A macák és spanok társadalmát akarod?

„Ne higgyenek azoknak, akik azt mondják, nem volt szükségszerű a mai hatalom megjelenése Ukrajnában. Nem, Ukrajnában ma éppen olyan hatalom van, amilyet megérdemlünk, amelyért mindannyian személy szerint felelősek vagyunk. Ez a hatalom az élethez, a világhoz, s önmagunkhoz való viszonyulásunk következménye” – állítja Rokszana Harcsuk író a pravda.com.ua portálon megjelent esszéjében, melynek néhány gondolatát az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Hogy ez a hatalom létezik, s olyan, amilyen, az elsősorban a mi bűnünk, s nem holmi ármányos külső ellenségé. Miért? „Azért, mert az ukrán mentalitás ronda” – mondhatják. Talán így is van, de miért nem igyekszünk tisztázni, hogy pontosan miben is nyilvánul meg ez a rondaság? Én úgy vélem, hogy az egoizmusban. Bár egyik volt miniszterünk arról próbált meggyőzni bennünket, hogy az ukránok nem félnek a válságtól, mivel nem olyan egoisták, mint a nyugati emberek, ám tévedett.

A szovjet és posztszovjet társadalom a szélsőséges, kiélezett egoizmus társadalma, amely az elemi szabadság totális hiányának következményeként jött létre. Ezért vagyunk ilyen nyomorultak, ezért harácsolunk, vagy harácsolnánk, ha tudnánk mindannyian ilyen önzően, pátyolgatjuk mihaszna gyermekeinket, és nem látunk tovább az orrunknál.

Itt mindenki gyűlöli a hatalmat, amely időről időre jól megszedi magát saját polgárainak rovására, majd könyörtelenül újabb áldozatokat követel a szerencsétlenektől a fényes, valójában a fekete földnél is sötétebb ideálok nevében.

Az ukránok lusták, de a „követelj többet!” elv szerint élnek. Hiányzik belőlünk az elemi szolidaritás.

Végül a rossz ízlés is betesz nekünk. Egykor szép nemzeti viseletünk volt, most valami ocsmányságban feszítünk, és odavagyunk az olyan dolgokért, mint a Porsche a csupa kátyú útjainkon vagy az aranylánc a baltával faragott nyakunkon. Valaha egészen jó zenei ízlésünk volt, most sanzonokat hallgatunk. Andrej Banderától (a táncdalénekes nem tévesztendő össze Sztepan Banderával, a nyugat-ukrajnai nemzeti mozgalom vezető személyiségével – a ford.) úgy el tudunk érzékenyülni. Volt még Petljura is (szintén énekes, nem Szimon Petljura, az 1918-as ukrán forradalom egyik vezére – a ford.), de ő nem mérhető Banderához.

Nyelvkészségünkről jobb nem is beszélni, ezért nem csoda, hogy a káromkodás vált a legegyszerűbb, s ami a lényeg, mindenki számára hozzáférhető „oroszos” érintkezési nyelvvé.

Természetesen mindenkinek jobb volna, ha mindent a Nagy Testvérre foghatnánk. Azonban az „orosz világ” (a posztszovjet térség oroszok lakta része, mindenekelőtt Oroszország, Ukrajna és Belarusz – a ford.) sem virágzik éppen, a szemünk láttára hullik szét. Egyik része autoritarista marad, ott a titkosszolgálatok irányítanak. A másikban, a demokratikus ukrán társadalomban viszont csodálatos jelenség szemtanúi lehetünk: a spanok és macák felemelkedésének, akik vezető pozícióba kerültek a kormányzatban és a közigazgatásban. Minden ukrán a saját bőrén és lelkén érezheti ennek a felemelkedésnek a következményeit.

Hiba lenne azt hinni, hogy a gogoli hősök, a csicsikovok, szobakevicsek, pljuskinok galériája egyszer s mindenkorra kimerítette az emberi jellemek tárházát a világnak ebben a szegletében. Távolról sem. Mint ismeretes, semmi sem örök a nap alatt.

Manapság a legjobb helyek a fényt és meleget adó égitest alatt azoknak a spanoknak jutnak, akikkel alig foglalkoznak a könyveink. Az egyetlen kivétel Anatolij Dnyisztrovij regénye… Viszont tele van a spanokkal és a macákkal mindenféle kiadásban az internet, s rátették a kezüket a televízióra is, amelyet már szinte lehetetlen nézni.

A nép köréből származó macáknak és spanoknak egész weboldalakat szentelnek, gúnyolják őket, a kormányzati spanokról túlnyomórészt elragadtatással írnak, időnként azonban őket is bírálják, szellemesen, nem kevés vitriollal.

Jelentéktelen az ellenállás a spanok expanziójával szemben. Ezért tör előre sikeresen a spanizmus a mi úgynevezett keletünkről, elfoglalva Ukrajna középső és nyugati részét.

A jelenkori ukrán társadalomban az „igazi” spanok – a kormányzati, csillogó variáns – vitték a legtöbbre. Ez a típus a költségvetés vérét szívja, szereti a luxust. Hiányzik belőle minden ízlés, a tapintat és a mértékletesség. Korábban az „igazi” spanok Mercedest vásároltak, manapság Bentley kell nekik. De ez is kevés, egyre többen szállnak át helikopterre, meghódítják a légteret.

A kormányzati spanoknak nincs műveltségük, viszont vettek diplomákat, a jogot és a közgazdaságtant részesítik előnyben. Szeretik a társasági eseményeket, szusit esznek, hangsúlyozottan lélegzetelállítóan öltözködnek: krokodil- vagy struccbőr cipő, csillogó öltönyök – kiköpött Jedi lovagok a Csillagok háborújából. Esztétikai törekvéseik csúcsa a zenélő, fényeffektusos szökőkút.

A kormányzati spanok viselkedése kihívó: kapatosan jobb híján a német repülőterek biztonsági embereibe is belekötnek, ha pedig nem kapatosak, akkor – úgymond ideológiai megfontolásokból – a Legfelsőbb Tanácsban szeretnek verekedni. Ezek a csetepaték borzolják a választók idegeit, és nagyon sokba kerülnek nekik.

Némelyik menő span még az államnyelvet is megtanulta – játsszák az államépítőt, és testőrökkel járnak az orosz pravoszláv templomba, mint a társasági eseményekre. Az orosz pravoszláv templomban örülnek nekik, ott „igazi” pénzért adnak feloldozást az „igazi” bűnök alól.

Érthető módon a spanok nem boldogulhatnak a macák nélkül, akiknek egy része, nem osztván a feminista nézeteket, a politikával szemben a fürdőt és a fitneszt részesíti előnyben.

Szerényen Rolls-Royce-szal járnak az élelmiszerüzletbe – saját szememmel láttam a Kocjubinszkij utcai Csumak előtt! A sofőr előzékenyen kitárja a maca előtt a gépkocsi ajtaját, ő pedig – az egész olyan „légies jelenség” – előlibeg a strasszokkal díszített plüss szabadidőruhájában, hóna alatt kedvencével, az „ennivaló” szőrös kiskutyával.

Van olyan is, aki arra törekszik, hogy kemény kézzel irányítsa az országot, ellenőrizni szeretné a gáz és a pénz áramlását, s mellesleg, akár a kedves tündér, sok jót tenne az egyszerű emberekkel, anélkül persze, hogy ezzel veszélyeztetné a spanizmus alapjait.

Azonban a csillogó-villogó, s még inkább a kormányzati spanizmus elképzelhetetlen volna a néptömegek támogatása nélkül. Az oké spanocskák Adidas melegítőikben, a legújabb orosz slágerekre táncolva egy új, „magával ragadó” esztétikai projektet képviselnek, mellyel az interneten ismerkedhetünk meg. A boldogulás (a beilleszkedés) esélyeiről érdeklődő spanocska a leggyakoribb netes típusszereplő. A macák körében továbbra is a netre feltett képek hódítanak – mindenekelőtt szexuális értelemben.

Érthető módon a népből származó spanoknak és macáknak soha nem lesz egy fityingjük se, borzasztó körülmények között fognak élni, be kell érniük vodkával és szárított hallal. Őket természetesen sajnálni kell. Elvben segíteni kellene rajtuk – elmenni a nép közé, ahogyan a narodnyikok tették. De amint azt a lett tapasztalatok is mutatják, nem érdemes ezt csinálni.

A lettek csődöt mondtak a kísérletükkel, hogy átneveljék a saját (szintén orosz ajkú – a ford.) spanjaikat, akik inkább megmaradnak „nem állampolgároknak”, semhogy letennének egy alapszintű lett nyelvvizsgát és megtanulnák a himnuszt. A kommentekben fuldokolnak a gyűlölettől, amelyet az iránt az ország iránt éreznek, amelyben születni és élni rendeltetett nekik, s azon hüledeznek, honnan a csudából kerültek ide ezek a lettek.

Ukrajnában még rosszabb a helyzet, mert a spanizmus az etnikai ukránokat is hatalmába kerítette, a galíciai spanok semmivel sem maradnak el a luhanszkiaktól. Ezért nem csak az a veszély fenyeget, hogy 50 év múlva Lemberg oroszul fog beszélni, amint az az egyik poszteren olvasható, de már most tömegessé válik, hogy Adidas sportruhában ropják orosz slágerekre a táncot.

Ha egykor (Csehov után szabadon – a ford.) a rabszolgát kellett kipréselni magunkból – más kérdés, hogy mennyire volt ez eredményes – most itt az ideje a maca és a span kiszorításának.

hk
Kárpátalja