A korrupció mint a nép ópiuma
„Nagyon egyszerűen megy ez. A kosarat megrakják mindenféle burgonyával, sárgarépával, a tetejére fél kenyér és egy darabka szalonna kerül, s mindezt letakarják újságpapírral. Azután anyád kézen fog és visz az elöljáróságra. Hátborzongató belépni oda, ez az a hely, ahol minden eldől: emberi élet, élelem, munka, halál – ahonnan Németországba indítanak, vagy a Vízmosásba javasolhatnak.”
Anatolij Kuznyecov író így emlékezik vissza a megszállt Kijev mindennapjaira. Képzeljük magunkat a szerző helyébe. Mindössze 13 éves vagy, nagyon szeretnél élni, de a drákói parancsok és tiltások fala, a kegyetlenség, a hideg és a közöny világa vesz körül. Mit lehet tenni? Hogyan lehet leküzdeni az ellenségességet? Ilyenkor siet a segítségünkre a mindenhol jelenlévő korrupció. A hivatalnoki asztal lábához tolt élelmiszeres kosár csodát tesz: az idegen kéz megtalálja a neved az egyik névsorban, kihúzza onnan és beírja egy másikba.
Hasonlóan ment ez egész Európában: a korrupció embereket mentett meg a kivégzéstől, a deportálástól, élelmet és munkát biztosított, reményt adott a túlélésre. A legendás Schindler listája nemcsak óda a humanizmushoz, de a megmentő korrupció himnusza is. Azé a bizonyos korrupcióé, amelyet az abszolút rossznak és a legfőbb ukrán bajnak szokás tekinteni.
A vallás a nép ópiuma – írta Karl Marx, a nagyszakállú istentagadó. De ez a híres metafora nagyon találóan tükrözi a korrupció lényegét is. Amikor a szigorú törvények, útmutatások és szabályok nem összeegyeztethetők a fizikai létezéssel, a túléléssel, éppen a korrupció válik a „nép ópiumává”, a „szívtelen világ szívévé”, és a „lelketlen rendek lelkévé”. Minél erősebb az elidegenedés az ember és az államgépezet között, annál keresettebb ez a csodatévő narkotikum. Azonban, meghozva a vágyott megkönnyebbülést, függőséget vált ki, rabjaivá teszi a polgárokat és elpusztítja a társadalmi szervezetet.
Nehéz túlértékelni a korrupció szerepét életünkben. Történelmi okokból az ukránok hozzászoktak, hogy idegen és ellenséges erőnek tekintsék az államot, a törvényeket és szabályokat pedig a személyes boldogulás útjában álló ármányos akadályoknak. A sokarcú korrupció lehetővé teszi „a kérdések megoldását” és megmenti a polgárt a kimerítő bürokratikus eljárásoktól. Az üzleti életben könnyű meggazdagodással kecsegtet. A hivatalnoknak, a rendőrnek, a tanárnak és az egészségügyi dolgozónak segít megszüntetni a szociális státusza és a bére közötti szakadékot. Megszabadítja a diákot a magolástól, a járművezetőt pedig a jegyzőkönyv felvételétől. Segítségére siet a családszerető szülőknek, akik igyekeznek esélyt biztosítani élhetetlen gyermekeiknek.
A korrupció a törvények és az ukrán valóság közötti legabszurdabb kontrasztokat is nivellálja. Például a prostitúció nálunk nem engedélyezett, de ez a tiltás békésen megfér a legősibb mesterség óriási népszerűségével. A sorozási rendszer rég elavult Ukrajnában, hivatásos haderő viszont máig sincs, de a korrupció megoldotta ezt a problémát: a katonaélet iránt nem lelkesedő ifjúság szerencsésen elkerüli a hadseregbeli egzecíroztatást…
A polgárjogi aktivisták gyakran felpanaszolják az ukránok megfélemlítettségét és passzivitását, hogy nem kívánnak bekapcsolódni a korrupcióellenes harcba. Sajnos azonban nem csupán a nép apátiája vagy félelme jelenti a problémát. Az ukrán korrupció nem idegen tumor, amelyet a társadalom eltávolítani vágyna. Egy szolgáltatással van dolgunk, amely iránt tömeges az igény. Polgárok millióit vonzza a lehetőség, hogy megkerüljék a kényelmetlen, korlátozó szabályokat.
És a mi haragunkat nem annyira korrupció, mint inkább a korrupt emberek váltják ki, azok, akik megszedik magukat a keresett szolgáltatások felkínálásán. Az ukrán társadalom a falusi részegeshez vált hasonlatossá, aki szereti az élénkítő vodkát, de gyűlöli a módos kocsmárost, aki pénzt követel az árujáért.
A keresett termékekhez hasonlóan a korrupció is a természetes piaci törvényeknek engedelmeskedik, és nem számíthatunk ennek a rossznak a gyors kiirtására erőszakkal. Két évvel ezelőtt a naiv polgárok egy erős kézre vágytak, aki egykettőre rendet teremt és kisöpri a csúnya korrupt embereket. 2010 februárjában megkaptuk az áhított erős kezet, de Janukovics alatt csak nőttek a korrupt állami intézmények díjszabásai.
Nos, nincs min csodálkozni. A kormányzásbeli káosz Juscsenko idején konkurenciát teremtett a korrupt tisztségviselők között. Az összetartó „donyeckiek” központosított hatalmi vertikumot építettek ki, és a korrupciós szolgáltatások piaca monopolizálva lett. Márpedig minden monopolista emeli az árakat. Ez elkerülhetetlen.
Mit lehet ellene szegezni a mindent átható korrupciónak? Kíméletlen elnyomást? Tegyük fel, holnap létrehoznak Ukrajnában egy rendkívüli teljhatalommal felruházott büntető szervet, amely vizsgálat és bírósági tárgyalás nélkül akár ki is végezheti azokat, akiket korrupción kaptak. Nem kizárt, hogy hamarosan ez a struktúra válna a korrupció legfőbb melegágyává. Elég, ha eszünkbe jutnak a jakobinus Konvent dicső biztosai, akiket a francia forradalom idején rendcsinálás végett irányítottak a provinciákba, s akik nagyon hamar rájöttek, hogy élet-halál urának lenni igen jövedelmező lehet a számukra.
Meglehet, a problémát megoldaná a kíméletlen tisztogatás és az új káderek tömeges beáramlása a kormányirodákba? Nem zárható ki, hogy a Bankovajára csöppenő erkölcsös ember a nép köréből ugyanúgy gondolkodik majd, mint Viktor Andrejevics vagy Viktor Fjodorovics.
Igen, a korrupció káros és ki kell irtani gyökerestül! De egy dolog az absztrakt korrupció elleni küzdelem, és egészen más, ha valóságos, élő, hozzád közel álló emberekről van szó – hű elvtársakról, drága rokonokról, megértő földiekről… Hogyan is hagyhatnánk magukra ezeket a nagyszerű srácokat a lelketlen törvényekkel és ellenséges normákkal szemben? Olyan nehéz kivételt tenni az esetükben?
Az államgépezet és az emberi viszonyok közötti antagonizmus túl messzire ment, és hatástalanít bármiféle korrupcióellenes kezdeményezést. Az a baj, hogy napjaink Ukrajnája képtelen élni a totális korrupció, eme ütköző nélkül a kafkai szabályok és az objektív valóság között.
A korrupcióval szembeni sikeres küzdelemhez a társadalmi koordináták új rendszerét kell kiépíteni, újra szükséges értelmezni az állam szerepét az emberek életében, át kell tekinteni a kölcsönös jogok és kötelezettségek körét, a törvényeket adaptálni muszáj a valós élethez.
Ez nem könnyű, számos vitás kérdést szül: az állami nyomás gyengülése az állami garanciák csökkenésével jár együtt, számos törvénytelen eljárást pedig könnyebb legalizálni, mint megsemmisíteni. De nincs más kiút. A szabályok világát közelíteni kell az emberek világához – csak ekkor jelenik meg a korrupció leküzdésének lehetősége.
Sajnos ma éppen ellentétes folyamat tanúi lehetünk: az ukrán államgépezet mindinkább távolodik a valós élettől. A Miniszteri Kabinet lázas kísérletei a költségvetés feltöltésére újabb szörnyszülöttet eredményeztek: a borítékba kapott fizetések elleni küzdelem ambiciózus tervét. Nem nehéz modellezni e kezdeményezés következményeit. A sarokba szorított üzletember kibúvót keres a csőddel vagy büntetéssel fenyegető helyzetből, a bérből élő dolgozót az elbocsátás és a nyomor fenyegeti, de feltűnik a megértő korrupt hivatalnok, és segítő kezet nyújt. A tenyerébe csúsztatott néhány ropogós bankó megoldja a megoldhatatlan helyzetet. A gonosz állam galád agyszüleménye semlegesítve lett, megkönnyebbülten fel lehet sóhajtani…
Így születik a kereslet a korrupciós ópium iránt, amely enyhíti a fájdalmunkat és megsemmisíti a jövőnket.