Kopogtató: mókuskerék

Egy órával többet aludtunk, mégsem vagyunk kipihentebbek. Még sincs időnk semmire.

Átfutunk az életünkön, mindenki lohol a saját mókuskerekében, és közben fel sem tűnik, hogy az évek során egyre szorosabbra húzott szemellenző sebet ejtett rajtunk.

Úszunk a szemétben. Kényelmesen megbújunk a kibertér láthatatlanságában. Hagyjuk, hogy ránk zúduljon az internet annak minden mocskával, és időnként magunk is nagyokat szájkaratézunk, ha biztosak vagyunk benne, hogy a kipécézett személy elég messze van vagy kispályás ahhoz, hogy a virtualitás földjébe döngöljön.

Elkényelmesedtünk. Te is. Én is.

Háborús országban élünk, de nem fogjuk fel a súlyát. Fásultan görgetjük az idővonalunkat – 200-an haltak meg egy robbantásos merényletben, 39 holttestet találtak egy kamion hűtőkocsijában, újabb halálos baleset történt megyénkben – és a szemünk sem rebben a tragédiák láttán. Csak akkor ocsúdunk fel, ha minket vagy valamelyik közeli szerettünket éri váratlan sorscsapás. Bekapcsol a vészjelző, próbálunk megélni minden pillanatot, rácsodálkozunk a természet szépségére, bámuljuk az eget, majd ahogy ernyed a hurok a nyakunk körül, szépen lassan elfelejtünk fölfelé nézni, újra ránk csúszik a szemellenző és rohanunk tovább.

Lassítunk az ünnepeinknél, az évfordulóknál, de lélekben ritkán vagyunk ott, már a következő perceket, órákat tervezzük.

Fejet hajtunk az ’56-osok emléke előtt, de nem lenne bátorságunk megdobálni a Budapest felé robogó tankokat, ahogy nagyszüleink tették. Rendbe tesszük a sírokat mindenszentek közeledtével, de sietnünk kell, hogy érkezzünk beszerezni a szükséges kiegészítőket a halloweeni bulira. A fotókon mindennek tökéletesen kell kinéznie. Ha ezzel megvagyunk, nekiállhatunk a karácsonyi dekorációnak is.

Az ünnepek alatt végre pihenhetünk majd! Még két hónap és kiszállunk a mókuskerékből, fordítunk időt a családra, eleget alszunk, és talán még a templomba is elérünk szenteste. Igen, minden fontos dologra érkezni fogunk majd.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma