Galíciai szövetségi körzet

Az utóbbi napokban a győzelem vörös zászlójának használatát szabályozó törvényi rendelkezés kapcsán sokat hallhatunk-olvashatunk arról, hogyan küzd – néha a szó szoros értelmében is, a vértől sem visszariadva – az ukrán nacionalista ellenzék Moszkva, az oroszok, a szovjet ideológia állítólagos térnyerése ellen. Nem sok szó esik azonban arról, hogy a képzeletbeli front másik oldalán sem csupán testetlen eszmék, hanem hús-vér emberek állnak. A Kárpátalja múlt heti számában a jobboldal egy tollforgatójának írását ismertettük zászlóügyben. Olekszandr Zubcsenkónak a versii.com internetes portálon minap megjelent írásán keresztül most az ellentábor érvelésébe szeretnénk betekintést nyújtani.

Az elnök aláírta a Győzelem lobogójának hivatalos alkalmazási rendjéről szóló törvényt. Taktikailag mindent helyesen csináltak, amennyiben az a kis késlekedés az autogrammal lehetővé tette Viktor Fedorovics számára, hogy ne keveredjék bele az úgynevezett „lvivi provokációba”. A toleráns fasizmus fővárosában (Lvivben – a szerk.) az értelmiség egyes képviselői egyenesen arra kérték az államfőt, hogy vétózza meg a jogszabályt. Annyira szemellenzőssé váltak a maguk „nemzeti identitása” miatt, hogy nem értik: véget értek a történelem átírására tett kísérletek, amikor megpróbálták olyan tipikus galíciai fogalmakkal-kifejezésekkel gazdagítani azt, mint például „Suhevics”, „OUN-UPA hősei”, „felszabadító háború”, „véres moszkvai rezsim”.

A galíciaiak saját magukat kormányozták ideológiai zsákutcába. A győzelem vörös lobogója egy régóta érő gennyes fekélyt tárt fel. Megkezdődött az ország nyugati részének „szövetségi körzetté” való átalakulása, ami egy objektív folyamat. A régió fasiszta arculatának elkendőzésére tett meglehetősen szánalmas és igazán gyenge kísérletek csak felerősítik az ország szakadását. Galícia több mint meggyőzően bejelentette az autonómia iránti igényét. A Lvivi Megyei Tanács (LMT), ahol korlátlan úr a legelőnytelenebb arcát mutató Szvoboda, „független parlamentnek” képzeli magát, s egyebek mellett a kormány lemondását követeli. Egy unitárius államban az efféle határozatok egyszerűen lehetetlenek. E „parlament” képviselői döntöttek 2,4 millió hrivnya kiutalásáról Sztepan Bandera emlékművének kialakítására, amelyet már évek óta nem tudnak befejezni. Nemrég utaltak ki 1,2 millió hrivnyát, de nem volt elég. Valamiért senki sem teszi fel a kérdést: milyen alapon fejezik be egy olyan személyiség emlékművét költségvetési pénzen, akit nem ismertek el hivatalosan állami szinten (a bíróság hatályon kívül helyezte Juscsenkónak azt a rendeletét, amellyel Ukrajna Hőse címet adományozott Banderának)? Talán érdemes volna arra fordítani ezt a pénzt, hogy megtisztítsák az „európai fővárost” a szeméttől? Mert – már elnézést a kifejezésért – fülig összeszarták magunkat.

További 1,2 milliót utalt ki a Lvivi Megyei Tanács a nemzeti felszabaditó harc múzeumának rekonstrukciójára. Az UPA terme felújításra szorul. Némileg kétértelműen hangzik. Ahogyan egyébként minden Galíciában.

Megint csak kívánkozik a kérdés: ha a lviviek olyan szenvedélyesen ragaszkodnak a „saját” történelemverziójukhoz, ha különlegeseknek tartják magukat, miért nem dobnak össze maguk az emlékművekre? Ráadásul a kanadai és Egyesült Államok-beli diaszpóra is segíthet. Rááldozhatják az arcuk verejtékével megkeresett dollárokat. De, mint ismeretes, könnyebb megtanítani dohányozni a nyulat, mint pénzt facsarni ki az igazi diaszpórához tartozókból. Belőlük, akik az államalkotó nemzetet képezik. Nekik mindenki tartozik az életben. Valamennyiüknek és sokkal. Élni Kanadában szeretnek, nosztalgiázni Ukrajnában. Eredeti fazonok. Jól elhelyezkedtek. A legutóbbi időkig ráadásul ingyen utaztak Kijevbe az ukránok világfórumaira. Amint azonban elmaradt az állami finanszírozás, mindjárt elapadt a valódi hazafiak áradata. Nem kifizetődő saját költségen repülni. Túl sokba kerül a Haza.

Azt hiszem, a Lvivi Megyei Tanács költségvetési kiadásai külön vizsgálati témát jelentenek a pénzügyi monitoring ügyosztálynak. Ha ez a költségvetési pénzek célirányos felhasználása, akkor Cseburáska (nagyfülű szovjet rajzfilmhős – a szerk.) román fasiszta. Chaushescu, Cseburáska és Bandera. Ők hárman kölcsönösen kiegészítik egymást.

Jelenleg a „galíciai szövetségi körzet” háborúra készül. Szimbolikus, hogy kezdete egybeesik a fasiszta Németország Szovjetunió elleni támadásának kezdetével. A parlament határozatot fogadott el a nagy honvédő háborúban elhunytak emlékére tartandó egyperces gyászszünetről. Mostantól minden év június 22-én a fekete szalagos állami lobogókat félárbocra kell ereszteni. Reggel tízkor egy percre leáll az állami intézmények és a helyi önkormányzatok munkája, továbbá a tömegközlekedés. És most hármat lehet találni: mit tesznek majd a toleráns és intelligens galíciaiak? A Lvivi Megyei Tanács megtiltja a zászlók félárbocra eresztését. Még valami alternatív show-t is kitalálnak. Mondjuk, kezdetét vette az ukrán nép harca önazonosságáért. Ukrajna legjobb fiai és lányai a német felszabadítók lobogói alatt hősi harcot indítottak a szovjet megszállók ellen. Minden öntudatos galíciainak előíratik a fehér karszalag viselése. Kívánságra a karszalagra felírható: „Polizai”. Végső esetben fehér fehérneműt kell felvenni, hogy kifejezésre juttassák viszonyulásokat a „megszállókhoz”. És persze feltétlenül el kell látogatni Suhevics emlékművéhez, hogy elhelyezzék rajta a természetesen állami pénzen vásárolt vagy a szovjet felszabadító katonák temetőjéből lopott virágcsokrot.

Nyilván megkezdődnek majd a szóbeszédek a provokációkról. Hiszen a kedves, érzékeny és művelt galíciaiakat mindig és mindenütt provokálják. A félárbocra eresztett zászlók az új megszállás kezdetét jelzik. A „szovjet rezsim” újjáéledésének szimbólumai. Sürgősen konszolidálódni és egyesülni kell, felvilágosítva a nem tudatos városlakókat és a vendégeket a háború valódi okairól. Valójában Sztálin támadta meg Nyugat-Ukrajnát, provokálta az európai Németországot, amely az uniátusok kérésére beleegyezett egy korlátozott békefenntartó kontingens Galíciába küldésébe. De azután a fasiszták valahogy elragadtatták magukat és megindultak Moszkva ellen. Hát így történt.

Június 22-ére már tervbe vették az UPA veteránjainak ünnepi felvonulását. Az SS harci zászlóival vonulnak majd végig Lviv utcáin. Miféle provokációk? Csupáncsak békés fasiszta demonstrációk. Hiszen mi szabad ország vagyunk.

Egy kis kitérő. A szerzőnek az iskolában unalmasaknak tűntek a nagy honvédő háborúval kapcsolatos ünnepi rendezvények. Nem úgy a háborús filmek. Most kezdi érteni, írja, hogy „nem minden debil halt meg” akkor. Nekik köszönhetően a győzelem napja és a nagy honvédő háború kezdetének napja egészen más értelmet nyer, írja Zubcsenko. Galícia a maga „hősei” körül konszolidálódik, egész Ukrajna pedig az igazi győztesek körül. A történelem sokkal valóságosabbnak bizonyult, mint amilyennek az iskolában tűnt. Köszönet a „galíciai szövetségi körzetnek”. Felkeltették az érdeklődést a valódi történelem iránt. Úgy hiszem, érdemes ellátogatni június 22-én Lvivbe, hogy meggyőződjünk róla: ők idegenek. És hogy megérezzük, vannak, akik a mieink – zárja írását Olekszandr Zubcsenko.

Kárpátalja