Kopogtató: jobbkezes fizikus, balkezes festő

Ritkán tapasztalni Kárpátalján, hogy valaki olyan hatással van a környezetére, hogy rajongói oldalt hozzanak létre számára. Ráadásul az illető nem celeb, műtött plasztikszörny vagy üres fejű kockahas. Az a tény, hogy a nyolcvanadikat taposta és a fizikához köthető személy, már-már valószerűtlennek tűnő állítás.

Szinte mindannyiunk életében voltak kivételes pedagógusok, akik valamilyen formában unikumnak számítanak, jó irányba terelték az érdeklődésünket, és olyan tantárgyakat is képesek voltak megszerettetni velünk, melyet egyébként a hátunk közepére sem kívántunk volna.

Közéleti személyiségek, akik kitűnnek a sorból, s nyomot hagynak bennünk akár egyetlen találkozás után is. Ilyen kivételes jelenség számomra – és szerintem a legtöbb, Irka gyermeklapon felnőtt nemzedék tagjainak – Punykó Mária, a lap korábbi főszerkesztője. Marika nénivel pályakezdőként személyesen is megismerkedhettem. Beszélgetéseink reflektorszerűen égtek belém. Figyelme, világlátása, elhivatottsága – s ezt az évek távlatából látom igazán – példát állított, amelyre szervezői és újságírói tevékenységem során is igyekszem lámpásként tekinteni. Noha nyugdíjazása óta nem él a városban, de ha egy alkatban hasonló, ezüsthajú hölgyet pillantok meg Beregszász sétálóútján, mindig megdobban a szívem, hátha Marika néni látogatott haza, s bár ilyenkor – eddig – rendre csalódnom kellett, de bízom abban, hogy még megvalósulhat a találkozás. Ő mutatott be Weinrauch Katalin gyermekírónak, akivel szerencsére gyakrabban összefúj a szél, s ilyenkor – piroson átfutva, ismerőst szabadkozva faképnél hagyva, buszsofőrt megvárakoztatva, vagy épp az írónő baráti reggelijét megzavarva – tizenéves fruskaként robbanok a személyes terébe, s kapom el egy puszira, ölelésre. Valahányszor Kati néni szemébe nézek, tudatosítom, hogy mindegy, hányadik X-et tapossuk, igenis megőrizhetjük és kutya kötelességünk megőrizni a gyermeket a szívünkben…

Az egyszerű kérdésre, hogy ki látott már madarat, biciklit, vízcseppet vagy épp vajas kenyeret, sokaknak egy képregénybe illő figura jut eszébe. Egy fizikatanár, aki szemrebbenés nélkül képes a falra írni, ha „elfogyott a tábla”, és már az év első tanóráján gyorsaságra buzdítja a diákjait, mivel már akkor el vannak maradva a tananyaggal… Győrffy István több mint fél évszázados pedagógusi pályája során generációkkal szerettette meg a fizika világát. Jelleme, kézmozdulatai, aranyköpései nagymamakorúak és fiatalok arcára csalnak mosolyt napjainkban is. A Facebookon külön követői oldalt hoztak létre egykori tanítványai. Kopogtatónk mai címét s a fotóját is a csoportból kölcsönöztük. Honlapunkon a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetése kapcsán foglalkoztunk először a pedagógus kivételes munkásságával. Legutóbbi híradásunk – és az apropó, ami miatt bekerült heti sorozatunkba – sajnos már a veszteségről tudat. Győrffy István halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Az elért eredményei, tanítványainak sikerei, az óráin szárnyra kapó anekdoták azonban hosszú időn át megőrzik a köztudatban mindenki Pista bácsiját.

Isten nyugosztalja, Tanár Úr!

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma