Kopogtató: Csernobil gyermekei

Fekete évforduló a mai nap Ukrajna és a világ számára: 1986. április 26-án bekövetkezett a világ egyik legnagyobb technikai balesete, a csernobili atomkatasztrófa. Azokra az emberekre emlékezünk ma, akik az erőműben történt robbanás miatt rokkantak meg és hunytak el.

34 évvel ezelőtt édesanyámék ugyanúgy munkába mentek, mint más napokon. Nem szóltak nekik, hogy maradjanak otthon, szedjenek jódtablettát, vegyenek maszkot és kesztyűt. Nem hoztak óvintézkedéseket, nem rendeltek el karantént. Titok volt sokáig a pripjatyiak előtt is, hogy miféle tűz van a Leninről elnevezett atomerőműben.

Április eleje óta ismét tűzoltók szirénái csendültek fel a csernobili zónában. De most nem az erőműhöz, hanem a környező erdőkhöz siettek. A zónában dolgozók naponta osztottak meg fotókat az tűzoltásról, és felhívásban kérték a lakosság segítségét (amiről portálunk is hírt adott). A gyors munkának hála, nem lett baj, a lángok nem terjedtek át a falvakra.

Az év elejétől napról napra követhettük a vuhani eseményeket. Mire ideért a járvány, már mindenki tudta, mi a teendő. Utolsó kollégiumban töltött estémen – a hangulat kedvéért – a Csernobil című sorozatot néztem. Akkor még nem sejtettem, hogy az évforduló kapcsán vesztegzárban írom a kopogtatót. A napokban ismét előkerestem a minisorozatot. Miközben néztem, elgondolkodtam, hogy 1986-ban emberek százai haltak meg az információhiány következtében. Összehasonlítottam a koronavírus miatt kialakult helyzetünkkel, és szégyenérzetem támadt. Unjuk a folyamatos tájékoztatást. Magyarországon mémeket gyártanak az operatív törzsből és Győrfi Pálból, nálunk pedig százával szegik meg nap mint nap a biztonsági előírásokat.

A baleset után betonszarkofág épült a gyilkossá vált reaktor köré, majd harminc évvel később új, 36 ezer tonnás acélkoporsót kapott a sérült 4-es blokk. Hiába temettük el úgy, mint egy fáraót, sajnos nem ért véget a csernobili történet: a zónát napjainkig őrzik és figyelik, egyes részei – hiába telt el sok év – a biztos halált jelentik védőruha nélkül. De nemcsak Kijev megyében hagyott nyomot az eset, hisz a katasztrófa óta és következményeként országszerte megugrott a daganatos megbetegedések száma.

Három évtizeddel ezelőtt az emberiség kapott egy fájdalmas, máig érvényes leckét, hogy tanuljon belőle. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy – tájékoztatások ide vagy oda – Csernobil gyermekei nem okosabbak elődeiknél. A Pripjaty melletti atomerőmű emberi mulasztás miatt robbant fel, utána pedig szintén az emberi mulasztás és a tények elhallgatása miatt tömegesen betegedtek és haltak meg. Ha 34 év múlva a mi gyermekeink a Covid-19-ről fognak beszélni, vajon mit fognak majd mondani? Még nem késő, gondolkozzunk és tegyünk, hogy majd ne érjen minket az a vád, hogy megelőzhettük volna a nagyobb bajt, de nem tartottuk be a szabályokat.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma