Kik kiket „szeparálnak” Ukrajnában?
Az utóbbi időben egyre erősebb nyomás alatt van Kárpátalja és azon belül a kárpátaljai magyarság. Azzal a váddal illetik az itt élő magyarokat és helyenként Kárpátalját is, hogy elszigetelődnek az országtól, azaz szeparatizmusra törekednek. Hetente jelennek meg az ukrán központi tévécsatornák adásaiban olyan „oknyomozó” riportok, amelyek az itt élők ellen uszítják, hergelik a belső-ukrajnai lakosságot, s nem mutatnak reális képet a vidékről, az itt élő emberekről. Ezek felszínes, hírhajhász, populista riportok, melyek soha nem érintenek ok-okozati tényezőket.
Általában a fő vád a Kárpátalján élő magyarok ellen, hogy nem beszélik az ukrán nyelvet, mintha ez lenne az egyetlen ismérve a tisztességes állampolgárnak. Ez a vád már azért sem állja meg a helyét, mert 2008 óta többezren érettségiztek ukránból, akiknek sikerült az ukránt anyanyelvi szinten teljesíteni. A többiek, akik az anyanyelvi szintet nem érték el, vagyis a külső független tesztelésen (ZNO) nem érték el a felsőoktatás bejutásához szükséges mértéket ukránból, szintén ismerik az ukrán nyelvet bizonyos fokon. A gond az, hogy az állam azt várja el a kárpátaljai magyaroktól, hogy jobban tudják az ukránt, mint a született ukrán, különben megbocsátanák teljesítményüket, ahogy Kárpátalja és Ukrajna számos megyéiben az ukrán vizsgán megbukottaknak elnézik, hogy nem érték el a megfelelő szintet, mert szlávul beszélnek, s többé-kevésbé megértik egymást. A fővárosiak, akik letették a ZNO-t, szintén nem beszélnek ukránul. Ennek ékes bizonyítéka az, hogy számos olyan riport ment le a központi csatornákon oroszul arról, hogy milyen „debilek” a kárpátaljai magyarok – ahogy Farion professzor asszony fogalmazott –, mert nem tudnak ukránul. Mindenki meggyőződhet az államnyelv ismeretéről, ha egy napot eltölt Kijevben, ahol szinte mindenki mindenütt oroszul beszél, a reklámok zöme orosz nyelvű, s ahol az oroszt lecserélték, oda is helyére angol nyelvű került. Egyébként a 2001-es népszámlálás szerint a kárpátaljai magyarok 41% százaléka, a románok 49 %-a, az ukránok 69% nyilatkozott úgy, hogy anyanyelvén kívül nem beszél más nyelven, ami azt jelenti, hogy a legtöbb egynyelvű és így egy kultúrájú személy az ukránok között van.
A szeperatizmus vádjával illették a kárpátaljaiakat a magyarországi gazdasági és szociális támogatások miatt is. Ez azért abszurd, mert egy ilyen gazdasági csődben lévő országnak örülnie kellene bármilyen gazdasági segítségnek, mely az ország területén élő lakosság túlélését támogatja. Minden külföldi támogatás többszörösen megtérül az ukrán állam számára. Egyrészt a támogatás beérkezésekor adóval illetik, másrészt közvetlenül vagy közvetve hozzájárulnak munkahelyek teremtéséhez. Harmadszor: a létrejött munkahelyek segítik a lakosság megtartását, ami az állam túlélését, a gazdaság fejlődését is szolgálja. Amennyiben mindenki külföldre menne, ki építi majd a gazdaságot? Negyedszer: az új munkahelyek a dolgozók után kifizetik a munkáltatói adót, míg a dolgozók a munkavállalói adót, ami szintén az állami költségvetést gyarapítja. Ez jelentős bevételnek számít állampolgáronként, mert a bruttó jövedelem 50-60 %-át is kiteheti. Ezek a bevételek a központi költségvetésbe folynak be, ezzel is hozzájárulva a feneketlen kútszerű rendszer pótlásához.
Ötödször: a szociális-kulturális szférába érkező adományok még azzal is segítik az országot, hogy olyan feladatokat látnak el, amit az államnak kellett volna megoldania az elmúlt három évtizedben. Az állami feladatok átvállalásával nemcsak a lakosság munkakörülményein, komfortérzetén javítanak, hanem hosszútávú működésüket is segítik azzal, hogy a korszerűsítések révén csökken az állami intézmények rezsije, fenntartása. Hatodszor: a fenntartók költségvetéséből felszabadulnak az erre a célra fordítandó összegek, ami segítheti a költségvetési egyensúlyt, és az erre a célra irányított összegeket átcsoportosíthatják más ágazatok fejlesztésére.
A Kárpátalján élő emberek bizonyára örülnének, ha nem kellene állandó jelleggel pályázniuk maguk és családjuk túlélésének biztosítása érdekében. Minden ember – éljen itt Kárpátalján vagy bárhol a világon – arra törekszik, hogy maga és családja számára építhessen egy többé-kevésbé kiszámítható jövőt olyan közegben, ahol biztonságban érzi magát, és lehetőségeihez képest megvalósíthatja terveit. Ehhez ugyanúgy, mint minden gazdasági befektetéshez, elsősorban kiszámítható politikai és jogi környezet szükségeltetik, ahol a megtermelt javakból és adókból nem az egyenlő és egyenlőbb elve szerint részesülnek az állampolgárok, hanem többé-kevésbé arányosan. Az oknyomozó riportok ilyen megközelítésből sosem vizsgálják meg a kárpátaljai helyzetet. A tények és a számok magukért beszélnek.
Az Úthálózat kísérlete c. útfinanszírozási projekt Kárpátalján csak 2017-től működik, melynek lényege, hogy a terven felül befizetett vámok értékének 50%-át a megye úthálózatának javítására irányozták volna át – nem felelt meg a várakozásoknak. 2017-ben Kijevből csupán 362 millió hrivnyát utaltak át, ami 107 millióval kevesebb a vártnál. Közben a szomszédos Lemberg megyében e program már 2015 óta működik. 2015–2017 között 2,5 milliárd hrivnyát fordítottak az úthálózat javítására.
A Kárpátaljára irányuló befektetések összegét nézve a megye az országos befektetések 1,3 %-át kapja, közben a szomszédos Lemberg megye az 5,4%-át.
A Kárpátaljára irányúló egészségügyi és oktatási transzferek összege az ukrajnainak a 2,8%-a, a Lemberg megyei viszont az 5,6%-a. A megyére szánt szubvenció mértékét tekintve hasonló helyzet alakult ki: Kárpátaljára az ukrajnai szubvenciók 3,2%-a jut, míg Lemberg megyének 6,9%.
Az Állami Regionális Fejlesztési Alapból 2015–2017 között Kárpátalja a fejlesztések 1,4%-át kapta meg, míg Ternopil megye a 44-szeresét, vagyis az Alapból kifizetett összegek 47,1%-át.
A számok alapján megállapíthatjuk, hogy a központi hatalom szeparálja Kárpátalját, mintha ki szeretné taszítani az ország testéből. Erre a folyamatra utalnak azok a tények is, hogy meg akarnak szüntetni mintegy két tucat vasúti pályaudvart a megyében, még a beregszászit is. Főleg teherpályaudvarokat akarnak felszámolni, ami a kárpátaljai gazdaság további leépüléséhez fog vezetni.
A fővárossal történő kapcsolattartást a nyár folyamán korlátozták azzal is, hogy jelentősen csökkentették a vonatok számát. A mai napig nem működik az ungvári repülőtér, amely kizárólag a belső-ukrajnai forgalmat bonyolította. A megyében szinte járhatatlanok az utak, a legolcsóbb közlekedési eszközzel, vonattal pedig megközelíthetetlen Rahóról és Kőrösmezőről a megye központja, Ungvár, vagy a megye közlekedési csomópontja, Munkács. Ennek fő oka, hogy a vasút Kárpátalján az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, és a legcélszerűbben követte a természeti -földrajzi viszonyokat. A Szovjetunióhoz csatolt volt Máramaros megye szétdarabolásánál Gyertyánliget után 30 km-es szakaszon a vasút a most Romániához tartozó részen fut. Helyette sem a szovjet rendszerben, sem az ukrán függetlenség kikiáltása óta nem épült vasútvonal. Amennyiben valóban erőteljesebben be szeretnék kapcsolni Kárpátalját az országos ukrán vérkeringésbe, a közlekedési ereket össze kellene kötni és biztosítani a szabad mozgást, amit a fenti tények alapján inkább korlátoznak.
Az utóbbi hetekben egyre többet olvashatunk arról, hogy a kárpátaljaiak biztonsága érdekében, a különböző, egységet bomlasztó tevékenységek kiszűrésére, katonai hadtestet terveznek telepíteni Beregszászba. Kérdés, hogy az mennyire fog hozzájárulni a kitűzött célhoz, mert Kárpátalját így is jobban őrzik a hivatalos szervek, mint Ukrajna bármely más megyéjét. Kárpátalja az egyetlen olyan ukrajnai megye, ahol a főútvonalak mentén a hágók tetején, a megyehatároknál ellenőrzési pontokat állítottak fel, amelyek hasonlítanak a határátkelőkhöz. Az egyesített Európában már ilyenekkel nem is találkozhat az utazó. A határpontok az országhatártól 100-150 km-re találhatók, s az a feladatuk, hogy megszűrjék a rendbomlasztó elemeket és gazdasági bűncselekményeket.
Az utóbbi években a magyar kisebbség ellen elkövetett attrocitások, a különböző határszakaszokon működő csempészkereskedelem és embercsempészet, amelyről egyre több információ lát napvilágot – mindezt cáfolja. A kárpátaljai átlagpolgár szemszögéből nézve úgy tűnik, mintha Kijev szeparálni szeretné a megyét. A fentiek alapján arra a kérdésre, hogy van- e Kárpátalján szeparatizmus, az anekdotabeli öreg székely szavai jutnak eszünkbe: egyelőre nincs, de igen nagy igény lenne rá, főleg a kijevi hatalom részéről.
Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont