Nemmel szavaztak a képviselők a traumatikus fegyverekre

A Legfelsőbb Tanács nem fogadta el a Miniszteri Kabinet kezdeményezését, mely szerint az ukránok szabadon juthatnának traumatikus fegyverekhez.

A képviselők meghallgatták a szakértők véleményét és arra a következtetésre jutottak, hogy a fegyverrel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat mellett nem szól elegendő érv. A kérdést az ipar- és befektetési politikával foglalkozó bizottság tárgyalta meg. A képviselőknek több észrevétele is volt a törvénymódosítás szövegével kapcsolatban. A törvényjavaslat ellenzői a Legfelsőbb Tanács tudományos és szakértői osztályának következtetéseire hivatkoztak.
A szakértők úgy vélik, hogy még több vizsgálat szükséges ahhoz, hogy Ukrajnában a 25 év feletti személyek megkaphassák a traumatikus fegyver használatához való jogot.
A tsn.ua nyomán.