Március 15-ei megemlékezés Nagyberegen
Az immár 163 évvel ezelőtt történt forradalmi eseményekre emlékeztünk meg 2011. március 13-án a nagyberegi kultúrházban, Tóth László lelkipásztor, valamint Kovács András és Szabó György a Nagyberegi Református Líceum tanárainak szervezésében.
A rendezvény a líceum diákjai s a falu lakossága számára is egyaránt fontosnak bizonyult, hisz ülőhely szinte alig maradt a nagyteremben. A megemlékezés első részében a líceum 2. osztályos tanulóinak műsorát tekinthettük meg. Összeállításukban az 1848-ban történt eseményeket s a mai fiatalság hozzáállását egyaránt színpadra vitték. Felelevenítették a Pilvax Kávéházban történteket, ahol Jókai és Petőfi buzgósága, tettrekészsége indította el a forradalmi ifjakat, hogy lépjenek fel a magyar nép, nemzet függetlensége mellett. Akkor a fiatalokban erő, bátorság és tenni akarás egyaránt jelen volt. Ezt követte a mai Pilvax kávéházi találkozó. Szomorú, de sajnos igaz tények hangzottak itt el. A mai ifjúságnak egyre kevesebb információja van arról, hogy mi, hogyan és miért történt ott 163 évvel ezelőtt. A tűz, a vágy a magyarokért, magyarságunkért egyre inkább alábbhagy. Műsoruk végén mindannyiunk fohásza hangzott el:
„Legyen végre egy ország, hol a szavakat kimondhatják,
Legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját!
Legyen végre sok ember, kik tudják, hol a mennyország!
S az lesz az a hely, mit úgy hívnak Magyarország.”
A színvonalas előadást Horkay Sámuel, a beregszászi KMKSZ alelnökének történelmi visszatekintése követte, melyben felszólított arra, hogy nem szabad elfelejtenünk a múltat, s hogy bennünk kell lenni annak a tűznek is, ami az akkori fiatalok szívében lángolt.
A megemlékezés azonban ezzel nem ért véget, hisz másnap a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar tisztelte meg községünket. A zenekar repertoárjában több, számunkra is ismert zenemű került feldolgozásra, mint például a Rákóczi, Klapka és Zrínyi indulója, valamint különböző operettek legismertebb darabjai. A rendezvény egyben egy rendhagyó történelem- és énekóra is volt, mely során a zene segítségével újrajárhattuk a 48-as szabadságharc csatáinak főbb helyszíneit. A hangverseny elején a Himnusz, végén a Szózat eléneklése még inkább növelte bennünk a magyarságérzetünk megőrzésének fontosságát.
A megemlékezések hangsúlyozták, hogy az ünnep nem csak arról szól, hogy szívünk fölé tűzzük a kokárdát és elénekeljünk néhány 48-as dalt, mert ezzel még nem leszünk jobb, nagyobb, hívebb magyarok. A magyarság megőrzése a tettekben, a tenni akarásban rejlik, és így „külhonban is tovább él a magyar nemzet”. Erre pedig nemcsak március 15-én kell büszkének lennünk.
Bacskai Adrienn
a Nagyberegi Református Líceum
végzős tanulója