A lakosság nem küldené börtönbe a volt kormányfőt

A többség ugyanakkor úgy véli, Julia Timosenko valóban elkövette mindazt, amivel vádolják.

Csupán az ukránok 24 %-a véli úgy, hogy a Julia Timosenkóval szembeni ítéletnek letöltendő szabadságvesztéssel kell járnia, további 11 % pedig támogatja a felfüggesztett börtönbüntetést vagy amnesztiát a bírósági ítélet kimondása után – erről tanúskodnak a Reiting szociológiai csoport által végzett közvélemény-kutatás eredményei.

Ezzel szemben a megkérdezettek 22 %-a szerintTimosenkónak be kell ismernie, hogy a 2009-es gázmegállapodások nem kedvezőek Ukrajna számára, de büntetőjogi felelősségét el kell törölni. A válaszadók 20 %-a szerint pedig minden Timosenkóval szembeni vádat ejteni kell.

Az ukránoknak tehát alig negyede küldené börtönbe Timosenkót, noha a lakosság közel fele (46%) gondolja úgy, hogy a volt kormányfő valóban elkövette mindazt, amivel vádolják. Timosenko teljes ártatlanságában ugyanakkor az ukránok 34 százaléka hisz.

A válaszok területi elosztása megfelel a kialakult pártszimpátiáknak: amíg a Donyeck térségében élők 39 százaléka küldené börtönbe, addig a nyugati országrészben ez csak 10%.

Ítélethirdetés október 11-én várható.

posztinfo.hu