Százharmincezer hrivnyát sikkasztott három kárpátaljai vállalkozó

A kárpátaljai ügyészség bejelentette, hogy három vállalkozót sikkasztással, hivatali visszaéléssel, dokumentumok, űrlapok, pecsétek és bélyegzők hamisításával, valamint azok használatával, s a költségvetésből mintegy 130 ezer hrivnya önkényes eltulajdonításának bűntettével gyanúsítanak.

Olekszandr Ciljurik, a jogszabályok betartását felügyelő hivatal vezetője elmondta, hogy a técsői járási vállalkozók szerződést kötöttek a járási kórházzal a szülészeti és nőgyógyászati osztály épülete földszintjének és az intézmény röntgenszobájának felújításáról, miközben tisztában voltak azzal, hogy vállalataik nem tudják kivitelezni az építési munkálatokat.
A dokumentumokban a három vállalkozó hamis információkat tüntetett fel és szándékosan megemelte az építési munkálatok költségét.

A mukachevo.net nyomán.