Több civil meghalt Donyeckben

Tüzérségi találat ért egy trolibuszt a kelet-ukrajnai Donyeckben, két ember meghalt, többen megsérültek – közölte pénteken a helyi hírügynökség az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivőjére hivatkozva.

A „minisztérium” közlése szerint ugyancsak tüzérségi találat érte a donyecki művelődési házat, ahol éppen segélyadományt osztottak. Itt öt ember vesztette életét, hárman megsebesültek.

A helyi „védelmi minisztérium” arról tájékoztatott, hogy a lövések Opitne település irányból érkeztek. Opitne, amely a donyecki repülőtértől északra fekszik, semleges terület, az ukrán fegyveres erők ugyanakkor innen lövik Donyecket, majd a támadást követően visszahúzódnak eredeti állásaikba – állította a tárca.

A kijevi hadműveleti parancsnokság (ATO) pénteken kiadott sajtóközleményében kijelentette, hogy a szakadárok „újabb cinikus terrorcselekményt követtek el békés lakosok ellen”, amikor segélyért sorban álló civilek közé lőttek. A szakadároknak a lakossági célpontok támadásával az a célja, hogy meghiúsítsák a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó tárgyalásokat – tette hozzá a parancsnokság.