Mégsem lehet csak úgy kiadni Ukrajnának a politikust és családját

Új eljárást rendelt el a Sepeljev házaspár menekültstátusa ügyében a Budapesti Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn.

A volt ukrán képviselőt, politikust hazájában súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, de ő tagadja bűnösségét.
A magyar hatóságok fél éve fogták el a házaspárt Budapesten. Ezután mindketten menekültstátusért folyamodtak, amit azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elutasított. Ezt a döntést támadta meg a házaspár a bíróságon, amely hétfőn a döntést megsemmisítve új eljárásra utasította a hivatalt.
A bíróság személyiségi jogokra és államtitokra hivatkozva több mint két órán át zárt tárgyalást tartott, a határozat indoklása sem nyilvános, csupán a rendelkező rész.
A kiadatási letartóztatásban lévő házaspárt bilincsben hozták a tárgyalásra, majd a bírósági döntés után szoros őrizettel elszállították Sepeljevéket.
Az ukrán hatóságok szerint Olekszandr Sepeljev volt ukrán politikusnak köze volt a Rodovid Bank egyik volt részvényese ellen tavaly tavasszal egy Kijev közeli településen elkövetett merénylethez. Ismeretlenek rálőttek az üzletember autójára, a támadásban ő és sofőrje is megsérült.
Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, és csatlakozott a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához. A tavalyi parlamenti választásokon egyéni jelöltként indult, de nem jutott be a parlamentbe.
A volt képviselőt az ukrán hatóságok kétrendbeli sikkasztással is gyanúsítják. E szerint az említett bankból még 2009-ben sikkasztott el több mint 220 millió hrivnyát (6,6 milliárd forint), továbbá egy másik üzletemberrel közösen 315,3 millió hrivnya (9,5 milliárd forint) állami támogatást.
Korábban az ukrán házaspár ügyvédje azt közölte, hogy Magyarország Sepeljev kiadatásával „a létét veszélyeztetné valakinek, aki vagy bűnös vagy nem bűnös”, de pártatlan eljárásra biztosan nem számíthatna Ukrajnában. „Nem teheti meg a magyar kormány, hogy nem adja meg a Sepeljev házáspár számára a túlélés lehetőségét” – fogalmazott ügyvédjük néhány hete.
A jogi képviselő akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha Magyarország Sepeljev átadása mellett dönt, szembemegy azzal az európai gyakorlattal, amelynek jegyében korábban hat európai főváros is megtagadta ellenzéki ukrán politikusok kiadatását. Példaként említette az Ukrajnában bebörtönzött Julija Timosenko férjét, aki Prágában kapott menedékjogot. Továbbá az ügyvéd példátlannak nevezte, hogy Sepeljev három kisgyermeket nevelő feleségét is fogva tartják, annak ellenére, hogy az asszony háztartásbeliként nem vett részt a volt képviselő politikai és gazdasági ügyeiben.

Forrás: stop.hu