Testnevelés órán halt meg egy iskolás Ukrajnában

Szívmegállás okozta egy nyolcadik osztályos tanuló halálát a testnevelés óra közben kedden az ukrajnai Csernovci megye egyik általános iskolájában – adta hírül szerdán a Korreszpondent hírportál.

A rendelkezésre álló információk szerint a tizennégy éves fiú egyszer csak összeesett az egyik gyakorlat közben. Mivel leállt a légzése, és a szívverése sem volt kitapintható, a tanár megpróbálta újraéleszteni, míg az osztálytársai szóltak az igazgatónak, aki értesítette a kórházat. A kiérkező rohammentő személyzete azonban már csak a halál beálltát tudta konstatálni. Az elsődleges megállapítás szerint az iskolás váratlan szívmegállás következtében hunyt el.

Az eset körülményeit a megyei ügyészség vizsgálja.

forrás:szon.hu