„Poklok útja – mártírok útja”

Emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására, hét aknaszlatinai polgár kerékpárral tette meg azt az utat, amelyet 1944 őszén, a szovjet megszállást követően az elhurcoltaknak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.

Az Aknaszlatinai Önkormányzat, a KMKSZ Akna­szlatinai Alapszervezete, az Akna­szlatinai Kunigunda Polgári Egyesület, és az Aknaszlatinai Szent Család Karitász által közösen szervezett emléktúra hagyományosan a helyi katolikus templom kertjében lévő, a „málenykij robot” áldozataira emlékeztető obeliszktől indult, május 1-jén, reggel hét órakor. Indulás előtt Szedlák Gyula, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke ismertette a 68 évvel ezelőtti eseményeket, amikor csalárd módon háromnapos munkára hívták a bányászközségben élő magyar férfiakat, és akik közül 175-en soha nem térhettek vissza családjukhoz. Ezután Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere köszöntötte az egybegyülteket és ismertette a kerékpáros túra útvonalát, majd Butsy Lajos helyi plébános mondott el egy imát az elhurcoltakért.

„Tiszteletet érdemel ez a közösség, amely így emlékezik a múltjára, számon tartja mártírjait. Történelmünk e tragikus fejezete mindnyájunkat arra kötelez, hogy igyekezzünk megőrizni közösségeinket szűkebb pátriánkban, a szülőföldünkön” – hangsúlyozta Tóth István beregszászi magyar főkonzul az indulásnál. A túra résztvevői elsőként a helyi temetőben a sztálinizmus áldozatainak emlékére állított keresztnél hajtottak fejet, majd Taracköz, Técső, Bustyaháza, Visk és Huszt hasonló emlékművei következtek, ahol mindenütt várták őket a helyi magyarság és a KMKSZ-szervezetek képviselői, hogy mécsest gyújtva közösen emlékezzenek mártírjainkra. Minden településen újabb nemzetiszínű szalag került a bányászcsákányra. Majd Dolha következett, ahol ugyancsak mécsest gyújtottak a Turul-emlékműnél.

poklok-utja-martirok-utja-1Tizenkét órával az indulást követően (ebből 7 órát töltöttek a biciklik nyergében), 140 kilométer megtétele után ért célba Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere, Tokár Károly és Leorgyán Sándor, a helyi önkormányzat KMKSZ-es képviselői, Ájb Gergely, az Aknaszlatinai Bányász Fúvószenekar vezetője, helyi cserkészvezető, Schreiner Ambrus 70 éves nyugalmazott bányász, valamint Lumej Sándor és Togyeriska Vitalij szlatinai polgárok. A szolyvai emlékparkban megkoszorúzták a szlatinai áldozatok márványtábláját, mécseseket gyújtottak, majd elhelyezték az érintett települések szalagaival díszített bányászcsákányt. A szolyvai siratófalnál a kerékpárosokat elkísérő Szedlák Gyula elmondta: „Ezen a táblán mindannyian felismerünk neveket, akik olyan felmenőink, rokonaink és falunkbeliek, akiket soha nem ismerhettünk meg. Egyetlen bűnük, amiért meg kellett halniuk, az volt, hogy magyarok voltak…” Ezek után Kocserha János köszönetet mondott a túra résztvevőinek.

Végül a bányászhimnusz eléneklése után a kerékpáros emléktúra résztvevői elindultak haza.

Badó Zsolt

Kárpátalja