Kopogtató: elhatárolva

„Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?” – az elmúlt két hétben többször eszembe jutottak Wass Albert sorai. Az író Nagyapám tanítása című művében az unoka megértette az időhöz való viszonyulásunk fontosságát. Azt gondolom, hogy az Európai Unióról ugyanez nem mondható el.

Kígyózó sorok, kínlódó várakozás jellemezte az ukrán–magyar határátkelőket a húsvétot megelőző időszakban. Azóta sem enyhült sokat a helyzet, nem ritka a négy-öt órás sorban állás. Még gyalogosan is hosszadalmassá vált az átkelés. Az egyébként is idegőrlő határátlépési procedúra most felülmúlta önmagát. Mivel magyarázható ez? Idén április 7-én lépett életbe az EU tavaly elfogadott, új schengeni határellenőrzési kódexe. A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD) – tudatja az MTI. Ennek célja, hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, közrendvédelmi vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás elsősorban az unió külső határait célozza.

A be nem vallott, de a tartózkodó politikai kijelentésekből átsejlő félelem generálta döntés ez. Az ellenőrizhetetlenül áramló migránstömeg, a menekültekké avanzsáló szélsőségesek, az egyre gyakoribb terrortámadások arra ösztökélték a vezetőket, hogy a kereszténység legnagyobb, tömegeket mozgató ünnepe előtt hirtelen szigorításokkal éljenek a határokon. Mint halottnak a csók – mondta volna nagymamám. Keserves próbálkozás ez egy erősen elbaltázott döntés helyrehozatalára. Mint a családban, ahol arcon csapják az anyát, s a bekékült foltot alapozóval próbálják elrejteni, miközben mindenki úgy tesz, mintha nem is lenne ott a mélyben gyökerező probléma.

Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett – közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap április 21-én. Nos, ők valószínűleg nem a szigorított határellenőrzés elmúlt két hete alatt szivárogtak az országba. Ez csupán egyetlen friss, kiragadott példa. De nem kell túl sokáig böngészni a világhálón, hogy reális képet alkothassunk a kezdetektől koordinálatlan bevándorlás hatásairól.

Én megértem az elkeseredettséget, megértem a „mentsük a menthetőt” hozzáállást. Sőt, azok is megértették, akik több hónapos kemény külföldi munka után húsvétra hazalátogattak. És mind megértjük a szitkozódó mérget is, amit a határon töltött órák, az időmérőkre vetett aggodalmas pillantások szítanak. Megértjük ezrek tehetetlen dühét, melyet némelyek ostoba, időben be nem vallott tettei idéztek elő. Megértjük a munkást, aki nem akarja kurta szabadidejének felét az elválasztó vonalakon tölteni. Megértjük az anyukát, aki nem mer kisgyerekével hazaindulni a ritkán látott nagyszülőkhöz. Megértjük az ukrán mindennapokkal küzdő, hétköznapi embereket, akiknek a határ a megélhetést jelenti, s most ez is nehezebbé vált.

Különös dolog ez: az elmúlt években a magyar kormány pénzt, erőt nem kímélve, kül- és belföldi támadásokat felvállalva azon dolgozott, hogy Trianon határai ne vágjanak olyan mélyen a Kárpát-medence elevenjébe, s inkább összekössenek, mintsem elválasszanak. Aztán jött az internacionalizmus, az (ál)egyenlőség mámoros eszméjétől megzavarodott globális döntés, és hirtelen még inkább fájni kezdtek a határok.

Mi mindig, mindent megértünk, s béketűrően várunk. Vajon ezúttal meddig kell majd várnunk, hogy kevésbé fájjanak az egyenlőtlenség mesterséges határvonalai…?

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma