Nem a nagyszőlősi járási magyarok miatt nyert Busko

Ivan Busko, a Régiók Pártja (PR) képviselőjelöltjének győzelme után a 73. számú, Nagyszőlős központú egyéni választókerületben a Csorna Hora nagyszőlősi lap és a zakarpattya.net.ua ellenzéki portál gúnyos álköszönőlevelet tett közzé Viktor Janukovics államfő nevében a Nagyszőlős-vidékieknek címezve.
Az írás kétértelmű mondatai sorra veszik mindazokat a körülményeket és tényezőket, amelyek a szerzők szerint a hatalompárt győzelméhez vezettek a járásban. Sajnos az okok között gyakorlatilag első helyen említik, hogy a régió magyarsága zömében a hatalompártra szavazott, ami félrevezető, hiszen a nagyszőlősi járási magyarság szavazatai önmagukban semmiképpen sem dönthették el a választás kimenetelét.
Annak, hogy a szavazás napján miként oszlottak meg a magyar szavazatok, számos oka és összetevője van, amelyek közül hiba volna csupán egyet kiragadni. Azt pedig egyenesen veszélyes sugallni, hogy a helyi ukrán lakosság és a magyarok között efféle eszmei-értékrendbeli különbségek volnának.
A választási kampány idején és a szavazást követően is több politikus utalt arra, hogy a kárpátaljai magyarság a PR nyelvpolitikája miatt voksolt tömegesen a hatalompártra a megyében, erre vonatkozóan azonban valójában semmilyen konkrét bizonyíték nem létezik. Ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy egy bizonyos hányaduk áruba bocsátotta a szavazatát, akárcsak ukrán nemzetiségű polgártársaik egy tekintélyes része.
Bárhogyan legyen is, annyi bizonyos, hogy az ellenzéki beállítottságú ukrán lakosság körében a mostani választások, s az ehhez hasonló irományok csak még inkább megerősítik azt a téves elképzelést, miszerint a kárpátaljai magyarság ukránellenes, kelet-ukrajnai, orosz kötődésű politikai erők szövetségese volna. Érdemes legalább kivonatosan közölni a szóban forgó „állevelet”, hogy a kárpátaljai magyar olvasó is láthassa, hová pozícionál bennünket az október 28-i parlamenti választások eredménye a többségi nemzet, illetve az ellenzék egy része szemében.

„Viktor Janukovics ukrán elnök üdvözlete a Nagyszőlősi járás és különösen Nagyszőlős város hűséges választóinak
Forró üdvözlet önöknek ezen ünnepélyes, győzedelmes pillanatban, ahogyan mondani szokás, a donyecki sztyeppétől a kárpátaljai hegyeknek és völgyeknek.
Köszönet önöknek, kedves kollégák a szolgálatért, politikai pártunk ideáljai iránti elkötelezettségükért. (…) Ebben a csatában »Ukrajnáért az embereknek« nem a kötelesség és nem az üres jelszavak egyesítettek bennünket, hanem az, amit ellenségeink sosem érthetnek meg – szemünk acélos ragyogása és a kék tűz, mely szívünkben lobog. Ez a kiválasztottság jele, a siker és a győzelem jele.
Ideáljaink igazának különleges bizonyítéka, hogy a Nagyszőlősi járásban élő magyar kisebbség szinte egyöntetűen támogatta a Régiók Pártját és annak irányvonalát. Ezek a szellemiségüket tekintve európai, kulturált, civilizált emberek választásukkal csak megerősítették elkötelezettségüket a valódi európai értékek iránt.
Nem hagyhatom említés nélkül a rendőrség, a helyi ügyészség, az SZBU összehangolt munkáját. Az erőszak és tehetetlenség szervei ugyan szinte észrevétlenül tehették a dolgukat, azonban egyértelműen kiálltak az állam és azon politikai erő érdekeinek védelmében, amely ma magára vállalta a felelősséget az ukrán nép sorsáért.
Külön köszönet illeti azokat, akik a bizottságokban voltak győzelmünk kovácsai: a tanárokat, az orvosokat, a költségvetési intézmények más képviselőit, minden értelmiségit, aki emlékezve a szovjet időkre „nem félelemből, hanem lelkiismeretességből” hűségesen szolgálta a rendet és a stabilitást, amelyeknek vissza kell térniük az ukrán földre. Önök nem egyszerű feltételek közepette teljesítették kötelességüket, amikor zuhant a népszerűségünk és elharapódzott a kritika politikai erőnk irányában.
Természetesen az önök munkája nem lehetett volna olyan hatékony a helyi hatalom támogatása és ösztönzése nélkül. (…) Szorgalmuk és meggyőzőképességük gyakorlatilag nem hagyott más lehetőséget, mint leküzdve a konvenciókat és a különféle kétségeket, bátran haladni a győzelem felé a személyes körülményektől és az eljövendő távlatoktól vezéreltetve.
De még ők sem lettek volna képesek jelentést tenni az eltervezett százalékok teljesítéséről, ha nem volna azok nemzedéke, akik fiatal koruk ellenére sok mindent elértek már, bizonyítva önmaguknak és környezetüknek jogosultságukat, hogy a közösség vezetői, vezéregyéniségei legyenek. Pénzügyi forrásaik és képességük, hogy hatást gyakoroljanak az emberi pszichikum és tudat leghatásosabb mozgatórugóira, lehetővé tették, hogy a közösséget a feszült vidámság és készenlét állapotában tartsák, s hogy a politikai erőnk győzelmében való legcsekélyebb kételkedés nélkül válasszanak.
Ennek az új generációnak az egyik képviselője a 73. számú választókerületben újonnan megválasztott képviselő, Ivan Busko. (…) Az idősebb elvtársak, Jefremov, Csecsetov vezetésével új politikust formálunk, akire nemcsak a Nagyszőlősi járás lesz büszke, de – nem félek kimondani – a Régiók Pártja teljes képviselői frakciója is az új parlamentben.
Sőt, mi több: mától éppen Ivan Busko felel a gazdaság színvonaláért, az emberek jólétéért és a reformok menetéért a Nagyszőlősi járásban. A bérek, nyugdíjak növekedése, időben történő folyósításuk, az infrastruktúra fejlesztése – mindez az újonnan megválasztott képviselő állandó és lankadatlan gondoskodásának tárgya lesz, szent kötelessége a földijei előtt. Ezért bátran forduljanak hozzá problémáikkal, panaszaikkal, javaslataikkal. Ahhoz pedig, hogy mindez ne tűnjön üres ígéretnek, hanem megvalósuljon, a Nagyszőlősi járás szülővárosommal, Jenakijevóval azonos szintű költségvetési finanszírozásban részesül. Az első lépés egy speciális önkormányzati dokumentum aláírása lesz Nagyszőlős és Jenakijevo testvérvárosi kapcsolatáról. Nem kertelek, kedves nagyszőlősiek, a maguk Ivánjára szinte már a fiamként tekintek. (…)
Tisztelettel minden ukránok elnöke Viktor Fedorovics Janukovics.”
Hét
Kárpátalja.ma