Ukrajna kémkedéssel vádolja Magyarországot, a külügy kitiltással válaszolt

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május 9-én arról adott hírt, hogy leleplezték a magyar katonai hírszerzés egy ügynökhálózatát, amely kémtevékenységet folytatott Ukrajna ellen.

Az SZBU véleménye szerint az ügynökök feladata az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, felkutassák a régió légvédelmének sebezhetőségét, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit.

A tájékoztatás szerint az átfogó kárpátaljai intézkedések eredményeként az SZBU őrizetbe vett két, korábban az ukrán hadsereg kötelékében tevékenykedő ügynököt.

A házkutatás során lefoglalták a telefonjaikat és egyéb, a tevékenységekre utaló terhelő bizonyítékokat.

Az ukrán törvények értelmében vagyonelkobzással járó életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatnak.

A különleges műveletet a Legfőbb Ügyészség irányításával hajtották végre.

Nemrég Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere lejáratóakciónak nevezte a történteket.

Videóbejegyzésében a következőket mondta: „amióta zajlik a háború, azóta egy egyre erősödő, magyarellenes propaganda is zajlik. Magyarország továbbra is békét akar. Ennek a legújabb lejáratóakciónak is ez lehet az oka.”

„A magyar kormány nem enged az ukrán propagandának és a háborúpártiságnak, ezért a mai napon kiutasítottunk Magyarországról két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet. Az erről szóló döntést, jegyzéket Ukrajna budapesti nagykövetének az elmúlt percekben itt, a Külügyminisztériumban át is adtuk. A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Kárpátalja.ma