Busko szavazatvásárlást gyanít a Nagyszőlősi járásban?
A választási törvény megsértésével, szavazatvásárlás előkészítésével vádolta meg ellenfeleit Ivan Busko, a Régiók Párja jelöltje a 73. számú, Nagyszőlős központú választókerületben.
A megye kormányzójának első helyettese múlt héten levélben hívta fel a megyei és a nagyszőlősi járási rendvédelmi szervek, valamint az ügyészség figyelmét arra, hogy „az általunk nem azonosított képviselőjelöltek képviselői, agitátorai és más megbízottjai” portáról portára járják a Nagyszőlősi járás településeit. A levelet ismertető ua-reporter.com szerint a hatalompárti politikus azt írja, a szóban forgó személyek nyilvántartási naplót vezetnek, amelyben feljegyzik a meglátogatott választók adatait és elérhetőségét, amit azok aláírásukkal hitelesítenek. Busko szerint „szóbeli megállapodással Ukrajna népképviselő-jelöltjére való voksolásra ösztönzik a választót, ami a törvény és a polgárok jogainak súlyos megsértése”. Hozzáteszi levelében: „Nem kizárt, hogy a választóknak bizonyos jutalmat ígérnek, amelyért el kell számolniuk.”
Mint a levélből kitűnik, Busko választási stábja ugyan nem tudta megállapítani, ki követ el törvénysértést, megemlíti azonban a képviselőjelölt, hogy Királyházán egy személy Baloga I. I. (vélhetően a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke – a szerk.) mellett agitált, s az illető nyilvántartási naplót is vezetett.
A kormányzóhelyettes a továbbiakban egy egész sor verécei, felsőkomjáti, tekeházai, ilonokújfalui, tiszasásvári, szőlősvégardói, tiszaszirmai, felsősáradi, fancsikai, csarnatői és kistarnai oktatási és egészségügyi dolgozót, nyugdíjast és vállalkozót nevez meg, akik állítólag hasonló naplókat vezetnek.
„A fentiekből az a következtetés vonható le, hogy a járásban a választók szavazatainak tömeges megvásárlását készítik elő” – olvasható egyebek mellett a Régiók Pártja kárpátaljai megyei szervezetének a levelet ismertető közleményében.
Az ellenzéki zakarpattya.net.ua ugyanakkor a nagyszőlősi járási polgárok beszámolói alapján azt írja, hogy Ivan Busko levele nyomán a rendőrség munkatársai, akik a portál szerint eddig nem reagáltak a választási szabálysértésekre vonatkozó, más jelöltektől érkező bejelentésekre, precedens nélküli módon kezdték sorra járni a listában szereplő emberek otthonait, lelki nyomást gyakorolva rájuk, hogy mondjanak le a Busko ellenfelei melletti agitációról. Ráadásul – teszi hozzá a zakarpattya.net.ua – a listában szereplő személyek egy része nem is agitátor, és semmi közük a választási kampányhoz.