Ukrán–szlovák jószomszédsági napot tartottak

Találkozót szerveztek az ukrán–szlovák jószomszédi viszony jegyében az Ugar–Kisberezna határátkelőn május 15-én – adta hírül a zaholovok.com.ua.

A rendezvény fontos részévé vált a Kárpátalja és a szomszédos országok – Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia – határ menti régiói közötti együttműködésnek. Immár hagyománnyá vált az is, hogy az országok képviselői egy semleges területen találkoznak, ahol ünnepélyes keretek között beszélik meg az elért eredményeket, és szerződéseket kötnek a további együttműködés céljából.

A rendezvény hivatalos része a Kárpátalja Megyei Tanács, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal és a szlovákiai Eperjes közötti kétoldalú szerződés aláírásával fejeződött be, mely a 2015-16-os együttműködés programját rögzítette. A szerződést Vaszil Hubal, a megyei adminisztráció vezetője, Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Peter Chudík, az Eperjesi kerület vezetője írta alá.

A Kárpátalja Megyei Tanács és a megyei adminisztráció vezetői együttműködési memorandumot írtak alá a Kassai kerület elnökével, Zdenko Trebuľával is a 2015-16-os évekre vonatkozóan.

A tárgyalásokon szó volt az Ukrajna és Szlovákia közötti kishatárforgalom egyszerűsítéséről is. Ennek érdekében egy koordinációs tanácsost hoznának létre, melyben képviseltetné magát a Kassai és az Eperjesi kerület, a Kárpátalja Megyei Tanács, a megyei közigazgatási hivatal, valamint a három régió Regionális Fejlesztési Ügynöksége is. A koordinációs tanács készítené el az Európai Unió által támogatott elsődleges fontosságú projekteket.

A tanácskozást követően az érintett régiók képviselői sajtótájékoztatót tartottak.

Kárpátalja.ma