Nem mozgósítják a nappali tagozaton tanuló hallgatókat és aspiránsokat
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely módosításokat ír elő a hallgatókat és aspiránsokat megillető garanciákról szóló rendelkezésben.
A dokumentum szerint a tanulmányaikat nappali tagozaton végző egyetemi, főiskolai hallgatók és aspiránsok nem hívhatók be a mozgósítás adott szakaszában – közölte az államfő sajtószolgálata.
Azon állampolgárok, akik megszakították tanulmányaikat vagy oktatási intézményben végzett munkájukat a behívás miatt, továbbra is részesülnek a plusz szociális és anyagi támogatásokban, munkahelyük és korábbi átlagbérük megmarad, kedvezményben részesülnek a tandíjfizetés során. Ezenkívül halasztást is kérhetnek a vizsgaidőszakok és állami atesztáció teljesítése érdekében az adott időtartamra. Az oktatásról, mozgósításról és a mozgósítás előkészítéséről szóló törvénymódosítások értelmében megmarad az egyetemi és főiskolai hallgatók, doktoranduszok, aspiránsok, gyakornokok, klinikai rezidensek, diákok, valamint a tudományos és pedagógiai dolgozók hallgatói, tanulói jogviszonya, illetve munkaviszonya (az állami költségvetés terhére azok esetében, akik államilag támogatott helyeken tanultak) a katonai szolgálat teljesítésének ideje alatt az érintett intézményekben.
Az Ukrán Miniszteri Kabinetnek a törvény életbe lépésétől számított egy hónapon belül kell harmonizálnia azzal hatályos jogi dokumentumait. A törvény közzétételének napján lép hatályba.