Váltságdíj fejében szabadulhat Timosenko?

Juscsenko volt elnök hivatalának egykori vezetője szerint hétmillió dollár fejében kiengednék az egykori kormányfőt.
Az ukrán hatóságok „váltságdíj” fejében hajlandók lennének szabadon engedni Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt – írta a Lenta.ru hírportál Oleh Ribacsukra, Viktor Juscsenko volt elnök hivatalának egykori vezetőjére, a Csesztno (Becsületesen) nevű ellenzéki mozgalom alapítójára hivatkozva. Ribacsuk diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Timosenko szabadságáért fizetendő váltságdíjról Viktor Janukovics ukrán elnök tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.
Timosenko szabadságát Ribacsuk szerint Janukovics hétmillió dollárra becsüli. Ribacsuk szerint az államfő 14 millió dollár elsikkasztásával vádolja a volt kormányfőt, és „fél áron” hajlandó szabadon engedni őt.
„Erről nyíltan beszéltek a Berlinben és Kijevben Ukrajnával foglalkozó diplomaták. Lehetséges, hogy erről nyilvánosan senki sem beszél, de ezt nem egyszer hallottam különböző forrásokból” . mondta Ribacsuk.

Az Osztrov című ukrán hírügynökségnek nyilatkozva Ribacsuk azt mondta, hogy többek között Angela Merkel tanácsadójától hallotta ezt az értesülést.

Julija Timosenkót 2011 októberében ítélték hét év börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy kormányfőként 2009-ben hivatali hatalmával visszaélve Ukrajna számára előnytelen gázárszerződéseket kötött Oroszországgal. Egy másik perben azzal vádolják, hogy az Ukrajnai Egyesített Energiarendszerek (JeESZU) vezetőjeként az 1990-es években adócsalást és sikkasztást követett el. Timosenko elutasítja az ellene felhozott vádakat, és bosszúállással vádolja legfőbb politikai ellenlábasát, Viktor Janukovicsot, akivel szemben 2010 februárjában alulmaradt az elnökválasztáson. Az Európai Unió és Ukrajna viszonyában jelentős elhidegülést okozott a Timosenko-ügy, Brüsszel szelektív igazságszolgáltatást vet az ügy kapcsán Kijev szemére.
hirado.hu