Hetven éve értek véget a II. világháború európai hadműveletei

Szerző: | 2015.05.09., 16:05 | Közélet

1945 májusa… Ujjongó szövetséges és szovjet katonák, örömittas tömegek Londonban, New Yorkban… Romok és katonasírok az Atlanti-óceántól a Kaukázusig… A győztesek fellélegzése, a valóban felszabadult nemzetek öröme, a „felszabadult” népek bizonytalanság-érzése, a megszálltak elkeseredése, a koncentrációs táborok iszonyatának napvilágra kerülése… Vegyes képek hullámzanak előttünk, ha a II. világháború európai harcainak befejeződésére gondolunk. De miként is értek véget a hadműveletek, s milyen lett az Európában beköszöntő béke?

„Adjatok nekem hat évet, és Németországra nem fogtok ráismerni” – ígérte Adolf Hitler, majdani kancellár és teljhatalmú Führer (vezér) az 1933-as parlamenti választásokon, melyek „eredményeként” hatalomra is kerültek a nemzeti szocialisták, röviden: a nácik. A világháború európai harcai végén egy elkeseredett német polgár – a hajdani ígéretre rímelve – egy romos ház falára írta: „Tizenkét évet kapott, és nem lehet ráismerni.” Mert valóban nem lehetett… Ahogy a jórészt feldúlt Európára sem…

A háború végigsöpört a „vén világrészen”, Nagy-Britanniától és Franciaország atlanti partjaitól az Észak-Kaukázusig és a Volgáig, Norvégia sarkvidéki területeitől a mediterrán fényben fürdő Görögországig. 1942–1943 fordulója után azonban a náci Harmadik Birodalom és őszinte vagy kényszer-szülte szövetségesei már csak vesztesekként kerülhettek ki a világégésből. Az 1943 februárjában katasztrofális német vereséggel végződött sztálingrádi csata után, az év júliusában, a kurszki csatában, a történelem legnagyobb páncélos ütközetében ugyan Hitler seregei még megpróbálták visszavenni a hadászati kezdeményezést a szovjetektől, ám újabb vereségük után már csak védekezni próbáltak – egyre reménytelenebbül. Közben Észak-Afrikában a teljesen körülzárt német–olasz erők letették a fegyvert a brit–amerikai–szabad francia csapatok előtt, melyek a kurszki csatával egyidejűleg sikeres partraszállást hajtottak végre Szicíliában, majd a sziget elfoglalása után átkeltek az Appennin-félszigetre. A Harmadik Birodalom legfontosabb európai szövetségese, Olaszország kapitulált (a megdöntött fasiszta diktátor, Benito Mussolini ugyan még létrehozta az észak-itáliai ún. Salói Köztársaságot, de ez már nem sok vizet zavart). A legyőzött, s a háborút lélekben is feladó olasz hadsereg „kiszállt” a további hadműveletekből, s már csak az Itáliába átvezényelt német csapatok próbálták fékezni a szövetséges előrenyomulást a túlnyomórészt hegyes-völgyes országban.

A náci birodalom koporsójába újabb szeget vert az amerikai–angol–kanadai egységek 1944. június 6-i normandiai partraszállása, melyet követően a szövetségesek az év végére Franciaország szinte egész területét, Belgium túlnyomó részét és Hollandia déli peremvidékét felszabadították. Miközben az év nyarán, őszén és 1945 elején a szovjetek – Magyarországhoz hasonlóan – „megszállva szabadították fel” a hamarosan kommunistává tett Lengyelországot, megszállták Kelet-Poroszországot, februárban pedig elérték az Oderát, s csapataikat feltöltve, felkészültek a folyón való átkelésre és Berlin bevételére. Nyugaton az amerikaiak átverekedték magukat a francia–német határon kiépített német erődrendszeren, a Siegfried-vonalon, s februárra az angolszász erők birtokba vették a Rajna bal partját.

A következő hónapban a szövetségesek áttörték a folyó jobb partján kialakított utolsó nyugati német védvonalat. Áprilisban az angol–kanadai erők felszabadították Hollandiát, s gyorsan nyomultak előre Észak-Németországban, miközben az amerikaiak egyre mélyebben hatoltak be az ország középső és déli vidékeire. Keleten a szovjet seregek átkeltek az Oderán, s április 22-én bekerítették Berlint, majd elkeseredett és véres harcok során, városnegyedről városnegyedre haladva, ellenőrzésük alá vonták a birodalmi főváros újabb és újabb részeit. Április 30-án – földalatti bunkerében – Hitler főbe lőtte magát, s két nap múlva az utolsó berlini német csapatok is megadták magukat. Ugyanezen a napon tették le a fegyvert az Észak-Olaszországban állomásozó maradék német erők. Csehországban azonban még tartottak a harcok, s Prágát csak május 9-re foglalták el a szovjetek.

A Führer által utódjául kijelölt Karl Dönitz tengernagy már május 7-én kész volt aláírni a feltétel nélküli kapitulációt, de erre csak az aznap életbe lépett tűzszünet után nyílt mód. Végül május 8-án, közép-európai idő szerint 23 óra 1 perckor Németország feltétel nélkül megadta magát, Moszkvában azonban ekkor már május 9-ét írták, az utolsó, elszigetelten küzdő német katonák pedig csak május 11-én tették le a fegyvert.

Németországot négy – angol, amerikai, francia és szovjet – megszállási zónára osztották. Az első háromból jött létre a demokratikus Német Szövetségi Köztársaság, a negyedikből pedig a csak a nevében demokratikus, kommunista vezetésű Német Demokratikus Köztársaság. Európa kettészakadt: a valóban felszabadított északi és nyugati országokban az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, a szövetségesek által elfoglalt Olaszországban helyreállt a polgári demokrácia. Görögországban a kormánycsapatok csak brit segítséggel győzték le a polgárháborút kirobbantó kommunista partizánokat, Közép-Európa keleti fele és Délkelet-Európa döntő része pedig évtizedekre kommunista rezsimek uralma alá került, míg csak a XX. század végének tisztító vihara ki nem söpörte az államszocializmust Európából.

Lajos Mihály

Pin It on Pinterest

Share This