Több mint 1,1 millió hrivnyát loptak el csalók az önkéntesektől Kárpátalján

Bíróság elé áll az a csoport, amely több mint 1,1 millió hrivnyával csapta be a drónalkatrészeket vásárló önkénteseket.

Az ungvári járási rendőrség 1-es számú részlegének nyomozói befejezték a vizsgálatot egy csalócsoport ügyében, amely hamis drónalkatrészeket árult önkénteseknek. Az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a bíróságra.

A nyomozás adatai szerint három ungvári férfi és egy nő szervezte a bűnsémát. A közösségi hálózatokon olyan önkénteseket kerestek, akik drónokhoz szükséges alkatrészeket szerettek volna vásárolni, majd kedvező áron ajánlották fel a valójában nem létező felszerelést. A gyanúsítottak részletes leírást és fotókat is küldtek a kitalált termékekről.

Amint az önkéntesek kifizették a rendelést, az elkövetők eltűntek, a pénzt pedig több számlán keresztül utalták tovább, hogy elrejtsék a végső kedvezményezetteket. Így összesen hat önkéntest károsítottak meg Ukrajna különböző megyéiből, több mint 1,1 millió hrivnya értékben.

A bűncselekményért akár öt év szabadságvesztés is kiszabható.

A bűnbanda leleplezésében az ungvári rendőrség nyomozói együttműködtek a megyei bűnügyi osztállyal, a kiberbűnözés elleni egységgel és az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU). Az ügyben az Ungvári Körzeti Ügyészség látja el a felügyeletet.

Kárpátalja.ma