„Sosem úgy kezdődik az első randi, hogy a férfi lekever két pofont"

A közelmúltban ismét sok szó esett a párkapcsolati erőszakról, illetve az erőszakos kapcsolati dinamikáról. Kinek a szégyene, ha egy családban gyakori a veszekedés, netán verekedés, alázás, ha a szomszéd fiatal pár lakásából nem csókok, hanem pofonok csattanását halljuk? Hol vannak a menekülési utak?

Eleinte a ‘családon belüli erőszak’ fogalma alatt a házastársi kapcsolatban a nők sérelmére történt, férfiak által elkövetett erőszakos cselekményként értették. Később azonban ez a fogalom kiterjedt a családtagokra, elsősorban a gyerekekre – fejti ki Dr. Solt Ágnes, a Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztály tudományos főmunkatársa. A büntető törvénykönyv szerint sommásan: a kapcsolati erőszak a hozzátartozó (akár nagyszülők) sérelmére rendszeresen elkövetett erőszakos cselekmények összessége.Ami a kor és nem szerinti megoszlást illeti, a családon belüli erőszak áldozatai elsősorban gyermekek és nők. Ha mégis férfiak a sértettek, akkor is elsősorban olyanokról beszélhetünk, akik vagy valamilyen testi vagy mentális, esetleg pszichés fogyatékossággal élnek vagy más ok miatt kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Azt azonban fontos leszögezni, hogy a látencia a férfiak sérelmére elkövetett otthoni bántalmazás esetén jóval magasabb, hiszen egy férfi még nehezebb kér segítséget a kiszolgáltatottság felett érzett szégyen miatt. Ugyanez igaz abban az esetben is, ha a bántalmazó valamelyik szülőjét bántja.

A kapcsolati erőszak lehet fizikai és szóbeli, de beszélhetünk gazdasági erőszakról is, amikor az egyik fél kiszolgáltatott gazdasági helyzetben tartja a másikat. Például az egyiküknek jóval több a bevétele, de ezt nem megosztja a kapcsolaton belül, hanem hatalmat gyakorol a másik felett az anyagi javakon keresztül.Másik súlyos forma a szexuális erőszak, amely az érzelmi és fizikai bántalmazáson túl sajnos nem csak két felnőtt között valósulhat meg, hiszen az áldozatok sok esetben gyerekek.

Mivel a cselekmények zöme a négy fal között valósul meg, ezért sok esetben nehezen bizonyítható. Ha vélhetően akad is tanú, nem szívesen vállalja a tanúvallomást. Az emberek nem foglalnak állást, „nem szólnak bele”. Ha a két fél állításait vesszük, akkor az egyik azt mondja, hogy „Megütöttél!”, a másik szerint egyáltalán nem így történt. Úgyhogy ezekben az esetekben borzasztóan nehéz bizonyítani bármit – magyarázza a szakértő. A helyzet még nehezebb akkor, ha érzelmi bántalmazásról van szó, de nem kíséri azt fizikai erőszak.
A gyakorlatban az látszik a büntetőeljárásokból, illetve az elítélésekből, hogy ezzel a formával minimális esetben tudnak mit kezdeni a hatóságok. Egyébként nem beszélhetünk fizikai erőszakról lelki erőszak nélkül.

Olyan nincs, hogy csak pofon ver valaki valakit, de nem alázza meg. A fizikai terror nyomot hagy a testen, a lelki bántalmazás megnyomorítja a lelket.

De vajon minden bántás bántalmazás? Hiszen látjuk, hogy nemcsak tiszta felállások léteznek, ahol vagy egy állandó agresszor és egy mindenkori áldozat. Egyes kapcsolatokban a szerepek cserélődnek vagy párhuzamosan vannak jelen. Vagyis inkább a kapcsolat maga bántalmazó, romboló jellegű, nem csupán az egyik fél. Nem az erősebb üti a másikat, hanem „egymást marja” a pár – ahogy mondani szokás. „Mondhatnánk, hogy ha valakit háromszor lehülyéznek, akkor az már lelki bántalmazás, de ha alapvetően törődik a másikkal, figyel rá, gondoskodik róla, akkor az a pillanatnyi dühöt vagy negatív érzést ellensúlyozhatja. A probléma az, amikor a folyamatos megalázást és szidalmazást, fegyelmezést és fenyegetést nem, vagy nem eléggé ellensúlyozza semmi, hiányzik a megértés, a szeretet, az empátia” – vélekedik szakértőnk.

„Annak ellenére, hogy nálunk napi szinten jelen volt az erőszak a családban, nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget. Úgy gondoltam évekig, hogy „kinőttem”, túlléptem rajta, hál istennek elmúlt, sok család él így, csak nem beszélnek róla – meséli Kriszti. „Eltelt pár évtized, mire elkezdett kikristályosodni, hogy milyen nyomokat hagyott bennem és a húgomban mindez. Apu a külső szemlélő számára egy szívélyes, kedves és társaságkedvelő ember benyomását keltette. Ahogy azonban az ajtó bezárult, teljesen más arcát láttuk.

A legborzasztóbb időszak alatt – ami persze pont a kritikus kamaszéveimre esett – minden egyes nap részegen jött haza, és elkezdődött a fizikai és lelki terror, alvásig. Többnyire anyut bántotta, válogatott sértéseket vágott a fejéhez, néha részletesen és szemléletesen üvöltötte, hogy hogyan végezné ki. Elszámoltatta az utolsó fillérig, miközben ő a kocsmában hagyta a fizetése legjavát. Szerintem sok kocsmáros gazdagodott rajta, mert amellett, hogy ő ivott, mint a kefekötő, meghívta a „barátait” és másokat, akik szimpatikusak voltak, vagy csak jókat mondtak a pult mellett.

A szóbeli bántalmazás később kiegészült különböző kések és más szúró, vágó eszközök dobálásával, ami elől a lakásban anyu menekült. Szerencsére sosem találta el, ez fogalmam sincs minek köszönhető, mert egy alig ötven négyzetméteres lakótelepi lakásról beszélünk, ahol négyen laktunk.

Mi a húgommal minél hamarabb igyekeztünk lefeküdni. Egy szobában voltunk ketten (igen, „nem volt gyerekszobám”), ezért próbáltuk magunkat valahogy elszigetelni a történésektől, ami nem igazán sikerült. A magam részéről a takaró alatt, bedugott füllel feküdtem, amíg a rettegés álomba „ringatott”, és végül jött a megváltó alvás. Emlékszem, sokat kísérleteztem, melyik ujjam fér bele legjobban a fülembe, ami elhozza a teljes csendet. Néha a húgom annyira nem bírta, hogy mellém feküdt, és én simogattam, míg el tudott aludni. Persze egyikünk sem maradt ki a verésből. Engem egyszer belevágott az üvegezett szobaajtóba…

Az összes szomszéd hallotta, tudta, mi folyik nálunk. A vékony, lakótelepi falakon nemcsak az üvöltés és az ütések tompa zaja hatol át, szerintem a házban máshol is érezték a félelmünket. Senki sem szólt semmit. Az iskolában látták, hogy szakadt, kinőtt nadrágban és cipőben járunk, sokszor kialvatlan, karikás szemekkel jövünk reggel, de apám részegen az ellenőrzőmbe írt sorait is nekem kellett kimagyarázni az osztályfőnöm előtt. Talán akkoriban ez gyakori volt, és a társadalom elhallgatta, nem tudom. Még óvodás koromban volt egy eset. Behívták anyut egy beszélgetésre, mert amikor megkérdezte az óvónő, hogy „hová mentek apukátokkal, meséljétek el”, én rávágtam, hogy ”a kocsmába!”. Mert persze, ez volt az igazság. Ott mindig kaptam egy „málnát”, és csendesen eliszogattam. Ezután az óvodai beszélgetés után apu már csak „templomnak” hívta apu a kocsmát. Így aztán, évtizedekig a „templomba” járt…”

Ha valakit folyamatos félelemben, fenyegetettségben tartanak, az visszafordíthatatlan károkat okoz személyiségében, fizikai állapotában. Gyerekek esetében pedig a mentális, pszichés károsodás az egészséges fejlődés akadályává válik. Míg egy fizikai sérülés helyrehozható, a lelki károsodás sosem felejthető, és kihatással van az egyén egész életére.

Jobb, ha tudjuk, hogy ha egy gyerekhez egyetlen ujjal sem nyúl senki, viszont az apa az anyát folyamatosan bántalmazza, az kimeríti a kapcsolati erőszakon kívül a kiskorú veszélyeztetését is – emeli ki Dr. Solt Ágnes, aki szerint a közvetlen környezet felelőssége mindig kiemelkedő jelentőségűmég akkor is, ha a külső beavatkozás nem mindig eredményes.De akkor hol a kiút?
Nem mindegy, hogy párkapcsolatról beszélünk vagy szülő-gyerek kapcsolatról, hogy bántalmazásról vagy családon belüli erőszakról van szó. A végső döntésnek belül kell megszületnie a bántalmazott félben, úgy, hogy érett, végiggondolt és kész stratégiával rendelkezzen, mire a cselekvés mezejére lép.

A MENEKÜLÉSRE KÉSZÜLVE

Konzultáljon egy szakmai segélyszervezettel! Minden eset más, a segélyvonalakon az ön helyzetére szabott konkrét segítséget kap.
Minden lépésénél elsődleges szempont legyen az ön és gyermekei biztonsága! Ha az alábbiak közül bármelyik veszélybe sodorhatja önöket, ha a bántalmazó tudomást szerez róla, inkább várjon vele, amíg egyeztetni tud róla valamelyik segélyvonal telefonos munkatársával!
Nyisson bankszámlát a saját nevén, hogy megteremtse, illetve növelje anyagi függetlenségét. Gondolja át, hogy milyen más módokon növelhetné az önállóságát és függetlenségét.
Hagyjon valakinél pénzt, kulcsmásolatokat (a slusszkulcsról is), a fontosabb iratok fénymásolatait, gyógyszereket, ruhákat és egyéb nélkülözhetetlen dolgokat.
Gondolja át, hogy szükség esetén hol, kinél lakhat egy ideig, vagy kitől kérhet kölcsön, és lehetőleg beszélje meg velük a lehetőségeket. Ha az Önnel élő társállat (kutya, macska) sorsa aggasztja, gondolja ki, hol helyezhetné el, amíg újra magához nem veszi.
Tartsa mindig magánál a mobiltelefonját, valamint a vészhelyzet esetén hívható telefonszámokat, illetve némi aprót.
Gondolja át minél többször a bántalmazó elhagyásának biztonsági tervét. A bántalmazó elhagyása sokszor egy veszélyesebb időszak kezdete. A megfelelő biztonsági tervvel azonban csökkentheti a veszélyt, és kiszabadulhat a bántalmazó kapcsolatból. (Forrás: NANE)

A rosszul és a jól működő párkapcsolat között az együttműködés az egyik különbség. Ha ez adott, akkor meg lehet beszélni a problémákat. Ha az egyik fél jelzi, hogy valami számára nem komfortos, a másik fél akar, és képes azon változtatni. A párkapcsolati és családon belüli erőszak alapja ezzel szemben a kontroll és a hatalom, a magas jogosultságtudat és a birtoklási vágy. Ez a hármas az, ami megjelenik a bántalmazó viselkedésében – mondja Galambos Anita, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa, aki szerint egy szakember – amennyiben jól ismeri a bántalmazás dinamikáját, jellemzőit – könnyen meg tudja állapítani egy párkapcsolati erőszakban lévő párról, hogy ki a bántalmazott és ki a bántalmazó fél.

Az egyik legfontosabb: sosem úgy kezdődik az első randi, hogy a férfi lekever két pofont, a nő pedig azt mondja: na jó, én inkább elindulok a másik irányba. Vagyis jó tudni, mik a korai figyelmeztető jelek. Fontos, hogy a bántalmazás nem egy konkrét személyiségkép, nem tekinthetjük pszichés betegségnek, ezért nem szerencsés nárcizmusnak nevezni. Az ugyanis egy pszichés kórkép, a bántalmazás viszont mindig döntés eredménye, és soha nem magánügy! Gyakorlatilag az egész társadalomban jelen van, ezért rendkívül fontos minél többet beszélni róla, és hatékonyan fellépni ellene.

Galambos Anita szerint ezt a hatékonyságot akadályozza, hogy az érintett intézményi rendszerekben dolgozók nincsenek mindig felkészülve, megfelelően kiképezve a családon belüli erőszak problémájával és kezelési módjával kapcsolatban. Sem az egyetemeken, sem a rendőrségen vagy a bíróságokon nem oktatják a párkapcsolati erőszakot – hangsúlyozza Galambos Anita. Aki számára elérhető az internet, és ebben nem korlátozzák, vagy nem veszélyes, hogy ilyen témák után kutat, az viszont rengeteg kézzelfogható információt talál, amivel elindulhat a mentális és fizikai szabadság irányába.

Forrás: hazipatika.com