Egyetemen innen s túl

Munkanélküli képzés – van-e értelme a felsőoktatásnak? Frissen diplomázott, regisztrált álláskereső vagyok. Túlképzett munkanélküli. Tipikus magyar népbetegség. Ez folyik nemcsak a csapból, hanem a TV-ből, rádióból, újságok hasábjairól. Napjainkat teljesen átszövi a fiatal, képzett munkanélküliek kérdése. Nemcsak a médiában, hanem a baráti és családi összejöveteleken is „közkedvelt” téma lett. Ezeken a kamerákon innen s túli összejöveteleken egyre gyakrabban merül fel a kérdés: megérte ezért tanulni?

Igen! Mindenek ellenére határozottan állítom, megérte. Hogy miért is? Az egyetemi élet felejthetetlen, mással nem pótolható élményein túl azért, amit ezek a hétköznapok magukon túlmutatva jelentenek.

A manapság igencsak felértékelődött kapcsolati tőkéért, amit jó barátaink, kedves egyetemi ismerőseink jelentenek. Akikhez bármikor fordulhatunk, akár idegennyelv-tanulásról vagy munkahelykeresésről van szó, akár csak egy minden gondot és bánatot enyhítő szerető beszélgetésről.

Azért a sok élményért, amit máshol nem szerezhet meg az ember, hiszen az egyetemi lét a tanórákon túl számos más programot, elfoglaltságot kínál. Érdeklődésünknek megfelelő előadásokon, konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken hallhatunk nem mindennapi dolgokról, népszerű műsorok kulisszatitkaiba, rádiók, tévék életébe pillanthatunk be. Szakterületünkről olyan emberekkel ismerkedhetünk meg és beszélgethetünk baráti hangnemben, akikkel álmunkban sem gondoltuk volna. Mindez hozzáadja a magáét személyiségünkhöz, továbbépít bennünket, elképzeléseinket, célkitűzéseinket.

Azért a rengeteg tudásért és ismeretért, amit a felsőoktatás falain belül szerzünk meg, túl a kötelező tananyagon. Hiszen a legfontosabb dolgok, a leginkább (világra) nevelő megjegyzések egy-egy tétel, diasor között hangzanak el. Azok, amik eligazodásunkat az életben, mentalitásunkat, világszemléletünket, hozzáállásunkat igaz értékek mentén szervezik.

Azért a műveltségért, széles látókörűségért, amit az előadótermek levegőjével szívunk magunkba. Ami segít helytállnunk a mindennapok versenyében, a világ kétarcúságában meglátni a dolgok mögött rejlő lényeget, a gyakran fájdalmas okozat valódi okát. Hogy olvasni tudjunk a nekünk szánt sorok között, hogy kellő kritikussággal szemléljük a szánkba rágott álláspontokat, hogy lehetőségeinket felismerve megtaláljuk helyünket, hogy megértsük az élet törvényszerűségeit, valódi értelmét.

Tévedés fennhangon azt hirdetni, hogy nem is érdemes főiskolára, egyetemre menni, mert úgysem lesz a végzettségünknek megfelelő munkahelyünk. Az egyetemi oktatásnak soha sem a munkahelyek biztosítása volt a feladata. A legutóbbi évtizedektől eltekintve csak egy zárt, szűk réteg privilégiuma volt a műveltség, a tudás, az ismeretek ezen szintjébe betekinteni, királyok, nemesek, arisztokraták, előkelők, felső X ezrek gyermekeinek. Ma kellő kitartással, szorgalommal és elszántsággal bárkinek sikerülhet. Ez nem nyűg, hanem kitüntetett helyzet, ez nem tragédia, hanem valódi érdem.

Hit, haza- és családszeretet, a legfontosabb alappillérek, amelyekre az egyetem tanított. Fáradhatatlan hittel küzdeni a világ minden nehézsége, munkátlansága ellen, minden gond ellenére őszintén hinni, hogy ezen a lehető legjobb világon minden a lehető legnagyobb rendben van.

Mert a felsőoktatás valódi célja az időtálló értékeken alapuló értelmiségképzés. Se több, se kevesebb.

Forrás: parokia.hu