Bileckij: jól tudjuk, hogy mi az ára a függetlenségnek
Vasárnap reggel közös imával indították a napot Ungváron az ország függetlenségének 34. évfordulóján – közölte Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója.
A Facebookon azt írta, az ünnepségen Kárpát-Ukrajna első elnöke, Volosin Ágost előtt is tisztelegtek.
A kormányzó felidézte, hogy Ukrajna függetlenségének kikiáltásakor 15 éves volt.
„Jól emlékszem arra a napra: az iskolából eltűnt a vörös zászló, helyette kék-sárga jelent meg. A szovjet vezető portréjának helyére Tarasz Sevcsenko képét akasztották. Mi, tinédzserek, felnőtteket kérdeztünk, hogy ez mit jelent, és hogyan kell most tovább élni. Szemeikben zavartság volt látható, de ugyanakkor remény is”
– elevenítette fel a kormányzó.
Bileckij kiemelte:
„tudjuk jól, hogy mi az ára a függetlenségnek, amelyért jelenleg nagy áldozatokat kell hozni a csatatéren és a hátországban egyaránt.”
Hangsúlyozta:
Kárpátalja része volt és marad Ukrajna államépítő folyamatának.
Bileckij biztos abban, hogy „előttünk egy olyan béke vár, amelyben a független Ukrajna még erősebbé válik”.
