„Bízunk Isten gondviselésében” – interjú Brik Irmával

A tanévzárók idején sok kérdés merül fel az iskolásokban és a szülőkben egyaránt. A Péterfalvai Református Líceum igazgatónője, Brik Irma, mesél az elmúlt évről, jövőbeli kilátásokról és a középiskolai magyar nyelvű oktatás helyzetéről Kárpátalján.

Két osztály ballagott az idén, osztályonként is nagy létszámmal. Számíthatunk-e a jövőben hasonló mennyiségű tanulóra?

Hát igen,ez is nehezíti az elválást. Egy diáktól is és minden diáktól nehéz elszakadni, hát még ennyitől! Sok-sok szállal kezdünk el egymáshoz kötődni szinte azonnal, ahogy befogadjuk őket, ezzel is enyhítve az otthontól való elszakadás búsulását, az új környezet, az ismeretlen szabályok stressz hatását, a megfeszített tanulási munka súlyát. Idővel ezeket a szálakat „bevonja” a szeretet, és akkor már a mieink. Együtt küzdünk jóban-rosszban. Aztán, mikor eljön a búcsú, a ballagás napja, el kell engedni a kezüket, és akkor elkezd megszakadni a szívünk minden egyes gyermekünkért, mint a szülőnek, akinek mindig korai kiröppenteni az önállóságba az övéit, hisz tudja, hogy ezután már a felnőttek világának nehézségeivel kellesz farkasszemet néznie.
A Péterfalvai Református Líceum a mai napon két osztálytól, azaz 57 diáktól szakadt így el: 25-en végezték el a 12. osztályt, 32-en a 11-et. A fejetlen, éretlen ötletből született, egoista önérdekeken kívül semmit sem toleráló oktatási törvények sorozatának eredményeként idejekorán, már-már „koraszülötten” kellett elengedni azokat a tizenegyedikeseket is, akik még szívesen erősödtek volna a már elfogadott környezetben, akik még ennek a tanévnek az elején is naivan azt kérdezgették, hogy nem-e sikerült valamit elintézni az ügyükben, hogy mégiscsak lehessenek tizenkettedikesek ők is. Néha még a tapasztalt felnőttnek is nehéz elfogadni a logikátlan törvényeket, a kamaszkor rózsaszín ködfoszlányaiban élő még idealista tinédzser számára pedig ez egyszerűen kitolás. Ezért, noha csodálatos látványt nyújtott ez a tömegnyi ballagó, mégsem szeretném, hogy így, ilyen kibabrálás nyomán találkoznánk mégegyszer ennyi elballagóval. Viszont ha egy évfolyamon lennének, és erről, lehet nem túl szerényen, de azért merünk ábrándozni, akkor ezért Istennek adnánk hálát páratlan ajándékáért.

A kárpátaljai magyarság aktuális problémája, hogy egyre kevesebb gyerek jár magyar iskolába. Érzékelhető ez a változás az idei jelentkezők létszámában?

Röviden erre az a válaszom, hogy nem, egyelőre és most nem. A külső tesztelés elindításakor sok lelkiismeretes magyar szülőt sikerült alaposan megzavarni, elbizonytalanítani és talán még rossz döntésre is kényszeríteni. Volt egy-két év, amikor minden gyereknek bizalmat kellett szavaznunk a felvételi megmérettetésen elért eredményei ellenére, hogy összejöjjön egy nem túl nagy osztályra való. Hogy aztán ez minek tulajdonítható be: a sokkoló
változtatásoknak az oktatásban, vagy a mi ideiglenes elgyengülésünknek, vagy Isten próbának szánt időszakának (és, őszintén, én erre hajlok), nos, hát ez majd sokkal jobban fog látszani az idő távlatából. De azt már most is érezzük, hogy tudatos és átgondolt lépés eredményeként kerülnek hozzánk a diákok úgy a saját, mint a szülő részéről.

Mit tanácsol azoknak a tanulóknak, kik a Péterfalvai Református Líceumba szeretnének jelentkezni?

Először talán üzenem, hogy a döntésük tökéletes. Az biztos, hogy a szívünk készen áll ara, hogy a tőlünk megszokott szeretettel vegyük őket körül, az iskola, a tanári kar pedig készen áll egy olyan tudás átadására, amellyel, feltéve, ha magukévá teszik, meg tudják találni a helyüket a felső oktatásban. Iskolánk kényelmes, otthonos, de, ahogy a lelkészigazgatónk mondani szokta, csak egy baj van vele: itt tanulni kell. Ezért mindenkinek azt tanácsolom,
hogy kellőképpen változtasson a szemléletén, a tanuláshoz való hozzáállásán, mert semmi más dolga nem lévén be kell hogy bizonyítsa, képes tehetségeinek megfelelően szorgalmasan és lelkiismeretesen úgy dolgozni, hogy ezért a saját megelégedésére dicséretben részesüljön, öregbítse iskolánk hírnevét és dicsőítse az Úr nevét.

Mik a tapasztalatai a 12 osztályról 11-re csökkentett oktatási rendszerrel kapcsolatban?

Ennek a csökkentésnek csak hátrányai vannak. A három tanulási év lehetőséget adott arra, hogy a két évre tervezett tananyagot alaposan átrágva leülepítsük a tanulók tudásraktárában, hogy bevezessünk olyan egyházi tantárgyakat, amelyek elősegítik a fiatalok bibliaismeretét és keresztyén erkölcsi nevelését, hogy ápolgassuk a ránk bízott mértékben a hit magvát a lelkükben, hogy megértsék és elfogadják: mindennek alapja a szeretet, amit Krisztustól kell elkérni és az Ő neve dicsőségére kell használni. De sokat segített a harmadik év az ukrán nyelvben való jártasság növelésében, növelte az esélyeket az ominózus 124 pont elérésére. Sokszor teszik fel a kérdést gúnyos szemrehányással: miért nem beszéli a magyar gyermek az állami nyelvet? Emellett, ha van egy lehetőség az ezirányú tökéletesedésben, gyorsan el is veszik azt, mint ahogy elvették a harmadik évet a líceumoktól és gimnáziumoktól, és utána folytatódnak a szemrehányások. Egyszóval, a csökkentést komoly érvágásként élte meg diák és tanár egyaránt, jómagam pedig a mai napig nem tudok rájönni, hogy kinek és milyen haszna vagy előnye származott belőle.

A mai ballagók előtt még nagy megmérettetés áll. Hogyan készítette fel őket az iskola az emel
t szintű érettségire?

A magyar ember túlélő ember. Mi is a túlélési vágy indulatával, de kicsit makacs (és talán büszke) „azért is”-sel kerestük a megvalósítható lehetőségeket a diákok minél jobb felkészítésére. Komolyan megnöveltük, heti nyolcra,az ukrán órák számát, különórákon és a nyári nyelvtáborban fejleszthették a beszédkészségüket, filmeket nézhettek az irodalom tantervéhez készült témákra. Nagyon fontos, hogy kiválóan felkészült és tapasztalt pedagógusaink vannak, és nem csak ukrán nyelvből, akik mindannyian Istennek számolnak el nap mint nap az elvégzett munkájukról. Márpedig így nincs értelme a csalásnak vagy szemfényvesztésnek. Büszkén mondhatom, hogy mindannyian a lelküket tették bele a tanításba és minden diákba. Ha lesznek is lehangolóbb teszt eredmények, az nem a
pedagógusaink munkájának a függvénye lesz. Mert, sajnos, számítunk arra, hogy a már emlegetett oktatási idő csökkenése, valamint a nem minden tantárgyból ésszerű, dinamikát gátló programok, no és bizonyos a diákjainkban rejlő emberi tényezők, negatív eredményekhez fognak vezetni. Nem mondom, hogy jó szívvel fogjuk ezeket fogadni, sőt, fájdalomként és kudarcként könyveljük majd el, de ezt is saját okulásunkra használjuk majd.

Előreláthatóan milyen számban fognak továbbtanulni az idei végzősök?
Az 57 végzősből 55-en jelentkeztek külső tesztelésre, tehát konkrét céllal, elképzeléssel rendelkeznek jövőjüket illetően. Az a kettő, aki nem jelentkezett, tehetségéhez mérten, szakiskolában szeretne további tudást szerezni. Természetesen, az elért pontszámoktól függ, elkezdhetik-e megvalósítani célkitűzéseiket. És az is sokukat fogja befolyásolni, hogy elérhető lesz-e számukra a fizetetlen tanulás. Tiszta szívből szorítunk mindannyiuknak, és ők tudják, mi pedig ígérjük, hogy az Úr előtt tartjuk ügyüket.

Milyen nehézségekkel kell szembenéznie a líceumnak napjainkban?

Egyáltalán nem panaszkodni akarok, de nehézségek azok mindig akadtak bőven és, persze, most is vannak. Többször említettük már a törvény szabta rövidítéseket, viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ugyanaz az oktatási törvény azt állapítja meg a líceumról, hogy ez egy III. fokozatú oktatási intézmény, és zárójelben hozzáteszi: végezhet oktatási munkát a II. fokozatban is, de ugyancsak az utolsó két évfolyamon, azaz 8. és 9. osztályban. Nos, ezzel a lefelé nyitással szeretnénk most megbirkózni. De, mivel ehhez új licenszre lesz szükségünk, hogy mind a két fokozat elvégzése után bizonyítványt tudjunk adni a diákoknak, ezért most komolyan dolgozunk a megfelelő dokumentáció csomag elkészítésén. Szorít az idő, sok kérdésre egyelőre nem tudjuk a választ, de én bízom a területi oktatásügy jóindulatú hozzáállásában a mi ügyünkhöz. Nagy reménységeket füzünk ehhez a bővítéshez, mert így a diákok döntő többsége már négy éven keresztül maradhatna, úgymond, egy kézben és így, a folytonosság elvét kihasználva, sikeresebben tudnánk belőlük kihozni azt, amire képesek. Itt szeretném hangsúlyozni azt a tényt, hogy semmiképpen sem szeretnénk fájdalmasan belenyúlni a környékbeli magyar iskolák osztálylétszámába, mert nem célunk, hogy miattunk kelljen bezárni iskolát vagy összevonni osztályokat, mint ahogy az eddigiekben sem okozott a líceum létezése komoly bonyodalmat sehol. Sőt, már most arról biztosítom a magyar iskolákigazgatóit, hogy az engedély birtokában elfogadunk egy koncepciót, mely szerint csak onnan fogadunk majd gyerekeket, ahol legalább tízen végezték a hetedik osztályt, ahol pedig több mint tízen, onnan is nem több mint öten lehetnek esélyesek.

Anyagi nehézségek? Hát azok nélkül már el sem tudnánk képzelni a mindennapjainkat. Viszont ezek nem szoktak minket elcsüggeszteni. Ha az Úr minden reggel erőt ad a pihenés utáni felfrissült napkezdésre, akkor máris van miért rámosolyogni a világra. És az ember elindul, végzi a dolgát, mert él és az élet mozgás. A többi pedig magától jön. Lehet, hogy késik, lehet, hogy kevés, több kellene vagy harcolni kell érte, de jön. Komoly csapásként éltük meg, amikor az egyházi oktatási intézményektől megvontak minden állami támogatást.
De a Kárpátaljai Református Egyházkerület főméltóságainak kitartó utánajárása és a magyar kormány jóindulatú döntése nyomán mára Magyarország nemzeti iskolái közé soroltattunk.
Ilyen megtisztelő fordulatra álmunkban sem számítottunk! Hát akkor ne lenne okunk örülni, mosolyogni? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
De azért megsúgnám, hogy az egyik legnagyobb gondot a szükséges és megfelelő tankönyvek hiánya okozza manapság. Úgy hogy, ha valaki valamilyen módon tud segíteni, vagy megoldásra tud vezetni, annak nagyon örülnénk.

Hogyan látja az iskola jövőjét?

Tizenhét éves az iskolánk és ez egy intézmény életében is azt jelenti, hogy sok tapasztalatot szerzett már, tehát megengedhet magának némi előrelátást, egy kis fantáziadús tervezést. Egyelőre a tervekhez kötődnek a látomások, a fantázia. Így reméljük, hogy a nyár folyamán meg tudjuk hirdetni a felvételit a 8. osztályba. Ehhez készítgetjük a helyiségeket, a tanterveket, a tanári csapatot és a nevelőket. Kissé szokatlan lesz a fiatalabb korosztállyal
dolgozni, komolyan át kell előre gondolni, hogy mit kell majd másképpen elrendezni, felépíteni. Ez egy nagyon izgalmas feladat és kihívás is a vezetőségnek és a pedagógusnak egyaránt.
Tovább szeretnénk szépítgetni, rendezgetni az iskola területét. Van egy nagyon konkrét fantáziaképünk egy sportpályáról, ami elférne az iskola udvarán és jó szolgálatot tenne a diákok a diákok mozgásszegény környezetében.
Feltétlenül ki kell cserélni az iskola épületének szovjet építészeti stílusát idéző és időnként átázó lapos tetőt sátortetőre. Ebből szinte magától adódik a tetőtér beépítésének vonzó gondolata. Erre előkeríteni a pénzt a gyerekek tisztességes fenntartása mellett majdnem lehetetlennek tűnik emberileg. De Isten már annyi csodát láttatott velünk, annyiszor megtapasztaltuk áldó hatalmát, hogy vele ez sem reménytelen és most is bízunk az Ő gondviselésében.