Szinevéri Nemzeti Park: 2,6 hektárnyi föld került vissza állami tulajdonba

Bírósági döntés értelmében mintegy mint 2,6 hektárnyi terület került vissza állami tulajdonba a Szinevéri Nemzeti Park területén – tájékoztatott a Kárpátaljai Megyei Ügyészség.

A Huszti Járási Ügyészség keresetének helyt adva a bíróság megállapította, hogy a vitatott földterületet 2020-ban a Kárpátaljai Földhivatal jogalap nélkül vonta ki a nemzeti park állandó használatából, majd mezőgazdasági célú földként jogellenesen átadta a Szinevéri Községi Tanács tulajdonába.

Az ügyészség 2025 februárjában keresetet nyújtott be az állam nevében, a Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások Minisztériuma, valamint a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás képviseletében. A felperesek a földhasználati jogok bejegyzésének érvénytelenítését, az önkormányzati határozatok és hivatalos rendelkezések megsemmisítését, valamint az érintett földterület visszaszolgáltatását kérték.

A bíróság a keresetet megalapozottnak találta, és döntött a földterület visszajuttatásáról az állami tulajdonba, a Szinevéri Nemzeti Park részére.

A határozat jogerőre emelkedése után megkezdődhet annak végrehajtása.

Nyitókép forrása: zaxid.net

Kárpátalja.ma