Nem tervezte, mégis foglalkozott az ukrajnai politikai helyzettel a Beregszászi Járási Tanács

10 napirendi pontot készült megvitatni a Beregszászi Járási Tanács a december 5-re kiírt plenáris ülésén. Elkerülni az elkerülhetetlent azonban nem tudta: először a JeC frakciója az Azarov-kormány menesztését követelő indítvány megvitatását tűzette napirendre 22 képviselő támogatásával. Majd a KMKSZ és az UMDSZ frakcióvezetői beadványt nyújtottak be, melyben élesen elítélték a kijevi erőszakot és rendőrattakot, követelve a bűnösök megbüntetését, valamint a társulási szerződés aláírását az EU-val.

A feszült hangulatú ülésen végül a Régiók Pártja és az UMDSZ képviselői nem szavazták meg a kormány menesztését indítványozó beadványt. Érdekes módon azonban a járási tanács mind a négy frakciója egyhangúlag megszavazta a nyugati orientációhoz való visszatérésre felszólító „összedolgozott” KMKSZ-es és UMDSZ-es nyilatkozatot.

Meg kell még említenünk, hogy sok képviselő csak az újságból tudta meg, hogy tanácsülésre kerül sor a Beregszászi Járási Tanácsban. A járási tanács vezetői „elfelejtették” ugyanis összehívni a frakcióvezetők egyeztető tanácsát a napirend kialakítására. Így nem csoda, hogy már az első napirendi pontnál élénk vita kerekedett: a hatalompárti többség úgy szavazta meg az ökológiai és környezetvédelmi bizottság beszámolóját, hogy sem a járási hulladékfeldolgozó üzemről, sem pedig a muzsalyi aranybánya ügyében nem kaptak érdemi választ a képviselők. De ugyanígy nem reagáltak a járás vezetői a bátyúi tömblakások lakóinak panaszaira is.

Az ülés zárásaként pedig kibővítették a 2014 elejére tervezett napirendi pontok sorát: Sin József javaslatára a járási tanács apparátusának kiadásairól, míg Vass Ottó javaslatára a nyelvtörvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló beszámolót vették fel a megvitatandó kérdések sorába.

js
Kárpátalja hetilap