Kopogtató: mennyből az angyal, díva a mennybe

2013-ban ismertem meg Csuprik Etelkát. Beregszászi koncertje előtt én mentem elé a munkácsi vasútállomásra. Megölelgetett, összepuszilgatott, majd hitetlenkedett egy sort, hogy valóban velem egyeztetett korábban. – Ne mondd nekem, hogy dolgozol. Nem lehetsz több 17-nél – udvarolt.

Az úton végig csicsergett, mint egy madárka. Leszögezte, hogy nincsenek nagy igényei, de a víz a lételeme és egy márkát kifejezetten preferál, így próbáljak meg neki olyat keríteni, ha tudok.

Lett megfelelő víz, összegyűlt a közönség is. Jött a díva, aki 10-15 percnyi virtuóz játékot követően a világ legtermészetesebb módján kérdezte a nézőtér felé fordulva, hogy van-e zongorahangoló a teremben, mert bizony eltörött valami a kivénhedt hangszerben.

Volt – részemről legalábbis biztosan – ájulás közeli állapot, pánik, de zongorahangoló egy szál sem. A művésznő türelmesen várt, anekdotázott, improvizált a törött pianínón. Amikor befutott a hangoló, közös szerelésbe kezdtek, és happy end-re kerekedett a tökéletesen elfuseráltnak hitt este.

A virágkosarát a római katolikus templomba vittük át. Imádkozott, majd úgy döntött, hogy mégsem marad éjszakára, inkább hazamegy Nagyszőlősre.

Pár nap múlva hívott: „én nem nagyon tudok belenyugodni abba a rossz állapotú zongorába, szépem. Szerezzünk egy príma hangszert és bármikor szívesen megyek újra. Te meg vegyél zongoraórákat valakitől, az alapok után meg jössz hozzám tanulni, amikor Ungváron vagyok.”

Három év múlva jött legközelebb – zongorástul. Nekem más feladatom lett volna aznap, de amikor találkoztunk, nem volt kérdés, hogy mellette maradok. Több óra volt a koncertig. Maga mellé kért egy széket, amire leültetett és csöndben csodálhattam a játékát. A szünetekben a gyerekkoráról, a festményeiről és a családjáról mesélt. Vallásról, a politika mocskosságáról és a férfiakról is pletykáltunk. És újra a lelkemre kötötte, hogy meg kell tanulnom zongorázni.

Azóta sem vettem órákat, amiért rendesen le is szidott idén márciusban, utolsó találkozásunkkor. A jótékonysági bálunkon koncertezett. Volt benne némi félsz, amikor meghallotta, hogy régi „törött barátját” kell majd megszólaltatnia, de felderült az arca, amikor látta, hogy milyen jó állapotban van a felújított hangszer. És akkor is – mint minden alkalommal – úgy lépett színpadra, mintha utoljára játszhatna életében. És talán maga sem sejtette, hogy őt igazolja majd a sors…

Szenteste még Bernáth Ferenc gitárjátékával hangolódott az ünnepre. Másnap már részvétnyilvánítások lepték el az idővonalát.

Hiányozni fog a csodagyerekből lett ízig-vérig nő az istenadta tehetségével, a búgó hangjával, a pajzán vicceivel, a kacérságával, az ezzel tökéletesen megférő mély vallásosságával, a Jézus-portréival, a cigányságával, a magyarságával. A fantasztikus zongorista, akitől már soha nem tanulhatok, mert a legnagyobbakkal volt jelenése odafent Jézus születésnapi gálakoncertjén.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

***
Csuprik Etelka 1964. június 20-án született Nagyszőlősön.
Háromévesen találkozott először a zongorával, ami – ahogy mondta – szerelem volt első látásra, tapintásra. Első koncertjét ötéves korában adta.
Az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Lembergi Konzervatóriumban tanult. Generációjának legkiemelkedőbb zongoristái közé tartozott.
A Lembergi Zeneakadémia professzoraként és a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szólistájaként tevékenykedett. 1994-ben Ukrajna Érdemes Művésze, 2016-ban a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.