Üres címlappal tiltakozott az ukrán újság
Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap tiltakozásul a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen. A média tiltakozása annak ellenére folytatódik, hogy a javaslatot előterjesztő kormánypárti képviselő, Vitalij Zsuravszkij időközben bejelentette: visszavonja indítványát, amelyet egyébként szeptember 18-án első olvasásban már elfogadott a parlament.
„Üres címlappal jelentünk meg, mert be akarják fogni a szánkat, Önöktől pedig el akarják venni a jogot, hogy megismerhessék az igazságot” – írta a fehér lap aljára magyarázatul a Zik című újság.
Az Ekszpressz, az Argumenti i Fakti és a Komszomolszkaja Pravda v Ukrajine című lapok első oldaluk alján a szeptember 25-én indult tiltakozó akció jelmondatával jelentek meg: „Védd meg az információhoz való jogodat, mondj nemet a rágalmazásról szóló törvényre!”
Az orosz nyelvű Korreszpondent című hetilap is jelezte, hogy a héten – 2002-es alapítása óta először – üres címlappal jelenik meg. Várható, hogy az akcióhoz több újság is csatlakozik az elkövetkező napokban, ezt tervezi egyebek között az angol nyelvű Kyiv Post is.
Forrás: kitekinto.hu