Érdekes részletek derülnek ki a csempészalagút ügyében

Ezzel a címmel közöl összeállítást a szlovák–ukrán határ alatt tavaly felfedezett csempészalagútról, illetve az ügyben folyó perről a mukachevo.net portál az expres.ua nyomán.

A cikk szerint az eset kapcsán feltáruló valóság kenterbe veri a forgatókönyvírók fantáziáját, abból Oscar-esélyes filmet lehetne forgatni.

„– Kié volt a kokain, ki hozta a házba? – kérdezi a vádlottat a bíró.

– Nem az enyém. Munkások dolgoztak ott az épületen, valószínűleg az övék – válaszolja szerényen a gyanúsított.”

Ez a némileg mókás „kokainpárbeszéd”, melyet a munkácsi portál idéz, az ungvári bíróság tárgyalótermében hangzott el, ahol a 700 méter hosszú határ alatti alagút ügyét tárgyalják – tudjuk meg. A per során számos érdekes részletre derült fény, írja a mukachevo.net, a legérdekesebb azonban a cikk szerint az, hogy a nemzetközi visszhangot kiváltó ügy menetéről sem a sajtó, sem a közvélemény, sem a rendőrség, sem az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), sem az ügyészség nem számol be.

Az eset azonban nem ennyire egyszerű. Az alagutat egy elit negyedben vájták, Ungvár külvárosában, ahol jobbára az SZBU egykori és jelenlegi munkatársai élnek. A tiltott árut a föld alatti garázsból indították útjára egy olyan épületből, melyhez a telket az SZBU főosztálya saját munkatársának utalta ki… A cikk emlékeztet ezzel összefüggésben, hogy a kárpátaljai közvélemény eleve „SZBU-s odúnak” keresztelte el a csempészalagutat.

A továbbiakban az írás összefoglalja az üggyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Mint emlékezetes, az alagutat a szlovákok fedezték fel a saját oldalukon. Egy cég területén álló raktárépületek, vécéutánzat alól nyílt az Ukrajnába vezető vájat ottani bejárata.

Az alagút méretei lenyűgözők. Teljes hosszából 480 méter a szlovák oldalra esik, s az Alsó- és Felsőnémeti közötti ipari területen bukkan a felszínre. Az alagút belülről cső formájú, korszerű anyagokkal rögzített, átmérője 90 centiméter körüli. Egy ember maga is át tud kúszni ezen az alagúton, de az árut elektromos meghajtású szerelvény szállította – olyan, mint a bányákban – melynek 16 kocsija volt.

A szlovákok 13 ezer karton cigarettát találtak odalent, s mindjárt bejelentették, hogy a cigaretta Ukrajnából érkezett az alagúton át. Ezután szünet következett be a történetben, mivel ukrán részről sehogyan sem tudták megtalálni az alagutat a határnak ezen az oldalán. Végül a szlovákok segítettek itteni kollégáiknak. Az „odúban” ukrán oldalon kokaint találtak, és öt afgán illegális bevándorló útlevele is előkerült. Szakemberek azt állítják, hogy az útleveleket maguk az SZBU-sok hagyhatták hátra azért, hogy az ügy kivizsgálását ne adják át más megye hatóságainak – írja mukachevo.net. Azt is beszélik, teszi hozzá a cikk, hogy az alagutat valójában nem is a szlovák biztonsági szolgálat derítette fel, hanem német ügynökök, akik az országukban felbukkanó csempészcigaretta útját követték.

„Önök elhiszik, hogy szinte közvetlenül a határon, valamennyi titkosszolgálat orra előtt több évig funkcionált zavartalanul egy 700 méter hosszú, majd’ egy méter átmérőjű alagút, egy afféle ingyenes, vízummentes, senki által nem ellenőrzött út a szomszéd országba, a mi titkosszolgálataink pedig nem tudtak erről?” – kérdezi a mukachevo.net. Az ügyből mindenesetre nagy botrány kerekedett, a világ arról kezdett beszélni, hogy az Ukrajna határa alatti alagút működtetésében érintettek voltak az SZBU és az ügyészség kárpátaljai, valamint fővárosi tábornokai.

Az alagutat még tavaly júliusban fedezték fel, s Szlovákiában a sajtó részletesen ismertette az esetet, megszólaltak a titkosszolgálatok és miniszterek is, igyekeztek felbecsülni a járat által okozott kárt. Ukrajnában ugyanakkor kitépték a mikrofont az újságírók kezéből, ha megpróbálták bemutatni az „SZBU-s odút” – írja a mukachevo.net. Később ugyanők vezették a nyomozást az ügyben: a titkosszolgálat és az ügyészség kárpátaljai munkatársai – hívja fel a figyelmet a portál, hozzátéve, hogy „úgy tűnik, a szkeptikusok jóslatai helyesek: nem lesznek bűnösök”.

Az írás ezzel összefüggésben rámutat, hogy a csempészalagút ügyét páratlanul rövid idő, fél év alatt adták át a bíróságnak. Ugyanakkor a még tavaly augusztusban az esettel kapcsolatban őrizetbe vett két személyt öt hónappal később óvadék nélkül szabadlábra helyezték. A csempészalagút ügyében a főszereplők továbbra is egy megboldogult és néhány idős ember, az öregek ráadásul nem is jelennek meg a bíróságon – állapítja meg némileg cinikusan a portál.

– Nem tudják, mit kell ilyenkor csinálni? Állítsák elő őket erővel! – idézi a portál a bíró utasítását a milicistáknak.

A helyszínen járt újságíró kérdésére, hogy elmegy-e a bíróságra, az egyik idős ungvári nénike, aki tanúként szerepel az alagútásási ügyben, nemmel felel, mondván, azok járjanak oda, akik ásták. Szomorúan teszi hozzá, hogy vagy húsz évig volt ott kertje, ahol ma az alagutat rejtő ház áll, de nem volt ott semmiféle odú vagy alagút. Az sem érdekli, ha erőszakkal viszi el a rendőrség, jegyzi meg, legalább vesz kenyeret visszaúton.

„– Krumplit ültettem, amikor olyan nyírottak jöttek, és mondják nekem: menj innen, anyóka – meséli. – Elsírom magam, kérdezem, hogy miért veszik el, ami az enyém [a kertet – a szerk.], hiszen egészen a határ mellett van, építkezni ide nem lehet, hát mire az nekik. Ők meg csikorgatják a fogukat, hogy tovább élek, ha kevesebbet tudok.”

Ezeket az ott lakóktól elvett, az államhatártól alig 100 méterre fekvő telkeket osztották ki az SZBU munkatársai között 2004-ben. Azon a helyen, ahol az egyszerű népek korábban nem kaphattak építési engedélyt a határ közelsége miatt, az SZBU-sok szabályszerű villákat építettek – jegyzi meg a mukachevo.net.

A Zaporizsszka utca 57. szám alatt ma óriási ház áll vörös cseréptetővel, kovácsoltvas kerítéssel. A telket, amelyen a vörös tetős ház felépült, egy bizonyos Horbany úr, az SZBU munkatársa kapta a szolgálat megyei főosztályától, akárcsak az utcában lakó többi kollégája is – tudjuk meg. Horbany állítólag ma már nem tagja a különleges alakulatnak, de azt mondják, ebben a szervezetben nincsenek egykori tagok – írja portál. A lényeg, hogy az „Európába vezető alagút” bejárata ezen 57. szám alatti ház garázsában található, közvetlen szomszédságában pedig szintén SZBU-sok laknak, méghozzá aktívak, szögezi le a cikk.

„A legenda szerint az SZBU-s Horbany a telket eladta Julija Sztihura rakovei parasztasszonynak. Ugyanezen legenda szerint az a kétméteres kerítés mögötti új épület is annak a parasztasszonynak a tulajdona. Hogy miért csupán a legenda szerint? Hát azért, mert ilyen meséket, úgy tűnik, csak a bíróságon hallgatnak meg, és még legfeljebb az ügyet vizsgáló nyomozók irodáiban. Senki sem látta a telek eladását igazoló dokumentumokat. Mint ahogy az arra vonatkozó iratokat sem, hogy végül is ki ma az épület tulajdonosa az »Európába vezető odúval« együtt” – írja a mukachevo.net

Az újságíró a Zaporizsszka 57. szám alatti ház kerítésének repedésében talált egy régi kézbesítetlen villanyszámlát, melynek értelmében 2012 decemberében az ingatlanban elfogyasztott villamos energiáért Julija Sztihurának kellett volna elszámolnia. „Sajnos azonban ő nem tudja megtenni ezt. A szerencsétlen, akiből ma igyekeznek az ország »fő« csempészét kreálni, még öt évvel korábban meghalt” – teszi hozzá.

Az ügy gyanúsítottjai jelenleg a Malis testvérek, Vaszil és Mihajlo. Mindketten vállalkozók, családjukkal Ungváron élnek. A Zaporizsszka utca lakói azt mondják, hogy ők építették az alagutas villát, pontosabban az idősebbik testvér, Vaszil.

A megboldogult Sztihuráról az utca legrégebbi lakói sem hallottak soha. A kárpátaljai testvérek, akiket tavaly a Krímen vettek őrizetbe, azt mondják, Sztihura a nagynénjük volt. De azt is állítják, hogy a Zaporizsszka 57. szám alatti épület nem az övék, hogy semmit nem örököltek elhunyt nagynénjüktől. Hogy akkor mégis miért látogatták a Zaporizsszka utcai házat? Az első számú csempészekké előlépett fivérek szerint a kutyákat etetni jártak oda.

A kutyákat, tudjuk meg a cikkből, azóta agyonlőtték. Pontosabban csak kettőt a három eb közül, a farkaskutyákat. A harmadik, a lajka életben maradhatott.

„– Tudja, miért ölték meg a farkaskutyákat? Azok a határőrök kutyái voltak, az pedig egyértelmű nyom volt, amely nem azokhoz a hamis bohóc-testvérekhez [Malisékhoz – a szerk.] vezethetett volna el, hanem a csempészalagút valódi tulajdonosaihoz. A határőröknél minden kutyának saját igazolványa és száma van – mondja egy idős férfi a Zaporizsszka utcából. Ő az utca szegény lakói közül való. Az 57-es szám gazdag szomszédai bezárják az ajtót az újságírók orra előtt – írja a mukachevo.net.

A portál megszólaltatja Mihajlo Temnov volt ügynököt is, aki ma a tisztességtelen tisztségviselők felkutatásával foglalkozik, s akinek meggyőződése, hogy a Zaporizsszka utcai alagútról az SZBU és az ügyészség is régen tudott.

„– Ne mesélje senki, hogy nem tudták. Ez nonszensz. A felderítők és az elhárítók feltérképeznek minden határ menti falut és utcát a legapróbb részletekig. Ott még a kismadár új fészkéről is tudnak, egy másik országba vezető alagútról ne tudnának? Ne nevettessenek már senkit.”

Temnov azt mondja, túl sokáig dolgozott a „rendszerben” ahhoz, hogy ne tudja az igazságot: az alagút egyértelműen magas beosztásúak biznisze.

A cikk szerint az alagút csak a cigaretta révén dollármilliókat jövedelmezett tulajdonosainak. Az „áru” a föld alatti szerelvényen érkezett Ukrajnából, szlovák oldalon pedig teherautókra rakták át. Szlovák kormányforrások állítják, egyedül az adózatlan dohányáru miatt 50 millió euró kár érte az országot. A szomszédos állam rendőrsége pedig rámutat: az alagutat a legmodernebb technológiák felhasználásával építették meg.

Akkor hát végül is kié a ház, ahonnan a csodaalagút indul? – teszi fel a kérdést a munkácsi portál. Olekszijé és Iváné – hangzik a válasz. Legalábbis ezt állítják a Malis testvérek, akik a kutyákat etetni jártak a házhoz, és akik az ismeretlenek vezetéknevére érdekes módon nem emlékeznek. Úgy tűnik, zsákutcába jutottunk.

A jelek szerint nem marad más hátra, mint hogy elhiggyük: évekig működött egy csempészalagút a határ alatt úgy, hogy a szegény titkosszolgálatok, a rendőrség egyáltalán semmit sem tudtak a dologról… – vonja le a végső következtetést nem minden irónia nélkül a mukachevo.net. Az olvasó pedig elgondolkozhat rajta, hogy a fentebb vázolt alagutas történet miért gyanús úgy, ahogyan azt a hivatalos szervek és a sajtó tálalják nekünk: azért-e, mert valakik fontos részleteket hallgatnak el, esetleg azért, mert az egész történetet eleve csak kitalálták, hogy elleplezzék a még gyászosabb valóságot, vagy netalán azért, mert a sajtó torzít? A lényeg, hogy minden esetben az egyszerű polgár a vesztes, hiszen – egyrészt – a bizalmatlanság légkörében kell élnie továbbra is (a bizalmunkra rá kellene szolgálni), másrészt az igazi tettesek büntetlenül úszhatják meg az affért, amely a hasonló ügyekkel egyetemben óhatatlanul kikezdi a társadalom szövetét.