő vezetője elmondta, az adományok vámkezelése a nemzeti jogrendnek megfelelően, a vámok befizetése nélkül történt. A segély átvevője ismertette a vámtisztviselőkkel a bizottság novemberben elfogadott határozatát, mely szerint az Ukrán Kabinet az említett árut humanitárius segélyként ismerte el. A határátkelő munkatársai kiemelt fontossággal kezelték a járművek adatait, és belső feldolgozásra küldték az összes szükséges dokumentumot.
A mentőautók közül egyet-egyet az Ungvári, illetve a Munkácsi járás településeinek adtak át, míg a másik kettőt a Beregszászi járásban használják majd. A tűzoltókocsit a Munkácsi járásnak adományozták – mondta el Viktorija Szenhetovszka, a Csapi Vámhivatal szóvivője.

A zakarpattya.net.ua nyomán