Kopogtató: a béketeremtő

Kitüntetett helyzetben érezheti magát Kárpátalja magyarsága, ugyanis – bár országos viszonylatban elenyésző létszámunkhoz képest eddig is módfelett sokszor foglalkozott velünk az ukrán nagyérdemű – az elmúlt két hétben szó szerint a csapból is mi folyunk Kijevben és Budapesten egyaránt.

Nem tapsikolhatunk örömünkben a hírnévnek. Ukrajna már rutinosan kiált farkast, ha el kell terelnie a figyelmet az ország valós problémáiról. Most azonban a rókák irulnak-pirulnak irigységükben, látva, hogy milyen időzítéssel robbantották a kettős állampolgárság bombáját az egyébként is puskaporos magyar–ukrán „frontvonalon”. S ugyan némi szépséghibát jelent a történetben, hogy a magyarság ellen indított lejárató kampány nincs összhangban Ukrajna alkotmányával és az európai jogszabályokkal, de ez sosem okozott álmatlan éjszakákat az ukrán vezetésnek. Nekünk pedig konstatálnunk kell, hogy alig akadnak olyan passzusok a törvényhozásban, amelyek egyértelműen rendelkeznének bizonyos helyzetekről.

A törvények kuszasága néha magukat a jogalkotókat is megzavarja. Kiváló példa erre Jurij Lucenko e heti megnyilvánulása. Ha Ukrajna főügyésze sincs tisztában az ország alkotmányával, hogyan várhatunk több sütnivalót az elvakult, szélsőséges nézeteket valló orgánumoktól vagy szervezetek vezetőitől, akik a kidőlt fában, vagy egy döglött egérben is képesek szeparatistát felfedezni, és előszeretettel ülnek fel minden provokációnak. Tette ezt vérszemet kapva a Mirotvorec – azaz Béketeremtő – nevet viselő nacionalista szervezet is, amely kárpátaljai magyar önkormányzati vezetőket és képviselőket listázott alaptalanul Ukrajna ellenségeként, közönséges bűnözőkként beállítva őket, akiknek adatai mellől gyakorlatilag csak a megszabott vérdíj hiányzik. Hab a tortán, hogy az ország szuverenitását és területi egységét veszélyeztető személyként jelölték meg a magyar külügyminisztert is…

A helyi „magyarbarát” ukrán vezető fiatalos megmozdulása bizonyította leginkább, hogy a határon történő vegzálások, a kettős állampolgárok ellen indított hajsza ellenére is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz a hágón túlról mesterségesen felkorbácsolt indulatok továbbra sem képesek megbontani a nemzetiségek közötti egységet a megyében.

Már viszonylag rég poroltam le családi anekdotát, ezért, remélem, elnézik nekem a kedves olvasók – és az itthoniak –, amiért sorozatunk mai zárásaként megosztok Önökkel egy újabbat az esettel kapcsolatban.
Nagymamámat úgy delegálták ruszinként egy színmagyar településre dolgozni, hogy egy szót sem értett magyarul. Mindig szorgalmas volt, és szeretett volna méltóképp bemutatkozni a beosztottjainak, akik az ukránnal álltak teljesen hadilábon. Megkért hát valakit, hogy írja fel ukrán betűkkel egy lapra a bemutatkozását s a közös munkával kapcsolatos jókívánságait. Csak miután sikerült elmenekülnie a felbőszült munkások hada elől, kezdte megérteni, hogy nem stimmelt valami a segítőkész fiatalember irományával, melyen – mint kiderült – bemutatkozás helyett a létező legcifrább káromkodások álltak.

Nagymamám elmondása szerint ez volt az egyetlen említésre méltó konfliktus, melyet nyelvi hátránya miatt megtapasztalt a magyar környezetben. Nem futott a polgármesterhez, sem a bírósághoz, és – ha ugyan ismerte egyáltalán a fogalmat, de – nem játszotta ki a szeparatista kártyát. Rövid időn belül elsajátította a nyelvet, magyar férjet választott magának, mindeközben haláláig megőrizte vallását, identitását.

Üzenjük hát a messziről jött billogozóknak és megmondóembereknek: Kárpátalján nem teremtjük, mi megéljük a békét.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma