Telítődnek a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Ukrajnában
Telítődnek Ukrajnában a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Harkiv megye és a főváros után már a déli országrészben lévő Odessza megyében is, miközben szombatra ismét megdőltek a korábbi csúcsok hatezer feletti újonnan regisztrált fertőzöttel és százat meghaladó elhunyttal.
Az Odessza megyei kormányzói hivatal egészségügyi osztályának igazgatója közölte, hogy az elmúlt héten erőteljesen felgyorsult a fertőzés terjedésének üteme a régióban. Közölte, hogy ha megtelnek a második és a harmadik hullámban megnyitott kórházak, stadionokban, sportcsarnokokban és egyéb, nem egészségügyi létesítményekben készülnek betegágyakat felállítani.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatok alapján az elmúlt napon 6410 új esettel 293 641-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 109 újabb halálos áldozattal 5517-re. Eddig 124 113-an gyógyultak meg, viszont jelenleg már 164 011 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján kiemelte, hogy előző nap kiemelkedően sok, 1089 beteget kellett kórházba szállítani. Elismerte, hogy noha az elmúlt napon rekordszámú, több mint 36 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, sok helyen, főként egyes nagyvárosokban sorokban várakoznak az emberek tesztelésre. Kérte, hogy a kockázati csoportokba tartozók, köztük a hatvan évesnél idősebbek, ha feltétlenül nem szükséges, ne menjenek el otthonról.
Vitalij Klicsko főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon jelezte, hogy az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben továbbra is súlyos a helyzet: csaknem hatszáz újabb esettel az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 30 ezret, a halálos áldozatoké 12-vel 569-re nőtt.
Forrás: mti.hu