Gorbacsov: újra kell értelmezni a globális biztonság fogalmát

Az új típusú koronavírus terjedése az egész világon rámutatott arra, hogy újra kell értelmezni a globális biztonság fogalmának megközelítését – hangsúlyozta Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő a Time amerikai magazinban megjelent írásában.

Az egykori elnök megjegyezte: az elmúlt időszakban a biztonságot övező viták a „fegyvereket, a rakétákat és a légicsapásokat” érintették, a világjárvány azonban rámutatott arra, hogy a különböző államok nem képesek az egész emberiség számára megfelelő stratégiákat és célokat kifejleszteni, megvalósítani.

„Az ENSZ által 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) megvalósítása felé tett lépések rendkívül egyenetlenek. Láthatjuk jelenleg, hogy a világjárvány és következményei különösen a szegényeket sújtják, súlyosbítva ezáltal az egyenlőtlenség problémáját” – fogalmazott Gorbacsov.

A volt szovjet államfő a világ vezetőihez fordult azzal a felhívással, hogy 10-15 százalékkal csökkentsék a katonai kiadásokat, és tartsanak rendkívüli ENSZ-közgyűlést azt követően, hogy stabilizálódik a járvány terjedésével kapcsolatos helyzet. „Ez a legkevesebb, amit (a világ vezetőinek) meg kell tenniük az új tudathoz, az új civilizációhoz vezető úton” – vélekedett.

A biztonság fogalmának újragondolását sürgető egykori szovjet vezető emlékeztetett arra: „A fő cél az emberiség biztonsága kell legyen, vagyis az elegendő mennyiségű élelmiszer, ivóvíz, a tiszta környezet biztosítása és az emberek egészségéről való gondoskodás. Ennek eléréséhez stratégiákat kell kidolgoznunk, előkészületeket kell tennünk, terveznünk kell és tartalékokat kell létrehoznunk. De minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul, ha a kormányok továbbra is arra pazarolják a pénzt, hogy a fegyverkezési versenyszellemet tüzeljék” – fogalmazott.

Gorbacsov arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet a koronavírus terjedése ellen csak nemzeti szinten harcolni, ebben az ellenállásban az egész világ erőforrásainak együttes felhasználására szükség van. „A válasz erre az újabb kihívásra nem szerveződhet meg csupán nemzeti szinten. A jelenleg a nemzeti kormányok viselik a nehéz döntések meghozatalának terhét, holott az egész világközösségnek döntéseket kell hoznia” – írja.

Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 megbetegedés 2019 végén ütötte fel a fejét Kína középső részén, s az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárvánnyá. A koronavírussal eddig több mint kétmillióan fertőződtek meg, s a járvány következtében világszerte több mint 135 ezer ember vesztette életét.