Donald Trump elítélte a zsidó közösségek elleni fenyegetéseket és az antiszemitizmust
Határozottan ítélte el az amerikai zsidó közösségek ellen megszaporodott fenyegetéseket és az antiszemitizmust Donald Trump. Az amerikai elnök kedden újságíróknak nyilatkozott erről, miután látogatást tett az afroamerikai történelem és kultúra Washingtonban a közelmúltban megnyílt múzeumában.
Trump „szörnyűségesnek” és „fájdalmasnak” nevezte az elmúlt időszakban az amerikai zsidó közösségeket ért fenyegetéseket. Több közösségi házat ugyanis bombatámadással fenyegettek meg, és a hétvégén a középnyugati Missouri állam egyik nagy kikötővárosában, Saint Louis-ban mintegy száz síremléket gyaláztak meg egy zsidótemetőben.
„A zsidó közösségeinket érő antiszemita fenyegetések szörnyűek és fájdalmasak és szomorúan emlékeztetnek bennünket arra, hogy van még dolgunk a gyűlölet, az előítélet és a gonoszság gyökereinek kiszakításában” – szögezte le. A múzeumban tett látogatásáról szólva hangsúlyozta: az jelentőségteljes emlékeztető volt arra, hogy „miért kell harcolnunk a vakbuzgóság, a türelmetlenség és a gyűlölet minden megnyilvánulási formája ellen”. Majd hozátette: „ma, és elnökségem minden egyes napján mindent megteszek azért, hogy az afroamerikaiak és valamennyi amerikai számra valóság legyen a szabadság ígérete”. Az elnök egyúttal ígéretet tett arra is, hogy nemsokára ellátogat a washingtoni Holokauszt Múzeumba.
A múzeum előtt tett nyilatkozatát megelőzően Trump elnök az MSNBC televízióban is leszögezte, hogy „az antiszemitizmus szörnyűséges és meg kell állítani”. Hozzátette, hogy a faji megosztottság Amerikában nagyon régi jelenség, s – anélkül, hogy részletezte volna – utalt arra, hogy van valami, ami akadályozza a kigyógyulást ebből. „Néha javul a helyzet, azután megtorpan, de mi azt akarjuk, hogy jobb legyen, és ezért egységesek legyünk, összefogjunk” – fogalmazott.
Trump elnökhöz csatlakozott az antiszemitizmus elítélésében Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke is, aki Twitter-bejegyzésben szögezte le: „az antiszemitizmus bármilyen formájában rémisztő, és arra bátorítom a hatóságokat országszerte, hogy vegyék komolyan ezeket a fenyegetéseket”.
Twitter-bejegyzésben emelt szót az antiszemita fenyegetések ellen Trump zsidó hitbe betért lánya, Ivanka is, aki azt hangsúlyozta: „az Egyesült Államok a vallási türelem elvére épült”. Ivanka Trump leszögezte: „meg kell védenünk imaházainkat és vallási központjainkat”.