Jóvátételi kölcsönt javasolt Ukrajnának Ursula von der Leyen

Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, Ursula von der Leyen elmondása szerint a kölcsön, amelynek egy részét európai védelmi beszerzésekre fordítanák, az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközökön alapulna.

Ursula von dr Leyen, az Európai Bizottság biztosi kollégiumának ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatót Mark Rutte NATO-főtitkárral, ahol közölte, a jóvátételi kölcsönt nem egy összegben, hanem részletekben és feltételekhez kötve folyósítanák.

Ukrajnának vissza kell fizetnie a kölcsönt, de csak akkor, ha Oroszország jóvátételt fizet. Az elkövetőt ugyanis felelősségre kell vonni – szögezte le az uniós bizottság elnöke.

Az európai katonai képességek megerősítése azt is jelenti, hogy a tagállamok olyan egységes erővel rendelkezzenek, amelyet egy NATO-misszióhoz, egy ENSZ-misszióhoz vagy az Ukrajnát támogató országok koalíciójához rendelnek. Ennek eléréséhez több közös beszerzésre van szükség – hangsúlyozta.

„Megerősítjük tehát saját védelmi iparunkat annak biztosításával, hogy a jóvátételi kölcsön egy részét európai katonai beszerzésekre fordítjuk”

– fogalmazott.

Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, Európának erős és egységes választ kell adnia Oroszország dróntevékenységére. Ezért – mint közölte – az uniós bizottság azonnali intézkedéseket fog javasolni drónfal létrehozására a keleti országok területén. Mindehhez a védelmi ipari felkészültség, egy ellenálló és innovatív európai védelmi ipar kulcsfontosságú, ugyanis – mint aláhúzta – elengedhetetlen, hogy Európa a legmodernebb katonai felszerelésekkel rendelkezzen.

Közölte,

az EU megállapodott Ukrajnával, hogy összesen 2 milliárd eurót költ drónokra, lehetővé téve Kijev számára, hogy növelje és kihasználja teljes harci kapacitását, úgy, hogy közben az Európai Unió is profitál a technológiából.

Kijelentette: Oroszország egyre nagyobb gazdasági nyomás alatt áll. Szavai szerint az uniós szankciók működnek, de továbbra is fontos az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomás növelése. Ennek érdekében a brüsszeli testület új szankciócsomagot javasolt, amely határozott intézkedéseket tartalmaz az energia, a pénzügyi szolgáltatások és a kereskedelem területén. A csomag legfontosabb eleme az Oroszországból az Európai Unióba irányuló energiaimport tilalma – emlékeztetett.

„Szilárdan hiszem, hogy olyan pillanatban vagyunk, amikor az Európai Unió által tett határozott fellépés fordulóponthoz vezethet a konfliktusban” – fogalmazott.

Forrás: MTI