Több mint nyolcszáz gyermek tűnt el júniusban Ukrajnában

Június folyamán 803 kiskorú eltűnését regisztrálták az Ukrán Nemzeti Rendőrség munkatársai, közülük 789 gyermek került elő – adta hírül július 2-án a Novini Zakarpattya hírportál.

Olekszandr Facevics országos rendőrparancsnok-helyettes hangsúlyozta, hogy a megelőzésre kiemelten oda kell figyelni. Elmondása szerint ebben az évben az ország területén 704 üdülőközpontot nyitottak, ahol a vakáció idejére közel 550 ezer gyermek nyaralását tervezik. Mindent megtesznek azért, hogy a szünidőt biztonságosabbá tegyék.

A nyári időszakban aktuális probléma a gyermek felügyelete a nyílt vizek mellett. Csak júniusban 12 gyermek fulladt vízbe szülői gondatlanság miatt.

További öt esetet regisztráltak, amikor kiskorú esett ki többemeletes épület ablakából, ebből négy halálos kimenetelű volt.

A szülői kötelezettségek elmulasztása miatt közel 1500 szülőt vontak felelősségre.

Kárpátalja.ma